Hanga Ádám és csapata ma zárja a spanyol alapszakaszt

Ma a minél jobb rájátszásbeli helyezésért lép pályára honfitársunk klubja, a Laboral Kutxa Obradorióban, cél a Real-Barca páros elkerülése.

A szerda este a friss Euroliga-győztes Real Madridot két vállra fektető baszk alakulat már biztosította rájátszásbeli részvételét, ám nagyon nem mindegy, hogy az alapszakaszt megnyerő fővárosiakkal vagy a hasonló játékerőt képviselő Barcelonával, esetleg a most harmadik pozícióban álló Unicaja Malagával kezdheti majd meg a PO-t. Győzelem-vereség mutatóban még akár a jelenlegi Valenciát is megelőzhetné a Laboral, ám az egymás elleni eredményekben jobb a rivális Ádáméknál. 

A Rio Natura Monbus sorsa már eldőlt, hiszen 15-18-as mérlegével már nem juthat be a playoffba és természetesen ki sem eshet a ligából. A két gárda első idei találkozóját egyébként 85-77-re nyerték San Emeterióék, de idegenben általában minden csapat nagyon megizzad Obradorióban, úgyhogy komoly kihívás előtt áll Ibon Navarro legénysége.

Az eddig 18 találkozót nyerő és 15-öt vesztett Laboral előrelépni csak egy győzelemmel tudna, de ehhez kelleni fog a Joventut Badalona veresége Sevillában is, amennyiben pedig kikapnak Shengeliáék, úgy nyolcadikok vagy hetedikek lesznek - attól függően, hogy a Gran Canaria képes-e diadalmaskodni az Estudiantes Madrid csarnokában.

Mivel a Real ellen még nem lépett pályára az akkor már nyolc napja Vitoriában edző és a nevezett meccskeretbe bekerülő magyar légiós, ezért ma térhet vissza "rendesen" is az Olaszországból kölcsönből visszahozott Hanga.

A találkozó ÉLŐ STATISZTIKA LINKJE IDE KATTINTVA lesz elérhető a 18:00-kor kezdődő derbi feldobásától!

Hajrá Hanga Ádám, Hajrá Magyar Kosárlabda!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus