Hangáék kikaptak Badalonában

Nem Hanga Ádám meccse volt a mai, melyet klubja, az Assignia Manresa a Katalán Kupa keretein belül játszott le a Joventut Badalona ellen, éppen a rivális otthonában. Az elvesztett elődöntő azt jelenti, hogy holnap a Badalona a Barcelonával mérkőzik meg a fináléban, Ádám és társai viszont már nem lépnek pályára a szezonrajtig, azaz a vasárnap 18:30-kor kezdődő, Obradoiróban rendezendő összecsapásig. 

 

Honfitársunk kezdőként lépett parkettre, ám gyorsan a cserepadon találta magát, mivel beütött két korai falutot. Egyébként eredeti pozíciójában, kettesként számított rá Jaume Pnsarnau mester, mivel a korábban hátfájdalmakkal küszködő Javi Rodriguez felépült sérüléséből, a rutinos spanyol játékmester így visszafoglalhatta helyét a kezdőben. Ádám összesen két egységig jutott, egyetlen kosarát a tábla alól szerezte az első félidőben egy támadó lepattanó után visszatett ziccerrel. Volt még 3 lepattanója, ebben a kategóriában tehát kifejezetten hasznos volt hátvédként, s 2 gólpasszt is feljegyezhettünk a neve mellé, ám a pontszerzés - és a dobóhelyzetek kialakítása most nem annyira ment neki, ráadásul a későbbiekben is rossz ütemben gyűjtött be személyi hibákat, így összességében a megszokottnál kevesebbet lehetett játékban. A mai este folyamán Ádám kissé fásultnak tűnt, ami a több apró rossz döntés meghozatalában látszott leginkább, de dicséretként elmondhatjuk, így inkább kevesebbet vállalt és igyekezett inkább hasznos csapatemberként segíteni övéit.  

A Manresa úgy festett, hogy uralni tudja a játékot a második félidő derekán, de egyszer csak minden lendület elfogyott Asselinék játékából, s közben a Kuzmics vezette hazaiak parádéztak és már kétszámjegyű előnnyel is meg tudtak lépni, végül 88 - 80-as sikert aratva bejutottak a fináléba. A holnapi döntőben a Lleidát ma 80 - 60-ra legyőző Barcelona lesz az ellenfelük, Hangáék számára viszont befejeződtek a felkészülési meccsek erre a "nyárra". 

Joventut Badalona - Assignia Manresa 80 - 88 (20-24, 21-21, 19-14, 28-21) 

Fiatc Joventut: Quezada (17), Oliver (2), Barrera (12), Gaffney (10), Savané (4) Cserék: Vives (5), Trias (5), Ventura (6), Ehambe (11), Kuzmic (16), LLovet (-).

80. Assignia Manresa: Rodríguez (5), Devries (17), Hanga (2), Ramsdell (10), Asselin (5) Cserék: Hernández (8), Arteaga (15), Palsson (3), Arco (7), Larsen (3), Yanev (6).

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus