Euroliga: Hanga nélkül, de már csak egy lépésre a F4-tól

Egy félidőn át szenvedett a Laboral Hanga Ádám hiányában, ám végül Tillie és Bertans fellépésével behúzta a második győzelmét is a Pana elleni negyeddöntőben!

Negyeddöntő, 2. mérkőzések

Laboral Kutxa Vitoria (spanyol) – Panathinaikosz (görög) 82 - 78 - hosszabbítás után

Hanga Ádám sérülése végül nem jött rendbe annyira, hogy bevetésre kerüljön ezen a mérkőzésen. így nélküle kellett célba érnie a Laboralnak.

Az első félidőben még jobbára az utolsó Euroliga-meccseit játszó Dimitrisz Diamantidisz (17 pont, 4 lepattanó, 6 gólpassz) vezette Pana állt jobban, mely a palánk alatt most nem csak Raduljicától (10 pont, 4 lepattanó), hanem Kuzmicstól (11 pont, 10 lepattanó) is stabil teljesítményt kapott, ám a nagyszünetben már a három (!) kezdőjét (Hanga, Causeur, Shengelia) nélkülöző baszkok mentek kettő ponttal.  

A fordulást követően viszont feljebb kapcsolt a Perasovic-legénység, mely az újfent öt triplával kirukkoló Adams remeklése mellett Kim Tillie-től (10 pont, 6 lepattanó, 3 blokk) és Davis Bertanstól (15 pont, 4/7 triplából) is sok segítséget kapott a kulcsemberek távollétében. Adams elképesztő hármasai után már úgy nézett ki, behúzza a végjátékot a Laboral, ám ekkor jött egy könnyelműen eladott labda alapvonali bedobás után hazai oldalon, majd Dimamtidisz hatalmas egylábas egyenlítő triplája, s mivel a vendéglátók nem találtak be a maradék nyolc másodpercben, következhetett a hosszabbítás!

A ráadásban végig előnyben játszott a Buruszisz (14 pont, 9 lepattanó) benti játékára akkor már sokkal inkább támaszkodó vitoriai egylet, mely egyszer még visszaengedte a görögöket, ám a Djordjevics-had két pontos hátránynál ziccert hibázott Raduljica révén, így 0-2-vel lesz kénytelen hazamenni az athéni meccs(ek)re.

A Laboral Kutxa legjobb dobói: Adams 24/15, Bertans 15/12, Buruszisz 14/3, M. James 13/3, Tillie 10
A Panathinaikosz legjobb dobói: Diamantidisz 17/9, E. Williams 12/3, Kuzmics 11, Raduljica 10

A három győzelemig tartó párharc állása: 2-0 a Laboral Kutxa javára.

 

Lokomotiv Kubany (orosz) – FC Barcelona Lassa (spanyol) 66-92

Az Euroliga rájátszásának történetében a második legnagyobb arányú idegenbeli győzelmet aratta a Barcelona Krasznodarban. Ezzel az egyetlen olyan csapat lett a Barca az első két meccs után, aki el tudta venni ellenfele pályaelőnyét, és a Palau Blaugranában jövő héten akár le is zárhatják a párharcot. A 300. Euroliga-meccsét játszó Juan Carlos Navarro (18/12 pont, 3 gólpassz, 6/4 tripla) stílusosan ünnepelt, régi fényében tündökölve a katalánok legeredményesebbje lett és nagy győzelemre vezette csapatát.

Jobban kezdte a meccset a Barca, ám Malcolm Delaney (19/9 pont, 3 gólpassz, 3 lepattanó) egy 9-0-s rohamot vezényelt, amivel fordított a Loko (19-18). Az oroszok puskapora azonban ezzel nagyjából el is fogyott, a vendégek innentől feltartóztathatatlanok voltak, félidő előtt már kereken 20 ponttal, 48-28-ra vezettek. A csapatok közti differencia fordulás után nem sokkal a 30 pontot is elérte (38-68), innen aztán egy nagy rohammal még 61-74-re fel tudott zárkózni a Loko, de a Barca a végére ismét beerősített és visszaállította a nagy különbséget. A vendégjátékosok egymást múlták felül ezúttal, Navarro mellett az egyaránt dupla-duplázó Tomas Satoransky (13/6 pont, 10 gólpassz) és Ante Tomic (12 pont, 10 lepattanó, 3 gólpassz, 6/5 mezőnyből), illetve Sztratosz Perperoglu (13/9 pont, 4 lepattanó, 3 gólpassz) is remekelt, de nem volt gyenge pontja a Barcelonának.

A Lokomotiv legjobb dobói: Delaney 19/9, Randolph 17/6, Bikov 12/6
A Barcelona legjobb dobói: Navarro 18/12, Perperoglu 13/9, Satoransky 13/6, Doellman 12/6, Tomic 12

A három győzelemig tartó párharc állása: 1-1.

 

Tegnapi eredmények (ezekről ITT olvashattok):

CSZKA Moszkva – Crvena Zvezda Telekom 77-76
Fenerbahce Ülker – Real Madrid 100-78

 

A rájátszás állása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus