Euroliga: Hangáék a Malagától is kikaptak

Hanga Ádámék sokáig ki-ki meccset vívtak a Malagával, de a vendégek föléjük nőttek a végjátékra. A forduló nagy rangadóját Printeziszék hiányában is az Olympiakosz nyerte, akik így beérték az élen a CSZKA-t. A Himki az Efest, a Milano pedig a Baskoniát verte remek támadájátékkal.

Alapszakasz, 13. forduló

FC Barcelona Lassa (spanyol, 4-9) – Unicaja Malaga (spanyol, 5-8) 83-90

Borzasztóan szorosan alakult az összecsapás - az első negyedben a Malaga tudott meglépni öt, a másodikban a Barca állt jobban többször is hat ponttal, de a félidőben egyetlen ponttal vezettek a hazaiak (45-44). A fordulás után is állt jobban öt ponttal a gránátvörös-kék alakulat, de a harmadik negyed második felében csinált egy 9-0-s szakaszt a Malaga - ennek ellenére még mindig csak két pont volt a differencia a záró játékrész előtt, de a vendégek javára (64-66). Egyenlített még Sito Alonso együttese, de a lengyel válogatott Adam Waczynski és az egészen kiválóan kosarazó Nemanja Nedovics vezetésével megléptek a vendégek, 5-7 pontos előnyben kosaraztak a végjátékra fordulva, és semmiféle izgulnivalójuk nem volt az utolsó percekben sem, 90-83-ra győztek végül - a Barca sorozatban ötödik zakóját gyűjtötte be.

Hanga Ádám 29 percnyi játékidő alatt 8 pontot (2/3 dupla, 1/2 tripla, 1/4 büntető), 6 pattanót, 3 gólpasszt, 1 blokkot, illetve 3 beütött és 2 kiharcolt faultot jegyzett, amivel 14 VAL-t ért el - hiába volt csapata második leghasznosabb embere.

A Barcelona legjobb dobói: Heurtel 19/9, Sanders 14/6, Moerman 11/9.
A Malaga legjobb dobói: Nedovics 26/12, Brooks 13/9, Augustine 12.

 

Himki Moszkva (orosz, 8-5) – Anadolu Efes (török, 3-10) 86-68

Ergin Ataman debütálása az Efes kispadján nem sikerült túl fényesen, bár a végeredmény azért meglehetősen csalóka, hiszen a Himki Moszkva és a török alakulat között mindössze egyetlen pont volt a különbség még a harmadik negyed végén. Pedig úgy indult a meccs, hogy már az elejétől gálázhatnak az oroszok, hiszen nemcsak az újfent parádés Alexej Shved (), hanem csapattársai közül többen is betalálgattak távolról, így a második negyed legelején már 32-21-re léptek meg a hazaiak. A különbség azonban nem hogy nem nőtt tovább, hanem főleg Krunoslav Simon (16/6 pont, 8 lepattanó, 3 gólpassz), Bryant Dunston (9 pont, 8 lepattanó, 2 blokk, 4/4 mezőnyből) és Errick McCollum (20/6 pont, 3 gólpassz) jóvoltából egyre közelebb került vendéglátójához az Efes, 43-46-nál pedig már az ő vezetésüket mutatta az eredményjelző. Ekkor azonban jött Shved, akinek a 9 harmadik negyed végén szerzett pontjával már újra a Himki fordult előnnyel a záró játékrészre (57-56), majd hozzá csatlakozott Anthony Gill (16/3 pont, 6 lepattanó) is a villámgyors 8 megválaszolatlan ponttal, erre pedig már nem volt válasza az Efesnek, az utolsó percben dobott két újabb triplának köszöhetően pedig a különbség is tetemes lett. A Himki összességében 17 hárompontosig jutott (35/17, 49%).

A Himki Moszkva legjobb dobói: Shved 25/18, Gill 16/3, Vjalcev 12/6
Az Efes legjobb dobói: McCollum 20/6, Simon 16/6

 

Olympiakosz (görög, 10-3) – CSZKA Moszkva (orosz, 10-3) 88-86

Nem kellett csalódnunk a két legjobb mérleggel rendelkező nagy rivális sztárcsapat, az Olympiakosz és a CSZKA Moszkva rangadójában, hiszen a felek egy egészen pazar derbit játszottak egymással. A meccset aztán végül nagy izgalmak közepette a palánk alól Printeziszt és Milutinovot is nélkülöző görögök tudták megnyerni, akik így nem engedték leszakítani magukat és beérték az első helyen riválisukat. A két magasember hiányában egyébként inkább a CSZKA tűnt esélyesebbnek, ám ebből a helyzetből Jamel McLean (25 pont, 12 lepattanó, 14/10 mezőnyből) rengeteget profitált, amiből egy egészen szenzációs teljesítmény született, ami elengedhetetlen volt az Olympiakosz sikeréhez. A két pireuszi klasszis, Vaszilisz Szpanulisz (16/9 pont, 8 gólpassz, 4 lepattanó) és Kosztasz Papanikolau (15/9 pont, 6 lepattanó, 3 gólpassz) is sokat lendített szeretett csapatuk szekerén, a CSZKA-ban pedig a Sergio Rodriguez (23/15 pont, 4 lepattanó), Nando De Colo (18/3 pont, 3 gólpassz, 3 lepattanó), Will Clyburn (13 pont, 10 lepattanó) trió hozott remek számokat, bár utóbbi mindössze 12/3-as mezőnymutatót produkált dupla-duplája mellett.

Az eredmény alakulása egyébként meglehetősen hullámzó volt, hiszen az első félidőt a CSZKA két 11-0-s rohama foglalta keretbe, de közben a görögök is vezettek például 35-28-ra is. A meccs második felének így 45-48-as állásról futottak neki a csapatok, hamarosan pedig ismét a moszkvaiak percei következtek, és 52-52 után újabb 10 megválaszolatlan pontot szerezve húztak el a vendégek. Ekkor jött aztán újra csak McLean, aki szinte egymaga tartotta meccsben ekkor csapatatát. Az ő megalkuvás nélküli küzdelme pedig átragadt a társakra is, a hazai játékosok remekül levédték a festéket, a távoli dobások pedig nem ültek orosz részről, így 66-72-ről egy 13-0-s rohammal húzott el 79-72-re az Olympiakosz. Ezt követően már nem is adták ki a kezükből a vezetést a görögök, és bár mindent megpróbált a CSZKA, illetve hiába nem volt már olyan gördülékeny az Olympiakosz támadójátéka, mint addig, a végén rengeteg támadólepattanót begyűjtöttek a piros-fehérek, ami meghozta számukra a nagy győzelmet.

Az Olympiakosz legjobb dobói: McLean 25, Szpanulisz 16/3, Papanikolau 15/9, Strelnieks 10/3
A CSZKA Moszkva legjobb dobói: Rodriguez 23/15, De Colo 18/3, Clyburn 13, Hines 11

 

AX Armani Exchange Milano (olasz, 4-9) – Baskonia Vitoria Gasteiz (spanyol, 6-7) 92-85

Az Andrew Goudelock (15/6 pont, 4 lepattanó), Curtis Jerrells (15/9 pont, 7 gólpassz, 3/3 tripla), Jordan Theodore (12/3 pont, 4 gólpassz) hátvédtrió másodszor játszott le együtt egy komplett meccset ebben a szezonban, és ennek most már meg is lett az eredménye, hiszen a Milano kiváló játékkal múlta felül a Baskoniát. Már a meccs eleje egészen káprázatosan alakult, hiszen a két csapat 27-25-ös első negyedet produkált. Innentől aztán sokáig csak egy csapat volt a pályán, a három vezér által húzott Olimpia egyre csak növelte előnyét, 85-60-nál alakult ki a meccsen a legnagyobb különbség. Ekkor azonban érthetetlen módon leálltak az olaszok, így Toko Shengelia (19 pont, 4 lepattanó, 10/8 mezőnyből) főszereplésével egy egészen elképesztő, 23-3-as rohanással zárkóztak fel 5 pontra a baszkok. A szezon legkínosabb vereségét azonban elkerülte a Milano, a végén Arturas Gudaitis (10 pont, 8 lepattanó) büntetői meghozták a győzelmet a taljánoknak.

A Milano legjobb dobói: Goudelock 15/6, Jerrells 15/9, Theodore 12/3, Micov 12/6, Gudaitis 10
A Baskonia legjobb dobói: Shengelia 19, Beaubois 15/3, Huertas 11/3, Poirier 10

 

A forduló tegnapi eredményei (ezekről ITT olvashattok):
Fenerbahce Dogus – Crvena Zvezda mts 85-56
Zalgiris Kaunas – Brose Bamberg 88-84
Panathinaikosz Superfoods – Maccabi FOX Tel-Aviv 89-76
Real Madrid – Valencia Basket 91-72

 

A bajnokság állása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus