Euroliga: Hangáék megizzadtak a kötelező győzelemért

A Zalgiris ugyan sokáig vezetett a Laboral otthonában, ám honfitársunk kulcsfontosságú kosarának is köszönhetően nyertek a hajrában a baszkok

Top16, 8. forduló

F-csoport

Laboral Kutxa Vitoria (spanyol, 6-2) – Zalgiris Kaunas (litván, 1-7) 71 - 65

Hanga Ádám kezdőként 30 percet játszott, ami alatt 7 pontot, 6 lepattanót, 2 gólpasszt, 2 szerzett labdát, valamint 3 kiharcolt faultot jegyzett 3 eladott labda mellett. Mezőnyből 2/7-tel (0/1 triplából) zárt, a büntető vonalról pedig 3/4-es mutatót produkált.

Amennyire magabiztos volt eddig gyengébb ellenfeleivel szemben Velimir Perasovic legénysége, most annyira kijött rajta az elmúlt időszak erőltetett menetének fáradtsága, így nagyon koncentrált hajrára volt szüksége a vendéglátónak a diadal begyűjtéséhez. Márpedig ezzel a győzelemmel már félig-meddig továbbjutónak tűnik a 17-et szóró Adams vezette Laboral, mely ma mindössze 10 gólpasszt osztott ki csapatszinten.

Jasikevicius alakulata nagyon összeszedte a védekezését erre az összecsapásra, és egészen a 34. percig minden a baltiak szája íze szerint alakult, ám akkor riadót fújtak Burusziszék (16 pont, 11 lepattanó) és végül hozták a kötelezőt a továbbjutási reményekkel már nem rendelkező Kaunas bánatára. Nagyon hiányoztak a kiemelkedő egyéni teljesítmények litván oldalon a Vojuksz - Jankunasz benti páros stabil játéka mellett.

A Laboral Kutxa legjobb dobói: Adams 17/6, Buruszisz 16/3, Causeur 14/6
A Zalgiris legjobb dobói: Vojukasz, Jankunas 13-13, Seibutis 7/3

 

CSZKA Moszkva (orosz, 6-2) – Himki Moszkva (orosz, 4-4) 108-98

Túldobta a CSZKA Moszkva a városi rivális Himki Moszkvát, így az Itudisz-legénység visszavágott az első fordulóban elszenvedett vereségért, és továbbra is őrzi helyét az F-csoport élén. A Himki nagyon beragadt a rajtnál, a CSZKA pedig triplákkal büntette ezt – amikből összesen 16-ot dobtak a meccsen – és 18-6-ra elhúzott, megadva ezzel a meccs alaphangját. A folytatásban aztán a zseniális Tyrese Rice (16/6 pont, 12 gólpassz, 4 lepattanó) vette a kezébe a karmesteri pálcát, és vezérletével 40-41-nél már a Himki vezetett. Ez azonban tiszavirág életűnek bizonyult, a ma is remek Nando De Colo (19/12 pont, 8 gólpassz, 4 lepattanó) egészen elképesztő, közel félpályás triplája után félidőben már ismét a CSZKA vezetett 53-46-ra.

Fordulás után olyan érzése volt az embernek, hogy ha két napig játszanának a csapatok, akkor sem tudna nyerni a Himki. Nem volt elég agresszív a vendégek védekezése, a hazaiak triplái pedig folyamatosan hullottak be. De Colo a 19 pontjából 14-et, a szintén pazarul játszó Milos Teodoszics (26/18 pont, 3 gólpassz, 3 lepattanó, 9/6 tripla) pedig a 26 pontjából 19-et a második félidőben szerzett, visszaverve minden felzárkózási kísérletet. Nikita Kurbanov (18/3 pont, 3 gólpassz, 3 lepattanó, 10/8 mezőnyből) karriercsúcsot ért el, a Himkiben pedig Rice mellett Alexej Shved (16/6 pont, 4 gólpassz, 4 lepattanó) is jó statisztikát hozott össze, ám vele a pályán -22-ben volt csapata, egyáltalán nem volt tehát hasznos a legnagyobb sztár.

A CSZKA Moszkva legjobb dobói: Teodoszics 26/18, De Colo 19/12, Kurbanov 18/3, Hines 11, Hjapa 10/6
A Himki Moszkva legjobb dobói: Rice, Shved 16/6-16/6, Koponen 15/9, Dragic 12/3, Augustine 11

 

Brose Baskets Bamberg (német, 3-5) – Real Madrid (spanyol, 5-3) 86-90

A támadásban ezúttal kicsit szürkébb, ám roppant hasznosan játszó Gustavo Ayon (11 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz, 3 blokk) meccsnyerő blokkjával, illetve a meccs utolsó 4 pontját szerző Felipe Reyesnek (18/9 pont, 3 lepattanó, 3 gólpassz) köszönhetően meg tudta szerezni a nagyon fontos győzelmet a Real Madrid a Bamberg otthonában. Az első fordulóbeli találkozóhoz hasonlóan most is egy remek, végletekig kiélezett meccset játszottak a csapatok, ahol a végjáték ismét a királyi gárdának kedvezett. A német bajnok 12-0-s kezdéssel vett repülőrajtot, innen a triplákat megállíthatatlanul szóró Sergio Llull (21/18 pont, 4 lepattanó, 8/6 tripla) vezérletével igyekezett talpra állni a Real. A negyed vége előtt még mindig 26-18-ra a Bamberg vezetett, és Sergio Rodriguez (4 pont, 10 gólpassz) parádés gólpasszai kellettek a spanyoloknak, hogy kiegyenlítsenek. Ebből sokat a régi-új csapatában most bemutatkozó Augusto Lima (10 pont, 4 lepattanó, 6/5 mezőnyből) kapott, aki jó benyomást keltett visszatérése alkalmával.

A második félidőben aztán már jobbára a Realnál volt az előny, de a Darius Miller (20/12 pont, 3 gólpassz, 9/8 mezőnyből) és Bradley Wanamaker (16/9 pont, 3 lepattanó) vezette házigazdák nem engedték leszakítani magukat. Egy perccel a vége előtt, 86 pontnál ismét egyenlített a Bamberg, alakult tehát az újabb egylabdás végjáték. Reyes büntetői után, 12 másodperccel a vége előtt Wanamaker tört be, és az elváltás után ajtó-ablak helyzetben kosárra törő amerikait Ayon állította meg egy hatalmas szereléssel, amivel lényegében véget ért a mérkőzés.

A Bamberg legjobb dobói: Miler 20/12, Wanamaker 16/9, Strelnieks 11/3, Melli 10/6
A Real Madrid legjobb dobói: Llull 21/18, Reyes 18/9, Ayon 11, Lima 10

 

E-csoport

Darüssafaka Dogus (török, 2-6) – Unicaja Malaga (spanyol, 2-6) 78-55

Esélye sem volt a győzelemre a Malagának a Darüssafaka otthonában (sem), így a Malagának valószínűleg ezzel véget is értek a továbbjutási reményei, már ha voltak ilyenek. Ismét nagyon lehangoló képet festettek magukról az andalúzok, ez már sorozatban az ötödik vereségük volt, és egyiken sem voltak partiban ellenfelükkel. Pedig jól kezdték a meccset, Mindaugas Kuzminskas (12/6 pont, 6 lepattanó) gyors 9 pontjának köszönhetően 13-9-re vezettek a vendégek. A folytatásban aztán már egyértelműen a Darüssafakáról szólt a meccs, a törökök jelentősen szigorítottak védekezésükön, Luke Harangody (21/9 pont, 8 lepattanó, 3/3 tripla) személyében volt egy olyan emberük, akihez bármikor fordulhattak az este folyamán, a negyedik negyedben pedig a különbség is tetemes lett.

A Darüssafaka legjobb dobói: Harangody 21/9, Yagmur 12/6, Slaughter 11
A Malaga legjobb dobói: Kuzminskas 12/6, Vazquez 12

 

Lokomotiv Kubany (orosz, 6-2) – Cedevita Zagreb (horvát, 2-6) 87-63

Anthony Randoph (28/3 pont, 13 lepattanó, 5 gólpassz) egészen brutális dupla-duplával vezette könnyed győzelemre a Lokomotivot a Cedevita ellen. Az amerikai erőcsatár pontban, lepattanóban és gólpasszban is karriercsúcsot döntött, 43 indexpontja pedig a szezon során a második legtöbb, a Top16 történetében pedig a negyedik legjobb teljesítmény. Randolph és az ezúttal a gólpasszokat ontó Malcolm Delaney (4 pont, 10 gólpassz, 6 lepattanó) főszereplésével a Loko nagyon könnyedén húzta be a kötelező győzelmet. Az oroszok az első negyedet 29-12-re nyerték, 10 perc alatt tehát minden lényegi kérdés eldőlt.

A Lokomotiv legjobb dobói: Randolph 28/3, Broekhoff 14/12
A Cedevita legjobb dobója: Bilan 11

 

Panathinaikosz (görög, 5-3) – Fenerbahce Ülker (török, 7-1) 76-71

Nincs már veretlen csapat a Top16-ban, miután az első körben mindenkit legyőző Fenerbahce kikapott az OAKA-ban a Panathinaikosztól. A friss török kupagyőztes, épp ezért láthatóan fáradt Fener első vereségére valahol számítani lehetett, ha valaki, akkor a nagyon motivált és 2016-ra összeállt görögök megtréfálhatták a csoport listavezetőjét. A nagyszerű csapatjátékkal előrukkoló Pana a neki kedvező tempóban játszhatta le ezt a meccset, igazából csak a palánk alatt Ekpe Udoh (19 pont, 7 lepattanó, 3 blokk) és Jan Vesely (12 pont, 7 lepattanó), illetve kintről Bobby Dixon (16/6 pont, 4 lepattanó) okozott némi rombolást nekik, a többieket szépen kikapcsolták a játékból. A második félidőben rendre betalálgattak a hazaiak, mikor a Fener éppen átvette volna a vezetést, a legfontosabb talán Antonisz Focisz két bravúros triplája volt, melyek közül a második után 71-64-re lépett meg a Pana. 72-71-re felzárkózott ugyan a Fener, ám a görögöknél ismét volt valaki, aki előlépjen. Ez pedig az élete első Euroliga meccsét játszó Elliott Williams (14 pont) volt, aki a meccs utolsó négy pontját szerezte és rögtön nyerőember tudott lenni.

A Panathinaikosz legjobb dobói: Williams 14, Raduljica 13
A Fenerbahce legjobb dobói: Udoh 19, Dixon 16/6, Vesely 12

 

A csoportok állása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus