Kezdődik a nagy menetelés, Perlék útban a Serie A-ba!

A hétvégén startol az olasz másodosztályú rájátszás, Perlék az esélyesek között vágnak neki a hosszú sorozatnak, az első ellenfél a Trapani.
 

Kis túlzással, felejtsük el ami tavaly októbertől idén április végéig történt, hiszen mától egy új bajnokság kezdődik az olasz második vonalban. A két divízió 16 csapata (az első 8 keletről és nyugatról) immáron koedukáltan, a klasszikus "keresztbejátszás" szabályai alapján megkezdi hosszú harcát, ahol mindegyikük számára egy a cél: a Serie A! 16 csapat  négy playoff körben küzd meg, és ez a négy kör a döntőbe jutó két csapat számára alig 4 hét alatt akár 20 kőkemény tétmérkőzést jelenthet, hiszen minden körben 3 mérkőzést kell megnyerni a továbbjutáshoz.  Az említett végső cél, a Serie A pedig csak  egyetlen klub, a sorozatot megnyerő számára teljesül.

Ahogy említettük 16 csapat vág neki a play offnak, és bár cél mindegyikük számára ugyanaz, az esélyek természetesen nem egyformák. Megítélésünk szerint 5 klub, ereje és ambíciói alapján, kiemelkedik a mezőnyből. Ezek: az Angelico Biella "nyugatról", mint a csoportot magabiztosan megnyerő, és az összes csapatot tekintve a legjobb mérleggel bíró alakulat, és négy "keleti" gárda : Perl Zoltán DeLonghi Trevisója, a két egykor európai sztárcsapatnak számító bolognai alakulat, a Virtus és a Fortitudo Bologna (előbbi Stefano Gentile, utóbbi Daniele Cinciarini személyében igazolt olasz válogatott kosarast a rájátszásra), valamint a szezon egyik meglepetés-alakulata, az Alma Trieste. De persze mivel a rájátszás egy más "műfaj", akár a bombameglepetés sincs kizárva, így titkos favoritként, akár a Mantova, a Ravenna, a Tortona vagy Virtus Roma is beverekedheti magát a döntőbe.

Az olasz másodosztály rájátszásnak teljes ágrajza:

 

A bivalyerős keleti csoportot (4 egykori Euroliga résztvevő klub is szerepelt itt) komoly csatában megnyerő ( egy hármas holtverseny élén végeztek az első helyen) Perl-alakulat a feljutás egyik legnagyobb esélyese, és kimondottan is az a cél Trevisóban, hogy egykori legendás Benetton nyomdokaiban ( Perl klubja nem jogutódja annak) lépve több mint 5 év után újra első osztályú kosárlabda csapata legyen Trevisónak. A nagy riválisok erősítéseit látva, Trevisóban sem tétlenkedtek, és a csapat előtt álló rendkívül sűrű program, valamint elsősorban az esetleges sérülések esetére leigazolták az ebben a szezonban eddig a román első osztályban játszó Tomislav Gabricsot. A horvát kiscsatár, a venetói klub közlése szerint amolyan "insurance player" lesz, aki a meglévő keretbe bármikor (a két jelenlegi légiós valamelyikének helyére) bevethető "biztosítékként" érkezik.

A playoffban Perlék első ellenfele a másik csoportban 8. helyen végző Lighthouse Trapani lesz. Az olasz második vonal két szicíliai gárdájából a hátrébb végzett  a Trapani ( a másik, az Agrigento a 4. lett ugyanott), a gránátvörösek számára kisebb ajándék a rájátszás, hiszen épphogy, az utolsó pillanatban csúsztak be oda, így minden bizonnyal sok teher nem lesz ma rajtuk. Csapatukból természetesen a két amerikai játékos, Jay Cockett és Keddric Mays viszi a prímet. Utóbbi számít valamelyest ismert játékosnak, hiszen megjárta már a török, a francia és az olasz első osztályt is. A vendégek egyik olasz húzóemberét, Alessandro Renzit egykori Benetton Treviso játékosként üdvözölheti a PalaVerde közönsége (természetesen újra telt házat, több mint 5 ezer nézőt várnak ma estére), míg az argentin-olasz Damian Filloy a szolnoki szurkolók számára lehet ismerős, néhány éve több mérkőzésen, még a Reggio Emilia játékosaként az Olaj ellen is pályára lépett. Érdemes megemlíteni, főleg majd a jövő heti szicíliai összecsapások kapcsán, hogy a Trapani szurkolói kifejezetten baráti viszonyt ápolnak a Capo d' Orlando szurkolóival és csapatával (ez "szomszédvárak" esetében igencsak ritka), így a majd két évig Orlandina játékosként profiskodó Perl az amúgy forró hangulatú Trapaniban is számíthat a szurkolók szimpátiájára.

A vasárnap 18.00-tól kezdődő Delonghi Basket Treviso - Lighthouse Trapani olasz A2-es bajnoki playoff mérkőzést itt élőképpel is lehet követni, de az élő adás csak regisztráció és (Magyarországról is működő) fizetés (LNP Pass) után nézhető.

A mérkőzés élő statisztikája ide kattintva elérhető!

Hajrá Perl Zoli, forza Treviso!

 

Fotó: Treviso Basket/Facebook

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus