Hangáék újabb esélye a csodára, mátol olasz kupadöntő!

Hétfői bajnoki mérkőzésük után, ma este a Coppa Italia negyeddöntőjében is összecsap az Olimpia Milano és Hanga Ádám Avellinója.

 
 
 

16. alkalommal bonyolítják le a jelenlegi formájában, azaz nyolcas-döntővel a Coppa Italia küzdelmeit. A Scandone Avellino 2008-ban debütált az új szisztémában, és Bolognában óriási meglepetésre meg is nyerte az olasz kupát, azóta is ez a diadal a zöld-fehérek klubtörténetének legnagyobb sikere. Ezt követően egészen 2012-ig még négy alkalommal ott volt az Avellino a Final Eight-ben (háromszor már a negyeddöntő a végállomást jelentette, míg 2011-ben az elődöntőig jutottak). A legutóbbi két kupadöntő a farkasok nélkül zajlott, az idei desioi fináléba, köszönhetően jelentős részben jelenleg legmagasabban jegyzett kosarasunknak Hanga Ádámnak is, a 8. helyen kerültek be Francesco Vitucci mester tanítványai.

Hanga Ádám nem először vesz részt ilyen rangos eseményen, alig több mint egy éve, mint a Laboral Kutxa játékosa, ott volt a spanyol Király Kupa malagai nyolcas fináléjában. Tavaly a Baskonia esélyesnek is számított a negyeddöntőben a Valenciával szemben, mégis balszerencsés vereséget szenvedett, és csak egy kört élt meg a döntőben. A bajnoki alapszakasz féltávjánál a 8. helyet csípte el Ádám idei klubja, és ezzel már akkor eldőlt, a szuper favorit és azóta is magabiztos listavezető Emporio Armani Milanót kell "eltakarítani" a legjobb 4 közé jutáshoz.

Hétfő este a milánói Mediolanum adott otthont a két gárda bajnoki összecsapásának, ezúttal a Milánó egyik északi elővárosa, Desio lesz az idei Coppa Italia Final Eight házigazdája. A lombard metropolisztól 25 km-re fekvő, 41 ezer lakosú város és az akár 8 ezer nézőt befogadni képes PalaDesio először lesz helyszíne az eseménynek. A PalaDesio az utóbbi években a Pallacanestro Cantú (Cantu városa is alig 18 km Desiotól) Euroliga mérkőzéseinek otthona volt, mi több, néhány éve az Olimpia  Milano "alternatív otthona is", Hackették a milánói Forum foglaltsága esetén, 2012 óta Desioban játsszák bajnoki-, és Euroliga találkozóikat.

Hogy ezúttal lehet e esély a csodára? Fogós kérdés, ha reálisan próbáljuk nézni, inkább nem, mint igen, de a sport azért (is) szép, mert nem mindig a realitásokról szól. Így volt ez 2011 februárjában is, amkor az akkor Torinóban megrendezett kupadöntő egyik negyeddöntőjében a Scandone Avellino legyőzte az Armani Milanót! Az idei Milano, bár hektikussága részben még megmaradt, sokkal stabilabb egylet, mint a 2013-as bajnoki címet hozó szezon előtti évadok bármelyik milánói alakulata. Hogy a két keret ereje közt milyen óriási különbség tátong, azt jól jelzi, hétfőn a bajnoki címvédőnél a kispadról szállt be Gentile, Brooks, Kleiza és James is, és miközben ők összesen 45 ponttal járultak hozzá a győzelemhez, az avellinói cserék 8-cal... Ami Hangáék mellett szólhat: az Olimpia Milanónál a minimum a maximum, azaz csak a kupagyőzelem az, ami elfogadható, minden egyéb eredmény komoly csalódást okozna a piros-fehér klub híveinek, így emiatt ebben a párharcban szinte csak rajtuk van teher. Az Avellino számára ünnep lesz a mérkőzés (a klub külön csak erre az alkalomra egyedi mezekez készíttetett, ez látható fotónkon fent jobbra), és ha a tét nyomasztó terhe nélkül a csapat (benne Ádám) dobószázaléka is javul, és a hazaiak túlságosan rágörcsölnek a feladatra, Marshon Brooks és Samardo Samuels sem "ficánkol" majd úgy, mint hétfőn, akkor akár 2011 után a csoda is újra megtörténhet. Persze ebben a történetben még túl sok a ha, de a kupa mindig is más műfaj marad, és itt a "kicsik" is hihetnek a mesékben.

A péntek este 20.30-tól kezdődő EA7 Emporio Armani Milano - Sidigas Avellino olasz kupa negyeddöntőt a RaiSport 2 élőben közvetíti. A RaiSport csatornái Magyarországról, egyéni műholdvevővel, a Hotbird műholdról szabadon foghatóak. A Raisport internetes streamen is közzé teszi élő adását, azonban ez csak olasz IP címmel megnyitható.

A mérkőzés élőképpel ide kattintva megtekinthető!

A mérkőzés élő statisztikája ide kattintva elérhető! (a link csak közvetlenül a mérkőzés előtt válik "élővé")

                                Az olasz kupa nyolcas döntőjének párosítása:

Végezetül pedig egy kis kedvcsinálóként az idei döntő várható főszereplőiről egy hangulatos videóösszeállítás, a kisfilmre (annak 48. másodpercétől) egy látványos Hanga kosár is odafért:

Forza Avellino! Hajrá Hanga Ádám!

 
 
 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus