Euroliga: Hanga védekezésben élete meccsét hozta

A Laboral Kutxa újabb hatalmas végjátékot nyert meg, ezúttal az Efest verte blokkokban karriercsúcsot produkáló honfitársunk csapata

Alapszakasz, 4. forduló

B-csoport

Laboral Kutxa Vitoria (spanyol, 3-1) – Anadolu Efes (török, 2-2) 92-90 - hosszabbítás után

Hanga Ádám kezdőként 27 percet volt játékban, ami alatt 10 pontot dobott, 1 lepattanót szerzett, 3 gólpasszt osztott ki, 1 labdát csent el az ellenféltől, volt 3 kiharcolt faultja, valamint karriercsúcsot jelentő 4 dobásblokkolást mutatott be 3/10-es mezőnyözéssel (0/3 triplából) és 4/4-es büntetőzéssel.

A második félidő derekáig úgy tűnt, hogy az ex-vitoriai Thomas Heurtel (26 pont, 6 gólpassz) vezette török együttes tudja inkább ráerőltetni akaratát Velimir Perasovic eddig kétség kívül várakozáson felül teljesítő csapatára, ám a megint tarthatatlan Buruszisz (18 pont, 11 lepattanó, 2 blokk, 10 kiharcolt fault) és a gátlás nélkül játszó Fabien Causeur (14 pont, 5 lepattanó) még időben riadót fújtak hazai oldalon.

A hajrában honfitársunk zseniális labdaszerzése és gólpassza is kellett ahhoz, hogy közel kerüljön a győzelemhez a Laboral, ám végül négy pontnyi előny sem volt elég a spanyoloknak a célbaréshez a rendes játékidő utolsó percében, mivel Heurtel hármast dobott, Derrick Brown pedig egy támadólepattanót visszatévén hosszabbításra mentette a meccset. A ráadásban sokáig nem mozdultak el a felek a holtpontról, aztán megint villant egyet Ádám, akinek betörése után már nem tudta visszavenni a vezetést Dusan Ivkovics legénysége, így otthon továbbra is veretlen a Shengelia, Bertans kettőst nélkülöző baszk együttes. 

A Laboral Kutxa legjobb dobói: Buruszisz 18/3, M. James 16, Blazic, Causeur 14/6-14/6, Hanga 10
Az Efes legjobb dobói: Heurtel 26/9, Granger 16/6, D. Brown 15/6, Dunston 11

 

EA7 Emporio Armani Milano (olasz, 1-3) – Cedevita Zagreb (horvát, 2-2) 68-77

Egészen elképesztő amit a Cedevita véghezvitt az utóbbi két hétben, hiszen a Limoges elleni, kilátástalan vereség után másodszor is szenzációs idegenbeli győzelmet arattak a horvátok. Az Efes után most a Milano volt az áldozat, és a törökökhöz hasonlóan talán az olaszok sem hitték el, hogy kikaphatnak ezen a meccsen a továbbra is mindössze egy magasembert bevetni képes zágrábiaktól. A Cedevita szépen keretbe foglalta a meccset, hiszen a 19-9-es kezdés után egy 13-2-es, meccsnyerő sorozattal zárták le a találkozót. A nagyon jól játszó Miro Bilan (16 pont, 6 lepattanó) és James White (15/3 pont, 7 lepattanó, 3 gólpassz) mellett az Efes elleni meccshez hasonlóan most is clutch volt Luka Babic (13/3 pont, 5 gólpassz, 5 lepattanó), aki 13 pontjából 11-et a 28-18-ra megnyert negyedik negyedben dobott.

A Milano legjobb dobói: Gentile 19/6, Simon 16/9, Lafayette 14/9
A Cedevita legjobb dobói: Bilan 16, White 15/3, Babic 13/3, Arapovic 11/3

 

Olympiakosz (görög, 3-1) – Limoges CSP (francia, 1-3) 75-49

Túlzottan sok szót nem érdemel az Olympiakosz és a Limoges összecsapása, annyit viszont feltétlenül ki kell emelni, hogy a félidőben még a franciák vezettek 29-28 arányban. A meccs második felében aztán összekapta magát a pireuszi alakulat, ezt a szakaszt 47-20-ra nyerték meg, így a Limoges még az 50 pontból sem jött ki végül. Jorgosz Printezisz (15/3 pont, 6 lepattanó) volt az Olympiakosz legeredményesebbje, Patric Young (13 pont, 10 lepattanó, 5 blokk) és Vaszilisz Szpanulisz (10/3 pont, 10 gólpassz) pedig dupla-duplát jegyeztek.

Az Olympiakosz legjobb dobói: Printezisz 15/3, Young 13, Strawberry 12, Szpanulisz 10/3, Mancarisz 10/6
A Limoges legjobb dobója: Culpepper 10/6

 

A-csoport

Himki Moszkva (orosz, 3-1) – Strasbourg IG (francia, 1-3) 88-62

A forduló nyitómeccse pontosan olyan sima volt, mint amit a végeredmény sugall, a Himki minden negyedet megnyerve lesimázta a Strasbourgot. Érdekesség, hogy minden játékrészben más-más játékos állt a moszkvai sereg élére, hiszen az első negyedben az összes pontját ekkor szerző Tyler Honeycutt (8 pont, 8 lepattanó), a másodikban pedig az első igazán jó meccsét játszó, 10-0-s rohamot vezénylő Zoran Dragic (15/3 pont, 3 lepattanó) volt a karmester. A nagyszünet után aztán a Himki „megszokott” vezérei is megvillantak, a harmadik negyedben Tyrese Rice (16/12 pont, 6 gólpassz), a negyedikben pedig Alexej Shved (16/6 pont, 4 lepattanó, 3 gólpassz) mutatott igazán szép dolgokat.

A Himki Moszkva legjobb dobói: Rice 16/12, Shved 16/6, Dragic 15/3, Davis 11
A Strasbourg legjobb dobói: Collins 14, Fofana 12

 

Real Madrid (spanyol, 2-2) – FC Bayern München (német, 2-2) 101-99

Jaycee Carroll megmentette triplájával a Real Madridot egy kellemetlen vereségtől és az 1-3-as mérlegtől, amitől csupán néhány másodperc választotta el a spanyolokat. Ez volt az egyik legjobb mérkőzés az Euroliga alapszakaszának történelmében, melyet mindkét csapat megérdemelten nyerhetett volna meg. Pedig az elején úgy tűnt, hogy simán behúzza majd a Real a győzelmet, a 13-4-es kezdés után 33-20-ra, majd 45-34-re is vezetett a házigazda. A feltüzelt tavalyi Real-játékos, K.C. Rivers (15/9 pont, 3 gólpassz, 3 lepattanó) főszereplésével azonban kiegyenlített félidőre a Bayern, így minden kezdődhetett elölről a nagyszünet után. 

Fordulás után is nagyszerűen játszottak a bajorok, kevesebb mint három perccel a vége előtt, 88-96-nál, Nihad Djedovics (22/12 pont, 3 gólpassz) triplája után pedig úgy tűnt meg is nyerik a meccset. A pazarul játszó három spanyol válogatott, Felipe Reyes (20/3 pont, 11 lepattanó), Rudy Fernandez (20/15 pont, 6 lepattanó, 6/5 tripla) és Sergio Llull (18/6 pont, 6 gólpassz) azonban együttesen 10 megválaszolatlan pontot szereztek, így máris a Bayern került kényszerhelyzetbe. A roppant agilis irányító, Alex Renfroe (21/9 pont, 3 gólpassz) azonban egy triplával visszavette az előnyt csapatának, ezt viszont elsőrangú labdajáratás után a már említett Carroll-tripla követte, és bár Renfroe még dobhatott egyet a győzelemért, a végén a Real örülhetett.

A Real Madrid legjobb dobói: Fernandez 20/15, Reyes 20/3, Llull 18/6, Carroll 14/12
A Bayern München legjobb dobói: Djedovics 22/12, Renfroe 21/9, Rivers 15/9, Bryant 14

 

D-csoport

Brose Baskets Bamberg (német, 2-2) – Maccabi FOX Tel-Aviv (izraeli, 1-3) 77-66

Bajban van a Maccabi, hiszen a két évvel ezelőtti bajnok a Bambergtől is kikapott, ráadásul egy nem akármilyen leolvadás után. A szoros első negyedet egy szintén kiegyenlített második követte, ám itt a hajrát jobban kapta el a német bajnok, így 42-35-ös előnyt szereztek. A nagyszünet után aztán jelentősen emelt a védekezése színvonalán a Maccabi, Taylor Rochestie (10/6 pont, 9 gólpassz, 3 lepattanó) remekül osztogatott, illetve Devin Smith (19/15 pont, 6 lepattanó) sem volt már magára hagyatva a támadásoknál. Ennek eredményeképp az izraeliek át is vették a vezetést, a hét pontos hátrányukból hat pontos előnyt csináltak a harmadik tízpercben.

A záró felvonásban aztán váratlanul teljesen összeestek a sárga-kékek, képtelenek voltak pontot szerezni, így egy 12-0-s nyitánnyal gyorsan fordított is a Bamberg. Innentől kezdve aztán már német örömjátékot láthatott a nagyérdemű, Nicolo Melli (9/6 pont, 10 gólpassz, 6 lepattanó) centerektől szokatlan módon ontotta a gólpasszokat, többek között neki köszönhetően pedig Daniel Theis (16 pont, 7 lepattanó) is megszórhatta magát közelről, a Bamberg pedig összességében 26-9-re nyerte a negyedet. A Maccabi tehát egy újabb nehezen magyarázható produkción van túl, és gyökeres változásra van szükségük a továbbiakban még a továbbjutás kiharcolásához is.

A Bamberg legjobb dobói: Theis 16, Wanamaker 15, Ziszisz, Strelnieks 10/6-10/6
A Maccabi legjobb dobói: Smith 19/15, Randle 11, Rochestie 10/6

 

Darüssafaka Dogus (török, 1-3) – CSZKA Moszkva (orosz, 4-0) 75-80

Nem okozott gondot a CSZKA Moszkvának a veretlensége megőrzése, az oroszok meggyőző játékkal vették be az újonc Darüssafaka arénáját is. A törökök bátor játékkal nyitották a meccset, és vezettek is 19-13-ra, ekkor azonban jött a CSZKA első nagy, 16-0-s rohama, amivel máris 10 pontos előnybe kerültek a vendégek. A meccs egyértelműen Milos Teodoszicsról (22/12 pont, 9 gólpassz), illetve másodsorban Nando De Colóról (19/3 pont, 5 lepattanó) szólt, egészen rendkívüli volt most is a két hátvéd kapcsolata. Az ő főszereplésükkel a negyedik negyed elején már kerek 20 volt közte (52-72), és a Darüssafaka késői felzárkózási kísérlete sem fenyegette a CSZKA győzelmét.

A Darüssafaka legjobb dobói: Harangody 18/3, Slaughter 12
A CSZKA Moszkva legjobb dobói: Teodoszics 22/12, De Colo 19/3

 

A csoportok állása:

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus