Hanga: 12 pont a Barcelona ellen

Hanga Ádám ma délután a regnáló spanyol bajnok Barcelona otthonában lépett fel klubjával, az Assignia Manresával és irányítóként szerepelve 12 pontjával csapata egyik legjobbja volt, mely sajnos egy nagyon egyoldalú mérkőzésen maradt alul az Euroliga-szinten is sztárcsapatnak számító katalánok otthonában.

Hanga Ádám csereként pályára lépve, többnyire irányítóként játszva 27 percet kapott a bizonyításra, ami alatt 12 pontot és 15-ös VAL értékmutatót ért el - utóbbival holtversenyben a vendégek legjobbja volt. Összesen 11 mezőnykísérlete volt a magyar játékosnak, ebből 5 volt sikeres, 4-ből 1-szer talált be a triplavonalon túlról, 2 büntetőjéből 1-et értékesített. 5 lepattanó 2 gólpassz, 4 kiharcolt fault és 1 eladott labda fűződött még Hanga nevéhez a 89 - 47-re elvesztett találkozón.

A katalán kiscsapat sajnos hét forduló után is nyeretlen, így már a teljesen utolsó, 18. helyet foglalja el a bajnokságban, s láthatóan mélyponton van az együttes, melynek játékosa sem csapatként, sem pedig egyénileg nem képesek kihozni magukból, ami potenciálisan bennük lehetne. A kezdőirányítója nélkül kiálló Manresa már az első negyedben hatalmas hátrányba került, Hangát alig 3 perc után küldte be Jaume Ponsarnau mester, amikor már 15 - 2-re vezetett a Barca, Ádám pedig azonnal egy triplával szépített, majd kezébe vette a karmesteri pálcát és irányította csapatát. Az első félidőben sikerült egy közeli kettessel is betalálnia egy szép betörés után, de a vendégek 54 - 19-es, az ACB-ben minden körülmények között szokatlan hátrányba kerültek, s talán hitüket is vesztették picit, ám a fordulás után legalább valamennyire stabilizálni tudták a helyzetet.

Honfitársunk büntetőket harcolt ki, s 2 dobásából egy a gyűrűben landolt, majd még két ügyes közeli találatot szerzett, a negyedik etapban pedig megint mezőnyből volt eredményes egy újabb duplával, ezzel sorozatban harmadszor jutott el legalább 10 egységig, s a mai 12 pont az idei legjobbja volt, ám ez bizonyosan nem vigasz a a magyar válogatott ásza számára, hiszen klubja láthatóan gödörbe került. A Manresa ráadásul legközelebb a listavezető, s eddig veretlen Real Madridot fogadja hazai környezetben jövőhét vasárnap 19:00-tól, a találkozót élőben fogja közvetíteni a SportKlub televízió.

Barcelona - Assignia Manresa 89 - 47 (27-9, 27-9, 15-13, 20-16)

Spanyol bajnokság, 7. forduló, Barcelona

Barcelona: Huertas 13/9, Navarro 6/3, Mickeal 2, Lorbek 12/3, Tomic 16. Csere: Jawai 12, Sada 6, Ingles 3/3, Abrines 3/3, Todorovics 6, Rabaseda 5, Wallace 5.

Manresa: A. Hernandez 4, DeVries 3/3, Palsson -, Ramsdell -, Asselin 5/3. Csere: Hanga 12/3, Arteaga 8, Arco 15/3, Yanev -, Kody -, Pardina -. 

A mérkőzés részletes statisztikája erre a linkre kattintva tekinthető meg!

A mérkőzés videós összefoglalója erre a linkre kattintva tekinthető meg!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus