Euroliga: Nagy meccset nyert a Zvezda és az Olympiakosz is

A bombaformában lévő Crvena Zvezda a tavalyi döntős Fenerbahcét, az Olympiakosz pedig Szpanulisz nélkül, idegenben a Barcelonát verte meg 2-2 ponttal. A Kazany egy összesen 121 pontot hozó találkozón győzte le a Bamberget, a Baskonia pedig a 19 pontig jutó Hanga Ádám remeklése ellenére is kikapott a Darüssafaka otthonában.

Alapszakasz, 17. forduló

Darüssafaka Dogus (török, 9-8) – Baskonia Vitoria Gasteiz (spanyol, 11-6) 98-89

A Baskonia sokkal jobban kezdte a találkozót, a 7. perc közepén már 17-6-ra vezettek, és Hanga már ekkor 7 pontnál járt, a törökök azonban ezt követően beindultak - Wanamaker, Wilbekin és főleg az egész meccsen egészen parádésan játszó Dairis Bertans (29 pont, 31 VAL) vezetésével már az első negyedben feljöttek négy pontra (20-24), a második felvonás elején pedig pillanatok alatt át is vették a vezetést (27-24). Nagyobb előnyt nem tudott kiépíteni David Blatt csapata sem, a félidőben 47-46 volt az állás a hazaiaknak. A fordulást követően sem változott a játék összképe, aztán 56-54 után Bertans révén meglépett a vendéglátó alakulat, Wanamaker pedig tovább növelte fórjukat a negyed végén (77-68). A záró 10 percben a spanyolok tehetetlenek voltak, végig 10-15 pont körül mozgott hátrányuk, és végül 98-89-re győzött is a Darüssafaka, amelyből összesen hatan szereztek pontot, Birkan Batuk kettőt, de a Bertans-Wanamaker-Wilbekin-Clyburn-Moerman ötös hozott annyit, hogy elég legyen a sikerhez.

Hanga Ádám volt ezúttal is a Baskonia legjobbja, hiszen 19 pontjával (4/6 dupla, 3/5 tripla, 2/3 büntető) és 19 VAL-jával is csapata élén végzett. A magyar válogatott klasszisának neve mellé egyébként még 3 pattanó, 2-2 gólpassz és eladott labda, 1 szerzett labda, valamint 2 beütött és 3 kiharcolt fault került kevesebb mint 27 percnyi játékidő alatt.

A Darüssafaka legjobb dobói: Bertans 29/9, Wanamaker 21/12, Wilbekin 17/12
A Baskonia legjobb dobói: Hanga Ádám 19/9, Shengelia 13, Budinger 12/3.

 

UNICS Kazany (orosz, 7-10) – Brose Baskets Bamberg (német, 7-10) 63-58

Az újabb elképesztő meccset hozó Keith Langford (27/9 pont, 10 lepattanó, 5 gólpassz) parádéjával le tudta győzni, így beérte a Kazany a Bamberget a tabellán. Ezen a nagyon kevés pontot hozó mérkőzésen még jobban kiemelkedett az amerikai extrája, amire nagy szüksége is volt csapatának, hiszen a tatároknak 12 pontos hátrányt kellett ledolgozniuk a sikerhez. Az erre a meccsre nagy formában érkező Bamberg ugyanis pocsék triplázása (25/4, 16%) ellenére is 42-30-as előnyben volt még a harmadik negyed közepén. A folytatásban aztán szorítani tudott védekezésén a Kazany, a németek támadójátéka pedig továbbra sem állt össze, például december hónap MVP-je, Nicolo Melli is csak 4 pontig jutott, egyedül Janis Strelnieks (13/6 pont, 7 lepattanó, 6 gólpassz) emelhető ki közülük. Langford ezzel szemben hátára vette a házigazdákat, akik így a játékrész végére eltüntették hátrányukat (44-44), a hajrában pedig egy-egy kosárral rendre előrébb tartottak és lezárták a találkozót.

A Kazany legjobb dobói: Langford 27/9, Williams 13
A Bamberg legjobb dobói: Strelnieks 13/6, Miller 12/3

 

Crvena Zvezda mts (szerb, 9-8) – Fenerbahce (török, 10-7) 75-73

Nagyon nagy meccset játszott egymással a Crvena Zvezda és a Fenerbahce, az egylabdás végjátékot aztán a szerbek nyerték meg végül, akik ezzel sorozatban negyedik győzelmüket aratták, és a CSZKA Moszkva illetve a Real Madrid után egy újabb sztárcsapatot vertek meg. A mérkőzés maximálisan megfelelt az elvárásoknak, a bombaformában lévő szerbek ugyanis ezúttal is azt hozták, amit az elmúlt egy hónap során láthattunk tőlük, azaz fanatikus szurkolóik buzdítása közepette kőkeményen védekeztek és nagy szívvel játszottak. A Fener sem tétlenkedett ugyanakkor, a nagy népszerűségnek nem örvendő Partizan-nevelés Bogdan Bogdanovics (12/9 pont, 6 gólpassz, 6 lepattanó), illetve Ekpe Udoh (16 pont, 3 lepattanó, 3 blokk, 8/7 mezőnyből) és Luigi Datome (16/12 pont, 3 lepattanó, 5/4 tripla) vezérletével állták a sarat a törökök.

Végig fej-fej mellett haladt a két gárda, és ahogy az időközben már sejthető volt, a végjáték sem okozott csalódást. 69-73-nál még a Fenernek állt a zászló, ám ekkor a Zvezda két legjobbja feltette a koronát mai teljesítményére és megnyerték a meccset a piros-fehéreknek. Előbb Ognjen Kuzmics (21 pont, 8 lepattanó, 2 blokk) csinált meg egy 2+1-es játékot, majd egy Jovics-büntetőt követően Charles Jenkins (14/6 pont, 3 gólpassz, 3 lepattanó) vert be egy nehéz középtávolit. Fordítottak tehát a hazaiak, ám 12 másodperce még maradt a Fenernek az egyenlítésre vagy a győzelemre. A labda Udoh kezébe került a palánk alatt, aki úgy tűnt, hogy már a nehezét megcsinálta a pozíciós játéknak, ám Kuzmics odaért a szereléssel, így a center blokkja lett a meccsnyerő momentum.

A Crvena Zvezda legjobb dobói: Kuzmics 21, Jenkins 14/6, Szimonovics 12/3
A Fenerbahce legjobb dobói: Udoh 16, Datome 16/12, Bogdanovics 15/9

 

FC Barcelona Lassa (spanyol, 7-10) – Olympiakosz (görög, 12-5) 67-69

A Zvezda-Fener derbihez hasonlóan az utolsó támadás során dőlt el a Barcelona-Olympiakosz rangadó is, amit végül Vaszilisz Szpanulisz nélkül is a második helyre fellépő görögök tudtak behúzni. Ahogy arra számítani lehetett, nem született sok pont az összecsapáson, a kőkemény küzdelemre viszont nem lehetett panasz. Nemcsak a végjáték, hanem a meccs egésze nagyon hasonlított az előző találkozóra, hiszen itt is csak egy-két kosárnyi volt a legnagyobb különbség a felek között a 40 perc során. A Barca Petteri Koponen (16/12 pont, 3 lepattanó, 54 tripla), Tyrese Rice (15/3 pont, 5 gólpassz) és Ante Tomic (12 pont, 9 lepattanó) játékára épített ezúttal is, az Olympiakoszban pedig a nagy kosarakat szerző Jorgosz Printezisz (16/3 pont, 9 lepattanó), Matt Lojeski (11/3 pont, 4 gólpassz, 3 lepattanó) és a volt csapata ellen hasznosan játszó Kosztasz Papanikolau (8/6 pont, 8 lepattanó, 3 labdaszerzés) teljesítettek jól. Négy perccel a vége előtt még a katalánok vezettek 64-58-ra, ezt követően azonban a pireusziak 9 megválaszolatlan pontot szerezve fordítottak. Koponen negyedik triplájával lett 67-67 az állás, 7 másodperccel a vége előtt pedig Vangelisz Mancarisz büntetői döntöttek, miután a túloldalon Rice elerőlködte az utolsó lehetőségét, csak egy kicsavart dobásra futotta tőle, így a görögök örülhettek.

A Barcelona legjobb dobói: Koponen 16/12, Rice 15/3, Tomic 12
Az Olympiakosz legjobb dobói: Printezisz 16/3, Lojeski 11/3

 

A bajnokság állása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus