Euroliga: Hanga triplái nem értek győzelmet

Ma este négy összecsapással zárul(t) az Euroliga Top 16-os csoportkörének harmadik fordulója, s az Olimpia Milano - Laboral Kutxa derbin Hanga Ádám személyében magyar szereplője is volt a "táncnak". Honfitársunk viszont most nem ünnepelhetett győzelmet a társakkal.

E-csoport:

EA7 Emporio Armani Milano (olasz, 2-1) - Laboral Kutxa (spanyol, 1-2) 83 - 76

A baszkok sokáig ritmustalanul játszottak, a 14 pontos, 6 lepattanós Daniel Hackett irányította Milano pedig ezt kihasználva kényelmes előnyt épített az első három negyedben, de képtelen volt ideje korán lezárni a mérkőzést az olasz kirakatcsapat.

A hajrá előtt az akkor sokáig jegelt Hanga beállása (és ezzel egy időben San Emeterio padoztatása) meghozta a várt fordulatot a vendégeknél, David Jelinek (12 pont, 3 lepattanó, 3 gólpassz) kulcsfontosságú kosarakat szerzett, de Thomas Heurtel hibái már nem fértek bele, így fejet kellett, hogy hajtson a Nocioni (18 pont, 5 lepattanó, 3 gólpassz), Pleiss (14 pont, 4 lepattanó) páros húzta Scariolo-legénység, tehát a mai rivális edzőjeként tavaly megbukó olasz szakvezető nem tudott győzelemmel visszatérni egykori állomáshelyére.

A magyar légiós csereként beállva 15 játékperce alatt 6 pontot szórt, szedett 2 lepattanót, adott 3 gólpasszt, kiosztott 1 blokkot, illetve kiharcolt 1 faultot, mezőnyből pedig 3-ból 2-szer talált be (2-ből 2 tripla).

Ádámék vasárnap 12:15-kor lépnek pályára legközelebb, méghozzá a Dobos Lászlóval felálló Zaragoza ellen, hazai környezetben az ACB Ligában, majd az Euroligában jövőhét pénteken 20:30-tól fogadják a címvédő Olympiakoszt.

A Milano legjobb dobói: Jerrells 16/9, Langford 16/3, Hackett 14/9
A Laboral legjobb dobói: Nocioni 18/6, Pleiss 14, Hamilton, Pleiss 12/6-12/6

 

Unicaja Malaga (spanyol, 2-1) - Fenerbahce Ülker (török, 0-3) 89 - 75

Félidőben még kettővel vezetett a Bo McCalebb (16 pont, 5 lepattanó, 8 gólpassz) irányította Fener, de egy két ponttal megnyert harmadik etapot követően 27-9-re bukták el a záró 10 percet Zseljko Obradovics fiai az extázisban játszó Zoran Dragic (24 pont, 3 gólpassz) fémjelezte Malagával szemben, így Joan Plaza tanítványai meglepően simán célba is értek, a török kirakatcsapat pedig három játékhét után is nyeretlen!

A fiatal Mahmutoglu ötből ötös triplázással 19 pontos karriercsúcsot szórt, Linas Kleiza pedig sok gyenge produkciót követően megemberelte magát és betett a közösbe 17 egységnyit, valamint 4 pattanót, de Nemanja Bjelica pont nélkül, -4-es index-szel zárt, Bojan Bogdanovicra (4 pont, 0-ás index) rá sem lehetett ismerni és még Emir Preldzic (5 pont, 5 gólpassz) sem volt igazán hasznos a benti emberek gyengeségén felül, indokolt volt tehát az Ülker újabb fájó kudarca.

A Malaga legjobb dobói: Dragic 24/12, Toolson12/6, Suarez 11/6
A Fenerbahce legjobb dobói: Mahmutoglu 19/15, Kleiza 17/9, McCalebb 16

 

Panathinaikosz (görög, 3-0) - Anadolu Efes (török, 0-3) 78 - 64

A Pana csak eggyel ment félidőben, ám a fordulást követően már nem sokáig tudott meccsben maradni a 13 pontos Zoran Planinic irányította Efes, mely maradt nyeretlen és továbbra is láthatóan borzasztóan mély gödörben van az edzőváltás ellenére is.

A 17 pontja mellett 9 gólpasszt is jegyző Diamantidisz, illetve a rendkívül hasznosan játszó Lasme (16 pont, 8 lepattanó) extrát nyújtottak, a társak pedig mind mind képesek voltak legalább minimális dolgokban hozzá tenni az athéniak produkciójához, megérdemelt hazai diadal született.

A Panathinaikosz legjobb dobói: Diamantidisz 17/12, Lasme 16, Curry 12/6
Az Efes legjobb dobói: Planinic 13/3, Szavanovics 11/3, Balbay 11

 

F-csoport:

Partizan Belgrade (szerb, 1-2) - CSZKA Moszkva (orosz, 2-1) 73 - 72

Bgdan Bogdanovics (27 pont, 16-ból 10 mezőnyből, 8-ból 4 tripla) 19 pontot szórt az utolsó 14 percben, ráadásul egy egységnyi hátrányban ő szórta be azt a két büntetőt, melyekkel győzni tudott a szerb bajnok Dusko Vujosevics mester visszatérésén. Az egykori CSZKA-tréner a korábbi Partizan-játékos, Nenad Krsztics (27 pont, 7 lepattanó, 2 blokk) és bandája ellen hatalmasat harcolt a sikerért és egyben óriási blamához segítette a Sonny Weems (16 pont, 10 gólpassz) húzta orosz sztárgárdát.

A Westermann, Bertans duó nélkül azért elég tartalékosnak nyilvánítható belgrádiak Tarence Kinsey-től (15 pont, 7 lepattanó) is elég sokat kaptak támadásban, de itt a már említett Bogdanovics volt a főszereplő.

A Partizan legjobb dobói: Bog. Bogdanovics 27/12, Kinsey 15/6, Lauvergne 11
A CSZKA legjobb dobói: Krsztics 27, Weems 16/9, Fridzon 12/12
 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus