Közel voltak a csodához Perlék!

A legjobbját már a 3. percben elvesztette, ám Perl Zoltán alakulata így is hősiesen helytállt a bajnoki címvédő Milano ellen!

Betaland Capo d' Orlando - EA7 Emporio Armani Milano  65 - 71

Perl Zoltán az első negyed 7. percében a cserepadról beszállva 16 percet játszott, 2 pontot dobott (1/3 a kettesekből, 0/1 a hármasokból), 2 lepattanó landolt nála, kiharcolt 1 faultot, míg a negatív oldalon 3 beütütt fault és 1 eladott labda szerepelt.

Nem indult jól a Serie A vasárnap esti derbije a hazaiak számára: a gárda egyik legfontosabb kulcsembere, a Perl Zoltán posztján játszó Drake Diener már a 3. percben cserét kért, a 35 éves amerikai bedobó alaposan „meghúzódott”, emiatt a továbbiakban már nem számolhatott vele csapata. Érdekes módon Diener kiesése a vendégeket zavarta meg jobban, és a nagyszerűen játszó hazaiak éppen Perl szép kosarával 22-11-re elhúztak az euroligás sztáralakulattól. Ezt követően a címvédő elsősorban a horvát válogatott egyik ászának, Krunoslav Simonnak köszönhetően valamelyest magára talált, de a félidőben így is 41-33-as hazai vezetést jegyezhettünk fel.

Simon a fordulás után is tarthatatlan volt, és Hickman pontjai is megérkeztek vendégoldalon. Rendkívül szoros végjáték alakult ki, Perléknél a cserék is kitettek magukért, fej-fej mellett érkeztünk meg a hajrához, ám az utolsó percekben érvényesült Dragicék rutinja, és a bajnok, ha izzadságszagúan is, de elvitte a két pontot Perl Zoliék otthonából.

Orlandina Basket legjobb dobói: Archie 17/9, Fitipaldo 13/9,  Sztojanovics 9/6
EA7 Milano legjobb dobói: Simon 17/12, Macsvan 11, Hickman 10/6

Perl Zoltán és csapata legközelebb mához egy hétre, október 9-én Velencébe látogat, ahol a BL-résztvevő Umana Venezia vendége lesz.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus