Hanga újra pályán volt, fontos meccset nyert a Laboral!

Idegenbeli sikerével megkaparintotta a 6. kiemelést a spanyol rájátszásra honfitársunk régi-új csapata, elkerülvén a Barca-Real párost

Rio Natura Monbus - Laboral Kutxa 74 - 81

Hanga Ádám csereként pályára lépve 7 percet kapott a bizonyításra, ami alatt pontot ugyan nem szerzett, ám volt 2 lepattanója, 1 gólpassza, 1 blokkja és 2 kiharcolt faultja, valamint 1 eladott labdát is feljegyeztek a neve mellé 1 rontott mezőnykísérlet mellett.

A Navarro-legénység nagy esélyt kapott a sorstól, ugyanis a Sevilla alaposan elverte a rivális Joventut Badalonát, így egy győzelemmel felléphettek a hatodik helyre a baszkok, ami a Real Madrid és a Barcelona elkerülését eredményezhette az első PO-körben, bár a ma 22-őt szóró Kim Tillie húzta, majdnem végig vezetve nyerő Laboral így is komoly feladat elé néz, hiszen a szintén Euroliga-szereplő Unicaja Malaga ellen kellene kivívnia a négy közé jutást, méghozzá pályahátrányból az egyik fél második diadaláig tartó párharcban, melynek pontos időbeosztása még később derül ki.

Az Obradorio legjobb dobói: Corbacho 18/18, Pumprla 11/3, Cardenas 8/6
A Laboral legjobb dobói: Tillie 22/3, San Emeterio 15/12, James 13/6

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus