Ezúttal a Barca ütötte ki a Realt

A két spanyol gigász bajnokiját ezúttal a katalánok uralták, 94-72-re verték a Luka Doncicot nélkülöző listavezetőt.

A spanyol bajnokság alapszakaszának 22. fordulójában a listavezető Real Madrid egyik üldözőjéhez, a Barcelonához látogatott - a két együttes játszotta a spanyol kupadöntőt, amit a Barca nyert meg, majd nem sokkal később az Euroligában találkoztak, ahol a Real tükörsima sikert aratott.

A találkozó gyakorlatilag percekig volt csak szoros, hat minutum után már 19-6-ra ment a gránátvörös-kék alakulat. A Real csökkentette hátrányát (21-14), és a 13. perc végén egyetlen pont volt mindössze a különbség (23-22). 30-27 után viszont egy 8-0-val megint meglépett a vendéglátó - a félidőben 16 ponttal (45-29), a fordulás után, a 24. perc közepén pedig 25 ponttal vezetett már a Barcelona (54-29), eldőlt az összecsapás. A végén még kozmetikázni sem igazán tudott a Real - 31 pontoról visszajöttek még 22-re a vendégek, de ennyire futotta erejükből, 94-72-re győztek a hazaiak.

Hanga Ádám a térdsérülése miatt nem lépett pályára, de meg kell említeni, hogy a túloldalon is hiányzott egy ász, Luka Doncic sem volt bevethető.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus