Kemény fehérorosz kirándulás előtt az Olaj

Ma este, magyar idő szerint 17:00-tól a Szolnoki Olaj KK együttese a fehérorosz Tsmoki-Minszk vendége lesz a belorusz fővárosban. Igen kemény mérkőzés elé néz a magyar együttes, amelynek - bár Romániában nyerni tudott egy héttel ezelőtt, - tovább kell javítania játékán a négy amerikaival és fehérorosz válogatottakkal felálló Minszk ellen. Hogy ki az ellenfél és mi várható, azt nézzük kicsit részletesebben!

EuroChallenge, Első csoportkör, H csoport
Tsmoki Minszk (fehérorosz, 1-1) - Szolnoki Olaj KK (magyar 2-0)
2013.11.20, szerda, 17:00

A fehéroroszok idén változtattak játékospolitikájukon, négy amerikaival erősítettek - az NBA-ből érkezett Keith Benson Jr., illetve mellette játszik a kezdőben Vincent Hunter. Szintén meghatározó alakja a csapatnak a dobóhátvéd Demonte Harper - a negyedik amerikai, Parrish Patty náluk jóval kisebb szerepet tölt be egyelőre. A légióskontingens a szerb származású Branko Mirkoviccsal teljes, aki a csapat első számú irányítója.

A fehéroroszok közül Alekszej Traszcinecki kiscsatárként a kezdőben foglal helyet, ugyanezen a poszton Pavel Uljankót használják még sokat. A palánk alatt Dzianis Korsuk, illetve Alekszej Laskevics segíti ki Huntert és Bensont. Érdekesség, hogy a már a felnőtt válogatottban is feltűnő fiatal tehetség, Vitalij Liutics eddig nem nagyon jutott szóhoz, epizódszereplő a hátvédsorban Harper, illetve a két irányító, Mirkovics és Patty mellett.

Várható rotáció:
Mirkovics - Harper - Traszcinecki - Hunter - Benson
Patty - Liutics - Uljanko - Laskevics - Korsuk

A Minszk a VTB Ligában 4-2-es mérleggel áll, az EuroChallenge-ben felmutatott 1-1-es mutatójának köszönhetően pedig ma a csoport élére ugorhat, amennyiben legyűri a magyar klubot. Bár azt a román Marosvásárhelyet, melyet az Olaj idegenben fektetett két vállra, otthon nem tudták megverni, ma mégsem esélyesként lép fel a Szolnok, mivel az új igazolás, Justin Holiday mellett a gárda két kulcsembere, Báder Márton és Willie Warren sem lehet ott a parketten. A piros-feketéknek talán jót is tehet, hogy nem egyértelmű esélyesei az összecsapásnak, de azért bárhonnan is nézzük, illene legalább egy jó meccset játszania az Asceric-legénységnek a CSZKA Moszkvától egyébként három hete csak négy ponttal kikapó Tsmokival.

Az nem kérdés, hogy a Simon, Vojdova, Lóránt triótól kreatív és ponterős játék kell, pláne utóbbi kettőtől kellenek a kosarak, védekezésben pedig a Hunter, Harper, Benson hármasfogatot kéne megfékezni, valamint a palánk alatti csatában szépen helyt állni Báder nélkül is, tehát Olivertől és Ivosevtől is masszív benti játékra lesz szükség.

A mérkőzést itthon nem láthatjuk élőképpel, de ezen a linken online statisztika segítségével nyomon követhetjük a minszki eseményeket!

Hajrá Szolnok, Hajrá Magyar Kosárlabda!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus