Kiütötték ellenfelüket Trotterék

Ma délután Obie Trotter és csapata, a Nyizsnyij Novgorod a Jenyiszej Krasznojarszkot fogadta egy olyan meccsen, amely beszámított mind az orosz bajnokságba, mind a VTB Ligába. Előzetesen szorosnak ígérkezett az összecsapás, hiszen két közvetlen riválisról van szó mindkét sorozatban, ám ezen a délutánon Trotterék az első perctől kezdve mindenben felülmúlták ellenfelüket, és ezen a szinten ritkán láthatóan simán diadalmaskodtak. Nem a magyar válogatott irányítójáé volt a főszerep, de ezúttal is hasznosan játszott Obie.

Orosz bajnokság, VTB Liga

Nyizsnyij Novgorod - Jenyiszej Krasznojarszk 84-44 (21-6, 20-16, 21-7, 22-15)

A Novgorod rögtön a kezdésnél tudatosította, ők itt ma sima győzelmet akarnak, ugyanis előbb Dijon Thompson szórt hét pontot, az ő vezetésével lett 14-2 az első negyed felénél, majd Szemjon Antonov dobott zsinórban ugyanennyit kettő perc alatt, ezzel pedig komoly előnyre tett szert 10 perc leforgása alatt a hazai alakulat (21-6). A második negyedben sem változott semmi, gyorsan 20 pont fölé nőtt a differencia, aztán némileg összeszedte magát a Jenyiszej, és így tartani tudták ezt a hátrányukat, közelebb azonban egyetlen pillanatra sem sikerült kerülniük, a félidőben 19-cel voltak lemaradva (41-22).

A második félidőben aztán megint magasabb fordulatszámra kapcsolt a hazai alakulat, 9-0-lal indultak Trotterék, így pillanatok alatt még jobban leszakították ellenfelüket. Egészen a negyed utolsó négy percéig 25 pont körül mozgott az előnyük, de 10-2-vel fejezték be ezt a periódust, úgyhogy már 33-mal mentek az utolsó felvonás előtt (62-29). Az újabb 6-0-ás negyedkezdés már azt jelentette, hogy 40 közelébe ért fórjuk, egészen elképesztő különbség volt ezen a napon a két együttes között. A legnagyobb difi 45 pont volt (78-33), a végeredmény pedig 84-44 lett a hazaik számára.

A nem sok izgalmat hozó meccsen a magyar válogatott irányítója, Obie Trotter 23 és fél percet töltött a parketten, ezalatt 8 pontot, 4 lepattanót és 3 gólpasszt jegyzett egy eladott labda mellett. Három triplakísérletéből kettő célba ért, négyből viszont csak egy duplát tudott bedobni. A Novgorod ezzel a sikerrel 7-5-tel áll a VTB Ligában és kiváló esélyei vannak a nyolcaddöntőre, hiszen két győzelemmel többjük van, mint a már be nem jutó helyen álló Triumph-nak. Az orosz bajnokságban is természetesen javítottak, bár az ottani állapotokat nehéz felmérni, mivel a csapatok nagyon különböző meccsszámmal állnak.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus