Hangának jól ment, de a Manresa vesztett

Hanga Ádám és csapata, az Assignia Manresa hazai pályán fogadta a nyolcadik helyen álló Zaragozát a spanyol ACB alapszakaszának 11. fordulójában és sajnos egy rosszul sikerült periódus miatt a második félidőben csak üldözte ellenfelét a katalán klub, s végül nem is érte utol. Annak legalább örülhetünk, hogy Ádám az apróbb hétközi hátfájdalmak után jó játékkal igyekezett meccsben tartani a Manresát, s rengeteget lehetett játékban.

Hanga kezdőként szerepelve, igen sokat játszott irányítóként, s összesen 31 percnyi lehetőséget kapott a bizonyításra, ami természetesen örömteli, de hétközi húzódását is tekintve meglepően sok. Honfitársunk ez alatt 10 pontot szerzett 9-ből 3-as mezőnymutatóval, két triplakísérlete letáncolt a gyűrűről, míg a 7 büntetőkísérletéből 4 volt jó. Hasznos játéka 5 lepattanóban, 3 gólpasszban, 5 kiharcolt faultban, 1 szerzett labdában és 1 blokkban nyilvánult meg, míg a negatív oldalra 2 eladott labdát jegyeztek fel neki a statisztikusok. 11-es VAL értékmutatójával a hazaiak harmadik legjobbja volt ezen a játéknapon.

Hanga kezdőként kapott szerepet, de ezúttal kicsit más szerepkörben, mint a múlthéten, ugyanis Jaume Ponsarnau mester a kezdőirányító, Javi Rodriguez pótlását két játékszervezős felállással akarta megoldani, s honfitársunk mellett Alex Hernandez is irányítóként kapott szerepet az első ötösben, ráadásul az igencsak sok labdát igényló Troy DeVries is ott volt a parketten a feldobásnál, de ez összességében jól sült el a manresaiak szemszögéből. Ádám első kosárát egy megszerzett lepattanó után, mindenkit lefutva szerezte meg, majd egy "kosár jó, plusz fault" akcióval növelhette pontjai számát, igaz a ráadás büntető leszédült a gyűrűről.

Abban az öt perces periódusban, amikor a második negyedben Ponsarnau mesternek pihentetnie kellett Hangát a katalánok kétpontos előnyből nyolc egységnyi hátrányt csináltak, s a félidőben már 11-gyel mentek, ráadásul a fordulást követően is előbb nyílt az olló, utána kezdett csak el újra szervezett és hatékony csapatjátékot produkálni a vendéglátó. A magyar légiós harmadik kosarát is egy "mindenkit lefutós" akció végén szerezte, majd büntetőket harcolt ki, de nem volt precíz, előbb 2-ből 1-szer talált be, majd sikerült a következő kiharcolt faultnál mindkét kísérletét értékesítenie, végül a negyedik negyedben, amikor már újra szorongatott a Manresa, megint csak az egyik próbálkozása ért célba. Hasznos és ponterős játékával viszont jelentős szerepe volt abban, hogy a 24-et szóró DeVries vezette hazai alakulat vissza tudjon kapaszkodni, ám a holtponton nem sikerült átlendülni, így a Hanga klubja maradt kieső helyen, s imámáron 1 - 10-es mérleget birtokol 11 forduló elteltével.

Hanga Ádám és a Manresa legközelebb jövő vasárnap 12:15-től lép pályára Murciában.

Assignia Manresa - CAI Zaragoza 75 - 82 (15-14, 13-25, 21-17, 26-26)

Spanyol bajnokság, alapszakasz, 11. forduló, Manresa

Manresa: A. Hernandez -, Hanga 10, DeVries 24/12, Ramsdell 13/3, Asselin 12. Csere: Arteaga 10, Arco 2, Yanev 2, Lavina -.

Zaragoza: Llompart 5/3, Roll 20/6, Toppert 2, Aguilar 3/3, Norel 17. Csere: Van Rossom 8, Rudez 20/9, Stefansson 7/3, Fontet -.

A mérkőzés teljes statisztikája erre a linkre kattintva érhető el!

A mérkőzés videós összefoglalója erre a linkre kattintva tekinthető meg!

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus