Hangáék megverték az Euroliga-címvédő Real Madridot is!

Abszolút spanyol bajnoki nézőcsúcsot döntött Hangáék szurkolóserege, Ádámék a Barcelona után a Real Madridot is megverték ebben a szezonban!

Laboral Kutxa - Real Madrid 86 - 80

Hanga Ádám kezdőként 25 percet kapott a bizonyításra, ami alatt 5 pontot, 4 lepattanót, 3 gólpasszt, 2 szerzett labdát és 2 kiharcolt faultot produkált 2/4-es mezőnyözéssel (1/3 triplából), a negatív oldalon pedig 1 eladott labda szerepelt a neve mellett a 15 544 néző előtt lejátszott összecsapáson. 13-as VAL-jával csapata negyedik legjobbja volt ezen az estén annak ellenére is, hogy az utóbbi időben megszokottnál kevésbé tudott agresszív lenni támadásban.

A derbi minden várakozásnak megfelelően alakult, a hazaiak nagy lendülettel vetették bele magukat a csatába, pont honfitársunk triplájával nyitotta a rangadót a Laboral, de a címvédő nem hagyta magát leszakítani, sőt, a második félidőben többször is tudott vezetni, 66-70-nél pedig erősen a vendégek oldalán volt már a momentum is. Ekkor viszont a tavaly még a madridiak színeiben Euroligát (is) nyerő Jannisz Bururisz (27 pont, 8 lepattanó, 3 szerzett labda) vette a hátára a Perasovic-legénységet és be is vitte a célba. A hazaiaknál ki kell emelni a 15 pontos, 6 lepattanós Kim Tillie-t is, aki az összes fontos pillanatban jó döntést hozott és kulcsemberré lépett elő ezen az estén. A 11-3-as mutatójával pont a hasonlóan álló mai rivális Realt verő vitoriai alakulat már újra harmadik helyen áll a tabellán, méltó volt tehát a produkció a spanyol bajnoki rekordot jelentő 15 544 nézőhöz

A Laboral legközelebb csütörtökön játszik, akkor az Euroligában fogadja az El-döntős Olympiakoszt, majd a spanyol bajnokságban vasárnap 19:00-tól Ádám volt csapatához, a magyar válogatott Jermaine Thomas idei egyesületéhez, a Manresához látogatnak a baszkok.

A Laboral legjobb dobói: Buruszisz 24/3, Tillie, M. James 15/3-15/3
A Real Madrid legjobb dobói: S. Rodriguez 20/9, Carroll 17/9, Nocioni 13/9

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus