Euroliga: Hangáék visszavágtak a Milanónak

Honfitársunk csapata, a Laboral nagy lépést tett a Top 16-ba jutás felé, hiszen otthon kellő különbséggel meg tudta verni az olaszokat

Alapszakasz, 6. forduló

B-csoport

Laboral Kutxa Vitoria (spanyol, 4-2) – EA7 Emporio Armani Milano (olasz, 1-5) 94-82

Hanga Ádám kezdőként 25 percet játszott kipontozódásáig, ami alatt 7 pontot, 2 lepattanót, 2 gólpasszt, 2 szerzett labdát, 2 blokkot, illetve 2 kiharcolt faultot jegyzett 2/2-es mezőnyözéssel (1/1 triplából), valamint 2/4-es büntetőzéssel, ezen felül 1 eladott labda került fel nála a negatív oldalra.

Az alapszakasz első fordulójában óriási hajrájával már Milánóban is majdnem nyerő baszk gárda most nem bízta a véletlenre a győzelem megszerzését és a gyors egymásutánban hat hármast is betermelő Adams, Causeur, Hanga trió vezetésével kintről nagyon megszórta a Perasovic legénység az olaszokat, akik végig próbáltak kapaszkodni, de nem volt igazán esélyük az idegenbeli diadalra. Ezzel Gentiléék a szakadék szélére kerültek, a Shengelia - Bertans duót még mindig nélkülöző Laboral viszont a saját kezében tartotta a sorsát és gyakorlatilag ha sikerül legyőznie két hét múlva hazai pályán a Limogest, szinte biztos, hogy ott is lesz a Top 16-ban ebben a szezonban is.

A Laboral Kutxa legjobb dobói: Causeur 22/12, Adams 20/12, M. James 18/9, Buruszisz 14/3, Tillie 10
A Milano legjobb dobói: Gentile 24/9, Barac 16, McLean 13

 

Cedevita Zagreb (horvát, 3-3) – Olympiakosz (görög, 5-1) 70-83

Szpanulisz, Printezisz és Hunter nélkül is nyerni tudott Zágrábban az Olympiakosz, ráadásul Lojeski és Hackett is összesen 2 pontra volt képes mindössze. Othello Hunter (19 pont, 8 lepattanó, 12/9 mezőnyből), Joannisz Papapetru (16/6 pont, 8 lepattanó), Dimitriosz Agravanisz (11/3 pont, 4 lepattanó) és Joannisz Athinaju (9/9 pont, 3/3 tripla) azonban jól pótolták a kieső pontokat, ők mindannyian jóval a saját átlaguk fölött teljesítettek. Pedig az elején úgy tűnt, hogy a meccs előtt hármas győzelmi sorozatban lévő Cedevita a görögöket is elkaphatja, hiszen az első 12 percben hét triplát is bevágtak a horvátok, vezettek is 30-24-re. A folytatásban azonban kihűltek a hazai kezek, az Olympiakosz pedig egy 9-1-es rohammal félidőre átvette a vezetést (40-41). A nagyszünet után aztán erre rátettek még egy 11-0-s futást a pireusziak, innentől pedig nem volt már visszaút a Cedevita számára.

A Cedevita legjobb dobói: Pullen 13/3, White 12/3, Babic 10/6, Bilan 10
Az Olympiakosz legjobb dobói: Hunter 19, Papapetru 16/6, Mancarisz 12/9, Agravanisz 11/3

 

A-csoport

Strasbourg IG (francia, 3-3) – Crvena Zvezda Telekom (szerb, 2-4) 78-75

21 pontos hátrányból állt fel a Strasbourg a Crvena Zvezda ellen, nem mindennapi meccset nyert meg tehát a gall gárda, akik most igencsak előkelő helyet foglalnak el a rendkívül szoros A-csoportban. A Zvezda úgy kezdte a meccset, ahogy legutóbb Münchenben abbahagyta, azaz triplazáport zúdítva ellenfelére. A szenzációsan játszó Quincy Miller (23/15 pont, 12 lepattanó, 4 blokk) járt ebben az élen, Marko Szimonoviccsal (18/15 pont, 4 lepattanó) kiegészülve egészen komoly tűzerőt képviseltek, így a nagyszünet előtt már 10 bedobott hármasnál járt a Zvezda.

Miller a második félidőt is triplával kezdte, így pedig kialakult a meccsen a legnagyobb különbség (34-55). Jeremy Leloup (24/9 pont, 8 lepattanó) vezérletével aztán szépen lassan talpra álltak a hazaiak is, akik egyre inkább felvették a ritmust, a harmadik és a negyedik negyedet áthidalva pedig egy 15-0-s rohammal zárkóztak fel. Ezzel egyidejűleg a szerbek teljesen kizökkentek, szinte hihetetlen, de a meccs utolsó bő 12 percében nem tudtak mezőnykosarat szerezni. A Strasbourg viszont sorra szerezte a labdákat, egy újabb nagy, 10-0-s rohamot repesztett, így a csoport leggyengébbjének tartott csapat harmadik hazai meccsén is megvédte saját pályáját.

A Strasbourg legjobb dobói: Leloup 24/9, Beaubois 17/3, Golubovics 13, Campbell 10/3
A Crvena Zvezda legjobb dobói: Miller 23/15, Szimonovics 18/15, Gudurics 13/9

 

FC Bayern München (német, 2-4) – Fenerbahce Ülker (török, 5-1) 67-84

A vártnál sokkal de sokkal simább volt a Bayern München és a Fenerbahce összecsapása, a dekoncentrált bajoroknak esélyük sem volt a győzelemre. A rengeteg török szurkoló által támogatott Fener szerezte a meccs első 11 pontját, majd az első kisszünetben már egy kerek húszassal, 30-10-re vezettek. Bobby Dixon (25/21 pont, 5 gólpassz, 4 lepattanó) egészen elképesztően játszott, sorra szórta a triplákat, az első negyedben már 16 pontnál tartott. Épp úgy játszott, mint tavaly még a Karsiyaka színeiben a török bajnoki rájátszásban, többek között jelenlegi csapatát is szomorítva. A meccs ezzel el is dőlt, a törököknek nem volt más dolguk, minthogy magabiztosan őrizzék tetemes előnyüket.

A Bayern München legjobb dobói: Djedovics 16/3, Rivers, Zipser, Taylor 10/6-10/6
A Fenerbahce legjobb dobói: Dixon 25/21, Datome 17/6, Antics 10/9, Udoh 10

 

C-csoport

Zalgiris Kaunas (litván, 3-3) – Stelmet Zielona Gora (lengyel, 1-5) 67-56

Gond nélkül húzta be a Zielona Gora elleni meccset a Zalgiris Kaunas, akik ezzel megszerezték első hazai győzelmüket. A lengyelek az első másfél negyedben tudták szorosan tartani az állást, utána viszont már csak a litvánok vezettek, az utolsó játékrészben végig 10 pont körüli különbséggel. A Zielona Gora mindössze 56 pontra volt képes, köszönhetően elsősorban a pocsék triplázásuknak (18/3, 16%). A Zalgiris ebben a műfajban hozott egy erős közepest (16/7, 43%), így ők sem sziporkáztak ugyan, viszont a kritikus szituációkban rendre betalálgattak. Paulius Jankunas (16/3 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz) a tőle jól megszokott teljesítménnyel vezette a kaunasiakat, de Mantas Kalnietis (13/9 pont, 5 gólpassz) és Olivier Hanlan (11/9 pont, 8 lepattanó) is jók voltak. A lengyelek legjobbja kimagaslóan Mateusz Ponitka (15 pont, 7 lepattanó) volt.

A Zalgiris legjobb dobói: Jankunas 16/3, Kalnietis 13/9, Hanlan 11/9, Vojukasz 10
A Zielona Gora legjobb dobói: Mateusz Ponitka 15, Moldoveanu 10/6

 

FC Barcelona Lassa (spanyol, 5-1) – Pinar Karsiyaka (török, 2-4) 107-79

A zsinórban ötödik meccsét megnyerő Barcelona klubrekordot állított fel a Karsiyaka ellen, hiszen korábban egy Euroliga-meccsükön sem szereztek 107 pontot a katalánok. Ezen felül már a meccs előtt is ünnepeltek a gránátvörös-kékek, akik Juan Carlos Navarrót köszöntötték, hiszen az ikon már túl van az ezredik hivatalos meccsén is klub színeiben. A Barca rendkívüli eredményessége egyébként nem meglepő, ha megnézzük, hogy a csapat négy legeredményesebb játékosa, Shane Lawal (19 pont, 2 blokk, 8/7 mezőnyből), Carlos Arroyo (18/18 pont, 7/6 tripla), Ante Tomic (16 pont, 7 lepattanó, 9/7 mezőnyből) és Justin Doellman (14 pont, 4 lepattanó) összesen 76%-kal (34/26) dobott mezőnyből, ez egészen hihetetlen teljesítmény. A meccset egyébként nagyon simán, gálázva nyerte a Barca, a törököktől Joe Ragland (26/6 pont, 7 lepattanó) teljesítményét lehet csak kiemelni.

A Barcelona legjobb dobói: Lawal 19, Arroyo 18/18, Tomic 16, Doellman 14, Navarro 10/6
A Karsiyaka legjobb dobói: Ragland 26/6, Sipahi 13/6, Gabriel 10/6

 

D-csoport

Maccabi FOX Tel-Aviv (izraeli, 1-5) – CSZKA Moszkva (orosz, 5-1) 82-88

Milos Teodoszics (25/15 pont, 5 gólpassz) és a CSZKA Moszkva elrontotta Zan Tabak bemutatkozását a Maccabi kispadján. Az izraelieknek azonban ez volt messze a legvállalhatóbb veresége, ha eddig is hasonlóan játszottak volna, aligha így állnának. A tel-avivi gárda ugyanis nagyon agresszívan kezdett, elsősorban védekezésben voltak kimondottan élesek, aminek köszönhetően az első negyed egyértelműen az övék volt (18-13), mindössze 13 ponton tartották a CSZKA félelmetes támadógépezetét. A tavalyi pontkirály, Taylor Rochestie (20/6 pont, 5 gólpassz) és Brian Randle (14/3 pont, 4 lepattanó, 2 blokk) is nagyon csipkedték magukat.

A folytatás aztán Teodoszics zsenialitásáról szólt, a szerb kiválóság a 25 pontjából 19-et az első félidőben szerzett, így annak ellenére is a moszkvaiak vezettek félidőben (37-38), hogy a Maccabi játszott jobban. Ez kulcsfontosságú volt, hiszen a CSZKA-nak minden meccsen van néhány olyan periódusa, mikor az ellenfele fölé nő, és ez most sem volt máshogy. Az oroszok ugyanis egy 10-0-s és egy 11-0-s rohamot is repesztettek, ez pedig sok volt a Maccabinak, akik így már nagyon nehéz helyzetben vannak.

A Maccabi legjobb dobói: Rochestie 20/6, Randle 19, Ofoegbu 15/3, Smith 14/3
A CSZKA Moszkva legjobb dobói: Teodoszics 25/15, De Colo 15/6, Fridzon 12/3

 

Szerdai eredmény (erről ITT olvashattok):

A-csoport
Real Madrid – Himki Moszkva 82-85

 

A csoportok állása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus