Kolozsvárra látogat az Alba

Az Alba Fehérvár csapata kulcsmeccs előtt áll - a Kolozsvár vendége lesz Dzunics Braniszlav együttese.

FIBA Europe Cup, Második csoportkör, O-csoport, 4. forduló
U-BT Cluj-Napoca (román, 2-1) - Alba Fehérvár (magyar, 2-1)
2017.01.11., szerda, 19:00 (TV - DIGI Sport 1, 19:40)

A románok múltját, keretét bemutattuk már november végén, illetve az első forduló előtt, december közepén. Azóta sem történt változás náluk.

Várharó rotáció:
Adamovics - Rasics - Dykes - Török - Barro
Gheorghe - Jucan - Pustozvonov - Tóth

A kolozsvári csapatban Vlad Moldoveanu azóta sem lépett pályára, hogy a két együttes először találkozott, egy kiváló játékossal tehát kevesebb várható most is a vendéglátónál, de nélküle is menetel Mihai Silvasan gárdája. A román bajnokságban két meccset játszottak azóta, és bár csak 1-1-et hoztak (a BC Mures verte őket még decemberben), 11-2-vel így is a bajnoki tabella élén állnak. A FIBA Europe Cupban a Fehérvár elleni vereség után legyőzték a csoport favoritját, a Pau-Lacq-Orthezt (79-69), majd ők is diadalmaskodtak a Pardubice ellen (84-67), így 2-1-gyel jelenleg a második helyen tanyáznak, de holtversenyben a fehérváriakkal és a franciákkal.

Az Alba megtorpant a 2016-os naptári év végére, jött egy Körmend elleni hazai vereség (84-91), majd utána nagy csatában győzték csak le a Pardubicét (84-78), egy héttel ezelőtt, a Pau-Orthez otthonában viszont esélyük nem volt az első negyed után (89-63). A csoportban így 2-1-gyel a harmadik helyen állnak, de hármas holtverseny van az élen, még bármi lehet. Nagyon kellett Lóránt Péteréknek a Pécs elleni mérkőzés második félideje szombaton, hiszen hátrányból sikerült idegenben fordítaniuk - most kiderül majd, hogy átszakadt-e egy kisebb gát, és vissza tudnak-e térni a szezon korábbi szakaszában mutatott játékukhoz, vagy egy kibrusztolt győzelem volt-e ez, de hosszabb távon sok jelentősége nem lesz.

Az az első mérkőzésen bebizonyosodott, hogy nincs nagy differencia a két állomány között - a magyar alakulat mélyebb kerettel rendelkezik, de a kolozsvári kezdő pazar még Moldoveanu távollétében is, ezt az Adamovics-Rasics-Dykes-Török-Barro ötöst borzasztóan nehéz lesz megfogni. Hatalmas jelentősége van a találkozónak, hiszen közvetlen riválisok csapnak most össze. Ha Edwardsék győzni tudnak, akkor jó eséllyel végleg maguk mögé szorítják a román gárdát, hiszen meccselőny mellett az egymás elleni is nekik fog kedvezni. Vereség esetén a különbség sem mindegy - 9 pontnál nagyobb zakóval elég nehéz helyzetbe kerül az Alba, annál kisebb arányú bukás viszont nyitva hagyja a kaput a vendégeknek is, hiszen akkor hiába lesznek meccshátrányban, az egymás elleni még nekik kedvezne, ha valahogyan be tudnák fogni a románokat az utolsó 2 körben.

A találkozót a DIGI Sport 1 19:40-től közvetíti, de a meccs 19:00-tól kezdődik, 20:20-tól pedig más műsort ad a csatorna. Élőképes stream azonban most is lesz, ahogy mindig, ennek elérhetőségéről a holnapi nap folyamán beszámolunk!

Hajrá Alba, hajrá magyar kosárlabda!

Foto, Slide - fiba.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus