Hanga: A szárd átok ellen csak a bravúr segíthet!

Borzalmas formája ellenére ma egy nagyon erős Sassari ellen égető szüksége lenne a két bajnoki pontra a play-offtól távolodó Avellinónak.

A Serie A jelenlegi mezőnyéből magyar kosárlabdázó egyetlen klubcsapat ellen nem érezhette még a győzelem ízét, ez pedig a Dinamo Sassari. Lóránt Péter remekbe szabott 2012/2013-as római szezonja során is a szardíniai elit alakulat volt Petiék egyik mumusa. Lóránt új itáliai klubcsapatával, a Pesaróval az elmúlt héten közel járt a bombameglepetéshez, végül a hajrában elbuktak a jóval esélyesebb Dinamo ellen. Hanga Ádám sem tekinthet túl sok örömmel vissza csapata tavaly novemberi szardíniai kirándulására, ahol bár sokáig egyenrangú partnerei voltak az akkor még az Euroligában szereplő hazai gárdának, végül sima vereséget szenvedtek. Ha az egyéni teljesítményeket nézzük, Ádám alapvetően kiegyensúlyozott Serie A évadjának nagyon kevés mélypontja volt, de mindenképpen ezek egyike a tavalyi Sassariban rendezett ütközet, ahol a magyar "all-round" profit kényszerből játékideje jelentős részében a négyes poszton, a palánk alatt "brusztoltatta" mestere, ez pedig láthatóan nem volt honfitársunk ínyére még rendkívüli sokoldalúsága ellenére sem.

A ma kora esti azonban már egy teljesen más összecsapás lesz, az utóbbi 9 mérkőzéséből 8-at elvesztő Avellino kettőzött elánnal készül, hiszen a zöld-fehér klubnál továbbra is a rájátszás a cél, és mindenki tudja, nem bízhatnak mindig a vetélytársak botladozásaiban. Ha záros határidőn belül nem kezd el nyerni a Scandone, reménytelen messzeségbe távolodhat a legjobb nyolc.

Az előjelek nem túl biztatóak Hangáék számára, a Sidigas Avellino több kulcsjátékosa is kisebb-nagyobb sérülésekkel bajlódik, így jelenleg Adrian Banks, Oderah Anosike és Justin Harper esti játéka is kérdéses. A vendég szárdoknál egy  hiányzó már akad,  Edgar Sosa  egészen biztosan nem lesz ott az avellinói parketten, a dominikai hátvéd szombaton elszenvedett kartörése miatt hetekre kidőlt.

A Scandone Avellino a héten új játékos igazolásával bővítette keretét (az itáliai légiós szabályozás egy európai státuszú légiós igazolását még engedélyezte a dél-olasz egylet számára anélkül, hogy az a meglévő keretből bárki más kötelező menesztésével járna), sokáig az amerikai-ukrán Pooh Jeter Avellinóba szerződéséről cikkezett az olasz szaksajtó, ám végül mégsem az ex-Sacramento Kings profi érkezett. Francesco Vitucci mester egy régi kedvencét, egy igazi avellinói klub-legendát, Marques Greent csábította el a török TDK Ankarától, a macedón válogatottban is többször szereplő pöttöm amerikai (macedón nevén: Markes Oskar Grin), igazi játékszervező, a mindössze 165 centi magas irányító (szerepelt már többek közt a Fenerbahce, a Milano, vagy a Sassari csapatában is) tagja, mi több, legjobbja volt a legendás, 2008-as olasz kupa győztes Avellinónak, és immáron harmadszor lesz (2007 és 2010 után) a Sidigas Avellino játékosa. Az elsősorban remek asszisztjairól (ebben a műfajban többször volt a Serie A legjobbja), gyorsaságáról és pontos távoli dobásairól Európa szerte elismert Greentől csapatjátékuk erőteljes feljavulását várják a farkasoknál, ebben Sundiata Gaines irányítása alatt vannak és voltak problémák. Ám sajnos Green hiába edz már két napja Avellinóban, csak a jövő heti, trentói bajnokin lesz bevethető, mivel átigazolás papírjai csak a jövő hét elején érkeznek meg Törökországból.

A vasárnap 18.15-től kezdődő Sidigas Avellino - Dinamo Banco di Sardegna Sassari olasz bajnoki mérkőzésre sajnos nem tudunk élőképes közvetítést ajánlani, az összecsapást csak a Sassari idegenbeli mérkőzéseit élőben sugárzó szardíniai Videolina csatorna közvetíti, a csatorna élő internetes streamje itt elérhető, ám ennek működése sajnos általában vagy korlátozott, vagy egyáltalán nem elérhető.

Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy az olasz liga a www.legabasketv.it oldalon élő web tv szolgáltatást működtet, ez a forduló valamennyi mérkőzéséről beszámol és közvetít, a szolgáltatás csak (egyszerű és ingyenes) regisztráció után nézhető.

A mérkőzés élő statisztikája ide kattintva elérhető! (a link csak közvetlenül a mérkőzés előtt válik "élővé")

Forza Avellino! Hajrá Hanga Ádám!

A BEKO Serie A 22. fordulójának további programja:

Tesi Group Pistoia -   Reyer Venezia 82-90
Vanoli Cremona -   Dolomiti  Trento  15/03 18:15
Capo d'Orlando -   Vuelle Pesaro  15/03 18:15
EA7  Milano -  Openjobmetis Varese   15/03 18:15
Vitasnella Cantù -  JuveCaserta  15/03 18:15
Virtus Bologna -  Enel Brindisi  15/03 20:30
Acea Roma -  Reggio Emilia  16/03 20:00  

 

A BEKO SERIE A aktuális tabellája itt (katt a linkre!) elérhető

 

fotók: Flick/Basketinside.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus