Euroliga: Két derbi a TV-ben, nézzük a Top 16-ba jutás lehetőségeit!

Ma este nyolc találkozót rendeznek az Euroliga alapszakasz-csoportkörének utolsó fordulójában, melyek közül kettőt (Anadolu Efes - Real Madrid és Montepaschi Siena - Unicaja Malaga) a DIGI Sport 2 jóvoltából itthon is élőben izgulhatunk végig a TV elől, most vegyük is számba, hogy a négy hatosból kik és hogyan mehetnek tovább a Top 16-ba, illetve mit érdemes még tudnunk az egyes párosítások előtt!

A-csoport:

Partizan Blegrade (szerb, 3 - 6) - CSZKA Moszkva (orosz, 6 - 3) (20:45)

A Partizan a saját kezébe vette a sorsát a Fener isztambuli legyőzésével, tehát ha ma nyer a még mindig Westermann és Bertans nélkül felálló szerb bajnok a CSZKA ellen otthon, biztosan továbbmegy negyedikként, de akkor is eléri a következő kört, ha kikap és a rivális Nanterre nem tudja két vállra fektetni a törököket. A Hjapát talán már bevethető moszkvaiak számára is egyszerű a képlet: ha diadalmaskodnak és a Fener is nyer, akkor megvan a második hely, sőt, akkor is, ha nem érnek ma célba idegenben, de a Barcelona sem győzi le a Budivelniket. Első már nem lehet az orosz bajnok, de harmadik még igen, ha kikap és a spanyolok triumfálnak, de abban az esetben is, ha a Barca diadalmaskodik és a Fener nem, utóbbi helyzetben a győzelem sem elég a második pozicióhoz Teodoszicséknak.

FC Barcelona (spanyol, 6 - 3) - Budivelnik Kijev (ukrán, 2 - 7) (21:00)

A teljes kerettel felálló Barca számára még az egyes rajtkocka is elérhető, ha nyer, de a Fener és a CSZKA is kikap, de amennyiben a Fener nyer, akkor már egy diadal is csak a második pozícióhoz elég csupán a Pascual-tanítványok számára. A CSZKA diadala még segíthet a katalánokon akkor is, ha nem tudják a már biztos kieső Budivelnieket legyűrni, hiszen ebben a felállásban is második lenne a spanyol ezüstérmes, ám csak harmadik lesz a Barcelona, ha nem képes két vállra fektetni a Drozdovot kényszerből jegelő Kijevet.

JSF Nanterre (francia, 3 - 6) - Fenerbahce Ülker (török, 7 - 2) (21:00)

A Nanterre számára csak a győzelem elég a továbbjutáshoz, ráadásul az is csak akkor elég, a negyedik pozícióhoz, ha a rivális Partizan kikap. A Hladir, Lisch páros nélkül csatába induló gallok tehát nincsenek könnyű helyzetben, a győzelme esetén mindenképp elsőként végző Fener ellen. A Karamant és Savast pihentető Ülker egyébként legrosszabb esetben második lesz, ehhez az kell, hogy kikapjon, de a Barca nyerjen és a CSZKA ne érjen célba idegenben.

 

B-csoport:

Anadolu Efes (török, 4 - 5) - Real Madrid (spanyol, 9 - 0) (19:00, TV: DIGI Sport 2, ÉLŐ)

Az Efes a kiesés szélén, hiszen hiába lehet akár második is, ha nyer és a Milano kikap, de amennyiben nem veri meg a makulátlan Realt a török gárda és a Bamberg diadalmaskodik, akkor csak az Európa Kupában folytathatják Planinicék. Az isztambuliak harmadikként jutnának tovább, ha legyőznék a biztos első, de Buruszisz és Carroll nélkül harcoló Realt, a Milano pedig ezzel párhuzamosan nyerne. Negyedik úgy lehet a Mahmuti-alakulat, ha kikap és a Zalgiris triumfál.

Brose Baskets Bamberg (német, 3 - 6) - Zalgiris Kaunas (litván, 4 - 5) (20:00)

A Bamberg még harmadik is lehet, ehhez saját diadala mellett szüksége van a német bajnoknak az Efes vereségére is, de ha legalább 11-gyel verik Jacobsenék a litvánokat, akkor az Efes győzelme sem jelent számukra kiesést, minden más helyzetben kipottyan a Brose Baskets, mely ma nem számíthat Sharrod Fordra, de a Lakerstől érkező Elias Harrisre igen. A kaunasiak teljes kerettel szállhatnak harcba és meg is csíphetik a harmadik pozíciót, ha az Efes kikap és ők nyernek, de ha a saját győzelmük mellett a törökök is célba érnek, akkor már csak negyedikként végeznek. sőt, ha 10-zel vagy annál kevesebbel vesztenek, de az Efes győz, még akkor is negyedikek, valamint ha kikapnak, de a törökök sem képesek nyerni. Amennyiben viszont 11-gyel vagy többel kapnának ki és az Efes triumfál, csak az EuroCup marad nekik. Óriási meccs várható ezen a fronton, mondani sem kell!

 

C-csoport:

Zielona Gora (lengyel, 2 - 7) - Olympiakosz (görög, 9 - 0) (18:45)

A lengyel gárda egyike annak az öt csapatnak, mely már matematikailag is esélytelen az utolsó forduló előtt a Top 16-ra, a görögök pedig már mindenképp megnyerik a csoportot, tehát csak presztízsharc lesz ez, avagy egy jó edzőmeccs a legmagasabb szinten. A címvédő az eltiltott Begic, Printezis duót természetesen nem vetheti be, viszont Cedric Simmons már játékra kész. Azért óriási meglepetés lenne, ha nem húzná be ezt a meccset is a 100 százalékos görög gárda.

Montepaschi Siena (olasz, 3 - 6) - Unicaja Malaga (spanyol, 4 - 5) (21:00, TV: DIGI Sport 2, ÉLŐ)

A Daniel Hackettet még nem biztos, hogy visszakapó harmadikként lép tovább, ha veri a teljes csapattal érkező Malagát, de ha nem tudna otthon diadalmaskodni az olasz bajnok, akkor számára mindenképp vége a dalnak idén az Eurlligában. Az Unicaja is lehet harmadik egy győzelemmel, de negyedikként is továbbmehet, ha a Bayern holnap nem győz. Amennyiben viszont a Siena veri őket és a németek diadalmaskodnak, ők csúsznak le a legjobb 16-ról. Itt is értelmetlen esélyeket latolgatni, két nagyon hullámzó gárda néz farkasszemet egymással, ráadásul ebben a párosításban annyira nagyon a vendég-hazai helyzet sem nyom sokat a latba, pláne mivel a Montepaschi nem is saját csarnokában küzd a diadalért.

 

D-csoport:

Panathinaikosz (görög, 5 - 4) - Maccabi Tel-Aviv (izraeli, 7 - 2) (20:45)

A Pana még második is lehet a csoportban, ha Pappasz és Maciulis távollétében is legyűri a mindenképp csoportelső Maccabit, de a Laboral nem nyer 55 pontánl többel a Lokomotiv ellen holnap. Ha a Kubany nyerne Hangáék ellen, akkor egy mai diadallal már csak harmadikként végez a görög bajnok, de csak negyedik lesz, ha kikap most és a vitoriaiak célba érnek otthon. Shawn James ilyen helyzetben nyugodtan pihentetheti a sérülését, viszont nélküle is elronthatja a zöldek hazai ünnepét a Blatt-legénység, nagy meccsre van kilátás!

Erre a linkre kattintva az összes mai mérkőzés élőképpel megtekinthető!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus