Hanga megszórta a San Sebastiant is, nyerésben a Laboral

A magyar légiós egy kosárra volt idénycsúcsától, parádés megmozdulásai voltak, s ezen az estén is a Laboral vezére volt a spanyol élvonalban

San Sebastian - Laboral Kutxa 83 - 91 

Hanga Ádám kezdőként 29 percet játszott, ami alatt 14 pontot dobott 6/11-es mezőnymutatóval (2/5 triplából), valamint volt 6 lepattanója, 2 gólpassza, 2 szerzett labdája, 2 blokkja és 2 kiharcolt faultja, a negatív oldalon pedig 3 eladott labda szerepelt nála.

A Laboral többször is el tudott szakadni az öt triplát beverő Fabien Causer vezetésével, ám a sereghajtó nagy kedvvel és lendülettel játszott ezen a derbin, így sokáig látótávolságon belül tudott maradni Lóránt Péter egykori csapata. Szerencsére honfitársunk azok után, hogy a derbit ponterősen kezdte, az sem zavarta meg, hogy a második félidő elején sokat kellett ülnie faultjai miatt, a hajrában az ő második hármasa pecsételte meg a hazaiak sorsát.

A 18 csapatos bajnokságban 9-3-mal a negyedik helyen álló baszk alakulat legközelebb vasárnap játszik az ACB Ligában, amikor is a Fuenlabrada érkezik Vitoriába 20:00-ás meccskezdéssel. 

A San Sebastian legjobb dobói: Urtasun 18/3, J.Grimau 14/6, Wear 14/6
A Laboral legjobb dobói: Causeur 21/15, Buruszisz 19/6, Hanga 14/6

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus