Euroliga: Hangáék vereséggel rajtoltak Milánóban

A bő három perccel a vége előtt 20-szal "égő" Laboral majdnem csodát tett Olaszországban, a magyar légiós újra kezdett és sokat játszott

 

Alapszakasz, 1. forduló

B-csoport: 

EA7 Emporio Armani Milano (olasz, 1-0) - Laboral Kutxa Vitoria (spanyol, 0-1) 78-76

​Hanga Ádám kezdőként szerepelve 25 percet kapott, ami alatt 5 pontot, 4 lepattanót, 3 kiharcolt faultot és 1 blokkot tett be a közösbe 1/5-ös mezőnymutatóval (1/4 triplából) és 2/2-es büntetőzéssel.

Alapos meglepetést jelentett, hogy az első bajnokiján Madridban az Estudiantes ellen vasárnap szárnyaló Laboral valósággal szenvedett a középső két negyedben a csapatépítésben sokkal hátrébb tartó Milano otthonában. A felek közt már 20-as távolság is volt a 37. percben, ám ekkor Hangával a pályán egy nagy hajrát még kivágott a baszk alakulat, ezzel pedig több labdája is volt a Perasovic-legénységnek az egyenlítéshez. A legvégén pont honfitársunk szerezhetett volna labdát, de nem volt szerencséje, így Jasmin Repesa fiai a hatalmas koncentrációkihagyás ellenére is behúzták a derbit. 

A Milano legjobb dobói: McLean 13, Simon 12/6, Gentile 12, Jenkins, Hummel 10/6-10/6
A Laboral Kutxa legjobb dobói: M. James, Buruszisz 13/3-13/3, Blazic 11/3


A többi eredmény:

A-csoport

Fenerbahce Ülker (török, 1-0) – FC Bayern München (német, 0-1) 74-67

Komoly erőbedobásra késztette a Bayern München a Fenerbahcét, hiszen az Alex Renfroe (14/6 pont, 4 gólpassz, 4 lepattanó) és Nihad Djedovics (14/3 pont, 3 labdaszerzés) által húzott németek már 15 ponttal, 37-22-re vezettek egy 16-2-es rohanás után. A Fener aztán kemény mezőnymunkával faragta hátrányát, majd -10-nél, 49-59 után Bobby Dixon (12/12 pont, 6 lepattanó) elkezdte szórni a nagyobbnál nagyobb triplákat, ami megadta a kellő lendületet számukra és megfordították a meccset. Dixonon kívül az új igazolások közül remekül mutatkozott be a mezőny legeredményesebbje, Gigi Datome (15/3 pont, 6 lepattanó) és Kosztasz Szlukasz (13 pont, 3 labdaszerzés) is, Jan Vesely (11 pont, 11 lepattanó, 5 gólpassz) pedig a szokásosnak mondható dupla-dupláját és highlight üzemmódos zsákolóshowját hozta. A Fener egyébként 16 támadólepattanót szedett, ami sok új esélyt adott nekik a pontszerzésre, enélkül aligha nyertek volna.

A Fenerbahce legjobb dobói: Renfroe 14/6, Djedovics 14/3
A Bayern München legjobb dobói: Datome 15/3, Szlukasz 13, Dixon 12/12, Vesely 11

Himki Moszkva (orosz, 1-0) – Real Madrid (spanyol, 0-1) 84-70

Üzenetet küldött a Himki Moszkva nemcsak a címvédő Real Madrid, hanem az egész mezőny számára, hogy bizony ezzel a gárdával komolyan kell számolni akár a végső győzelemre esélyes klubok szűk táborában is. Tulajdonképpen ez egy egyoldalú meccs volt, melyet végig kontrollált a Himki, minden úgy történt, ahogy az oroszok akarták. Hazai oldalon mindig volt valaki, aki előlépjen, az első félidőben elsősorban a palánk alatti emberek, így James Augustine (10 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz) és a még mindig csak 23 éves Marko Todorovics (15 pont, 8 lepattanó, 2 blokk) megalkuvást nem tűrő játéka dominált. A nagyszünet után aztán hatalmasat javult a 2014-es Final Four MVP címe után az első Euroliga meccsét játszó Tyrese Rice (12/3 pont, 8 lepattanó) is, így nem volt esélye a blancóknak, akik közül egyedül talán Sergio Llull (20/9 pont) dicsérhető igazán, ám ő is sok hibával játszott.

A Himki Moszkva legjobb dobói: Todorovics 15, Shved 13/6, Rice 12/3, Augustine 10, Monya 10/6
A Real Madrid legjobb dobói: Llull 20/9, Maciulis 10/6


B-csoport

Limoges CSP (francia, 0-1) – Anadolu Efes (török, 1-0) 77-89

Arról, hogy tökéletes, 4/4 legyen a nyitófordulóban a török csapatok mérlege az Efes gondoskodott, hiszen az isztambuli kék-fehérek gond nélkül léptek túl a Limoges csapatán. Kétség sem férhetett a győztes kilétéhez, hiszen a feldobástól az utolsó dudaszóig dominálta a meccset az Efes. A jobbnál jobb egyéni teljesítmények okán azonban mégis volt több érdekesség is a meccsen, melyek közül az élre kívánkozik Thomas Heurtel (10/6 pont, 15 gólpassz) 15 asszisztja. Ez az örökranglistán a második helyre elég, miután a tavalyi szezonban Marcus Williams 17-re javította a rekordot. Heurtelen kívül kiemelkedő volt még a vendégektől Jon Diebler (21/18 pont), aki 6 triplájával rögtön az első meccsen feledtetni tudta a török szurkolókkal Matt Janninget. A Limoges-ban kiemelendő a Bayerntől megszerzett Heiko Schaffarzik (20/12 pont, 5 gólpassz, 5/4 tripla), aki alig tudott hibázni az első meccsén.

A Limoges legjobb dobói: Schaffarzik 20/12, Boungou-Colo 12/6, Traore 12
Az Efes legjobb dobói: Diebler 21/18, Saric 11/6, Batuk 11/9, Heurtel 10/6, Dunston, Tyus 10-10


C-csoport

Lokomotiv Kubany (orosz, 1-0) – Panathinaikosz (görög, 0-1) 81-70

A második félidőben mutatott jobb játékával megérdemelt győzelemmel tért vissza egy év kihagyás után az Euroligába a Lokomotiv. Már a tavalyi szezonban is így volt, és most még inkább igaz, hogy ha az immár csak a padról beszálló 35 éves Gyémántembernek, Dimitrisz Diamantidisznek (14/9 pont, 5 gólpassz) kell lennie a leghasznosabb, legeredményesebb Pana-játékosnak, az elég nagy baj a görögökre nézve. Pedig ez ezen a meccsen is így volt, és ez előre vetíti, hogy finoman fogalmazva sem volt túl gördülékeny a vendégek játéka. Pedig az első negyed még egyértelműen a Nick Calathes (13/6 pont, 7 gólpassz, 5 lepattanó) által dirigált Panáé volt, félidőre azonban már fordított a Loko. A 69-67 utáni, meccset eldöntő 12-0-s szakasz aztán az extrán motivált Chris Singleton (16/3 pont, 9 lepattanó, 2 blokk) nevéhez fűződik, aki 8 ponttal vette ki a részét ebből a rohamból. A Lokóban Malcolm Delaney (14/6 pont, 5 lepattanó, 5 gólpassz, 3 labdaszerzés) kiválóan kezelte a karmesteri pálcát, Victor Claver (13/6 pont) pedig szinte csak jót csinált egész meccsen.

A Lokomotiv legjobb dobói: Singleton 16/3, Delaney 14/6, Claver 13/6
A Panathinaikosz legjobb dobói: Raduljica 15, Diamantidisz 14/9, Calathes 13/6

Stelmet Zielona Gora (lengyel, 0-1) – Zalgiris Kaunas (litván, 1-0) 62-66

Finoman fogalmazva sem volt a kosárlabdázás csúcsa a Zielona Gora – Zalgiris mérkőzés, ám az izgalmakra egyáltalán nem lehetett panasz. Nagy fordítást mutatott be ugyanis a Zalgiris, hiszen a harmadik negyed végén még 10-zel égtek a litvánok. Paulius Jankunas (17 pont, 11 lepattanó, 2 blokk) állt a csapata élére ebben a nehéz helyzetben, és a fontos triplákat elsüllyesztő Olivier Hanlannal (14/9 pont, 4 lepattanó) és Brock Motummal (16/6 pont, 6 lepattanó) karöltve kiizzadta a győzelmet csapatának. A lengyelek legjobbja a román Vlad Moldoveanu (16/9 pont, 4 lepattanó, 4 labdaszerzés) volt.

A Zielona Gora legjobb dobói: Moldoveanu 16/9, Koszarek 14/6
A Zalgiris legjobb dobói: Jankunas 17, Motum 16, Hanlan 14/9, Seibutis 11/3

 

A forduló korábbi eredményei (ezekről ITT olvashattok):

A-csoport
Crvena Zvezda Telekom – Strasbourg IG 81-59

B-csoport
Olympiakosz – Cedevita Zagreb 76-61

C-csoport
Pinar Karsiyaka – FC Barcelona Lassa 71-62

D-csoport
CSZKA Moszkva – Maccabi Tel-Aviv 100-69
Darüssafaka Dogus – Dinamo Banco di Sardegna Sassari 83-74 h.u.
Unicaja Malaga – Brose Baskets Bamberg 76-71

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus