Euroliga: Hangáék győztes hazai idénynyitója

A magyar légiós csapata egy nagyon hektikus mérkőzést nyert meg egy ponttal a végjátékban a tavalyi vitoriai edző, Velimir Perasovic Efese ellen.

Alapszakasz, 1. forduló

Baskonia Vitoria Gasteiz (spanyol, 1-0) – Anadolu Efes (török, 0-1) 85 - 84

Hanga Ádám kezdőként 30,5 percet játszott, ami alatt 6 pontot szerzett, továbbá volt 4 lepattanója, 4 gólpassza, 2 blokkja és 4 kiharcolt faultja kipontozódásáig, ám tőle nem megszokott módon ezúttal negatív karriercsúcsot jelentő 7 labdaeladást is feljegyeztek a neve mellé. Mezőnyből sem igazán ment neki a dobás (1/6 és 0/4 triplából), a büntetőkkel azért nem állt hadilábon (4/6). 

Nagyon határozottan kezdett a nagyon sok változáson átesett baszk alakulat, de 10-2-es hazai vezetés után percek alatt fordított a török gárda, melyben Bryant Dunston és mezőnyposzton Jayson Granger kezdetben nagyon komoly erőfölényben volt. Ez egészen addig ment így, míg a nyár egyik talán legnagyobb "stealje", a Német élvonalból igazolt Johannes Voigtmann be nem állt és támadásban is egymás után kezdte dobni az extra kosarakat. 

Mivel Andrea Bargnani (26 pont, 10/14 mezőnyből) és Toko Shengelia (16 pont, 9 lepattanó) legjobb formáját mutatta, így azt is elbírta a Baskonia, hogy a tűzkezű hátvédektől most kevesebb pont érkezzen. Két perccel a lefújás előtt úgy tűnt, hogy le is tudja zárni a meccset Sito Alonso legénysége, ám onnantól nagyon leállt a pontgyártással a spanyol gárda, egyenlíteni tudott az Efes Bryce Cotton büntetőivel, ám az utolsó az egykori 1/1-es draftválasztotté, Bargnanié volt, aki kettőből egy jó büntetőjével megnyerte a meccset a hazaiaknak.

A Baskonia legjobb dobói: Bargnani 26/6, Shengelia 16, Voigtmann 12/6
Az Efes legjobb dobói: Brown 16/3, Osman 13/9, Cotton 13/3, Dunston 11

 

UNICS Kazany (orosz, 0-1) – FC Barcelona Lassa (spanyol, 1-0) 63-69

Vesztettnek tűnő helyzetből tudta megnyerni a Barcelona a kazanyi fellépését, ahogy arra számítani lehetett, az oroszok nagyon megnehezítették esélyesebb riválisuk dolgát, ám végül a katalánok a nem túl fényes teljesítményükkel is győzni tudtak. A veretes dupla-duplát elérő Latavious Williams (12 pont, 15 lepattanó) vezérletével dominálta a palánk alatti területet a Kazany, a tatárok 39-30-ra nyerték a lepattanócsatát és kiosztottak 5 blokkot is, ez a fölény mégsem ért győzelmet számukra. Pedig bő 6 perccel a vége előtt még nagyon úgy nézett ki, hogy a házigazdák behúzzák ezt a mérkőzést, ekkor ugyanis még 14 ponttal, 58-44 arányban vezettek. A hajrában azonban a nagyszerű Justin Doellman (23/6 pont, 5 lepattanó) – Ante Tomic (13 pont, 9 lepattanó) duó mellé fellépett Juan Carlos Navarro (13/9 pont, 3 gólpassz) is, a katalánok ikonja ugyanis 8 ponttal vette ki a részét csapata 13-0-s rohamából, amivel a maga javára fordította a mérkőzést a Barca.

A Kazany legjobb dobói: Langford 14/6, Williams 12, Ponkrasov 10/6
A Barcelona legjobb dobói: Doellman 23/6, Navarro 13/9, Tomic 13

 

Fenerbahce (török, 1-0) – Brose Baskets Bamberg (német, 0-1) 67-66

Még a Barcelonánál is jobban megszenvedett a győzelemért a Fenerbahce a Bamberg ellen, a törököknek még az utolsó másodpercben is izgulniuk kellett. Az utolsó támadás során ugyanis Nicolo Melli (5 pont, 12 lepattanó, 3 gólpassz, 2 blokk) még elengedett egy triplát a győzelemért, a nagyon hasznos mezőnymunkája mellé gyenge dobóformát kifogó olasz azonban ezt is mellédobta, így fellélegezhettek Veselyék. Roppant brusztolós, véres verítékkel megvívott mérkőzés volt ez a Fenernek, akiknél csak Bogdan Bogdanovicsnak (18/6 pont, 3 gólpassz) és a nagyon fontos pillanatokban betaláló Pero Anticsnak (10/6 pont) ment igazán a játék. Az egyébként remek palánk alatti duó, Ekpe Udoh (10 pont, 7 lepattanó) és Jan Vesely (10 pont, 6 lepattanó) például ketten együtt mindössze 20/6-os mezőnymutatót tudott összehozni. Az ezúttal is igen összeszedett Bamberg vezérei Darius Miller (17/6 pont) és természetesen Nikosz Ziszisz (11/3 pont, 5 gólpassz) voltak.

A Fenerbahce legjobb dobói: Bogdanovics 18/6, Vesely, Udoh 10-10, Antics 10/6
A Bamberg legjobb dobói: Miller 17/6, Ziszisz 11/3

 

Panathinaikosz Superfoods (görög, 1-0) – Zalgiris Kaunas (litván, 0-1) 84-76

A többi nagycsapathoz hasonlóan a Panathinaikosznak sem volt könnyű dolga a nyitányon, a Zalgiris ugyanis igencsak megszorongatta az athéniakat az OAKA-ban. Nagyon hullámzó mérkőzés volt ez, hiszen a Pana kezdett jobban, aztán egy 12-0-s futás után már a litvánoknál volt az előny, félidőben pedig már ismét a hazaiak vezettek 37-30-ra. Fordulás után is hasonló maradt a játék képe, a meccs második felét ugyanis 11-2-vel nyitotta a Zalgiris, a hullámvasutazás végén aztán mégis a görögök örülhettek. Ez nagy részben az X-faktorként előlépő Nikosz Pappasznak (19/9 pont, 3 gólpassz) volt köszönhető, aki a végjátékban bedobott két nagyon fontos triplát, majd egy labdaszerzés után zsákolt, ezzel kvázi eldöntve a mérkőzést. A meccs legjobbja mellett Chris Singleton (13/6 pont, 7 lepattanó, 3 gólpassz, 2 labdaszerzés) és Nick Clathes (13/3 pont, 4 gólpassz) is nagy szerepet vállaltak a Pana sikerében, a túloldalon pedig Brock Motum (19/3 pont, 5 lepattanó) és Paulius Jankunas (13 pont, 8 lepattanó) tették a legtöbbet a Zalgiris szép helytállásáért.

A Panathinaikosz legjobb dobói: Pappasz 19/9, Singleton 13/6, Calathes 13/3, Buruszisz 11
A Zalgiris legjobb dobói: Motum 19/3, Jankunas 13, Lekavicius 12/6, Milaknis 11/6

 

A forduló korábbi eredményei (ezekről ITT olvashattok):
Real Madrid – Olympiakosz 83-65
Galatasaray Odeabank – CSZKA Moszkva 84-109
EA7 Emporio Armani Milano – Maccabi FOX Tel-Aviv 99-97
Crvena Zvezda mts – Darüssafaka Dogus 70-73

 

A bajnokság állása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus