Lóránték fájdalmas hazai veresége

Lóránt Péter és olasz klubja, a Virtus Roma kritikus vereséget szenvedett saját közönsége előtt a Serie A negyeddöntőjében az Euroliga-résztvevő Cantu ellen, így sajnos messze került a fináléba jutástól honfitársunk csapata.

A magyar légiós csereként beállva 13 percet kapott, ami alatt 3 pontig jutott, 6 lepattanót tépett le, kiosztott 1 gólpasszt, illetve 1 blokkot, továbbá volt 4 kiharcolt faultja is, mezőnyből 5-ből 1-gyel végzett (3-ból 1 tripla), viszont 3 büntetőkísérletéből egy sem ért célba a 66 - 77-es Cantu győzelemmel végződő derbin, ami után 3 - 2-re átvette a vezetést az egyik fél negyedik diadaláig tartó párharcban.

Sajnos bekövetkezett az, amitől tartani lehetett az utóbbi napokban. Hiába vezetett 2 - 0-ára ebben a sorozatban a Virtus, játékban annyira a Calvani-legénység fölé nőtt a Cantu a harmadik és a negyedik derbin, hogy az ötödik összecsapáson szinte azonnal nyeregbe is tudott kerülni a hetedik kiemelt és végig vezetve ért célba a 14-et szóró Phill Goss húzta rómaiak ellen, így egyhuzamban nyert három találkozóval fordított a párharcban Andrea Trinchieri együttese, melynek a 18 egységig jutó Aradori mellett ma a lélekölő triplákat értékesítő Leunen volt a vezére.

A harmadikként rangsorolt vendéglátó így a negyeddöntő után újra meg kell, hogy élje, milyen elveszíteni a pályaelőnyt, de akkor is volt visszaút Lóránték számára, s pár változtatással talán még most is lehet. Ugyanakkor Marco Calvani mester szűk érdemi rotációja sajnos kezd visszaütni, a legnagyobb név, Luigi Datome például csak 6 pontra volt képes ezen a találkozón, s számtalan rossz döntést hozott a csupaszív kapitány, de a többi ászon is bőven érződik a feszített tempó és a kevés csere miatti fáradtság, amit a sokkal okosabban rotáló Cantu ellen ilyen helyzetben nehéz lesz ellensúlyoznia a Romának.

Folytatás Cantuban, ahol kedden 20:00-tól lépnek pályára a csapatok.

Virtus Acea Roma(3.) - Lenovo Cantu(7.) 66 - 77 (19-19, 24-29, 11-15, 22-24)

Olasz bajnokság, elődöntő, 5. mérkőzés, Róma

Roma: J. Taylor 14/3, Goss 14/6, Datome 6, B. Jones 13/6, Lawal 11. Csere: Bailey -, Czyz 5, Lóránt 3/3, D'Ercole -.

Cantu: Ragland 9/3, Aradori 18/9, Brooks 6, Leunen 13/9, Tyus 10. Csere: Mancinelli -, Scsekics 7, Mazzarino 8/6, Cusin -, Tabu 6/3.

További részletek hamarosan!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus