Hangáék komoly gödörben, a Murciától is kikaptak

Sorozatban ötödik vereségét gyűjtötte be Hanga Ádám csapata, a Barcelona - gyenge védekezésének köszönhetően ezúttal a Murciától kapott ki a gránátvörös-kék alakulat.

Spanyol bajnokság, alapszakasz, 6. forduló
FC Barcelona Lassa (4-2) - UCAM Murcia (3-3) 94-97 (21-23, 27-27, 19-25, 27-22)

A Barca az első negyedben sem tudott a Murcia fölé nőni, végig kiegyenlített volt a találkozó, aztán a második felvonás első felében előbb Soko kosaraival lépett meg hat ponttal a vendég gárda, majd Benite és Urtasun szórtak három támadásból három triplát, így 10 ponttal is vezetett a Murcia (33-43). A gránátvörös-kékek védekezése újfent csődöt mondott a kevesebb mint 15 perc alatt kapott 43 ponttal, de a félidőből hátralévő időben összeszedték magukat, a Heurtel, Ribas, Seraphin trió vezetésével közelítették ellenfelüket, Vezenkov 2+1-es akciójával pedig mindössze két pont volt a különbség a két gárda között a félidőben (48-50).

A fordulás után az előbb említett hármas továbbrobogott, át is vette a vezetést a Barca, de mindig előlépett valaki a vendégektől, csak ideig-óráig volt az előny a katalánoknál. A harmadik negyed végét megint Benite vezetésével nyomta meg a Murcia (67-75), majd a záró 10 perc elején is beragadtak a hazaiak, 16 pontra nőtt a távolság a két fél között (67-83). Csinált ugyan egy 8-0-t a negyed feléig Sito Alonso együttese, Urtasun két triplája azonban lehűtötte a kedélyeket (75-89).

Másfél perccel a vége előtt visszajött hat pontra a Barca két hármassal (83-89), de úgy tűnt, kibüntetőzi a mérkőzést a Murcia, két szerzett labdával viszont fél perccel a vége előtt egyetlen pontra csökkent a differencia (93-94). Urtasun ráadásul kihagyta a második büntetőjét ezt követően, viszont a vendégek visszaszerezték a támadópattanót, Soko ezután bedobta mindkét büntetőt, így eldőlt a meccs. Hanga még bedobott egy büntetőt a túloldalon, de a második után nem tudta leszedni a támadópattanót csapata, így 97-94-re nyert a Murcia, sorozatban tehát ötödik vereségét gyűjtötte be a Barca.

Hanga Ádám 17 és fél perc alatt 7 pontig (3/3 dupla, 0/1 tripla, 1/2 büntető), 2 pattanóig, 1 szerzett és 4 eladott labdáig, illetve 2 beütött és 3 kiharcolt faultig jutott, ami 5 VAL-t ért.

A Barcelona legjobb dobói: Heurtel 28/9, Pressey 16/12, Seraphin 14.
A Murcia legjobb dobói: Benite 19/12, Urtasun 18/12, Kloof 14/3.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus