Hanga vereséggel, de jó játékkal debütált

Jelenleg legmagasabban jegyzett kosarasunk, Hanga Ádám ma este sok és jó játékkal mutatkozott be az olasz bajnokság élvonalának alapszakaszában, ahol új klubja, a Scandone Avellino a hasonlóan erős Venezia ellen játszott és sajnos vesztett rangadót. Honfitársunk viszont több statisztikai kategóriában is csapata legjobbja tudott lenni!

Scandone Avellino - Umana Venezia 71 - 76

Hanga kezdőként pályára lépve 32 percet töltött játékban, ami hazai oldalon a legtöbb volt, s bár nem irányítóban szerepeltették elsősorban, három gólpasszával is az Avellino legeredményesebbje volt. Ezen felül dobott 10 pontot 11-ből 4-es mezőnymutatóval (3-ból 1 tripla), büntetőből viszont nem volt túl precíz (3-ból 1), ám két lepattanóval, öt kiharcolt faulttal, egy szerzett labdával és két eladott labdával végzett.

A vendéglátók egy igen fordulatos derbit játszottak a nyáron eléggé megerősített velenceiekkel, de a hajrában a büntetőpárbajból végül rosszul jöttek ki, így hiába Ádám jó játéka mellett Anosike dupla-duplája (12 pont, 13 lepattanó), valamint az ex-NBA-s Sundiata Gaines (12 pont) és Adrian Banks (15 pont) ponterőssége, az egykori soproni légiós, Jeff Viggiano (15 pont) és Lóránt Péter egykori római csapattársa, Phil Goss (12 pont, 6 gólpassz) bevitte a célba a Veneziát.

Hanga és az Avellino legközelebb jövőhéten vasárnap 18:15-től a Cantu vendégeként lépnek fel a Serie A második fordulójában.

Ádám két akciójának videója:

Egy 2+1-es akció, IDE kattintva (plusz a büntető)

Egy szép floater, IDE Kattintva!

Az Avellino legjobb dobói: Banks 15/6, Gaines 12/3, Anosike 12, Hanga 10/3.
A Venezia legjobb dobói: Viggiano 15/6, Goss 12, Peric 11/3.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus