Lóránték győzelmi sorozata megszakadt Varesében

Lóránt Péter és olasz élvonalbeli dobogós csapata, a Virtus Roma nem tudott még közelebb férkőzni az élen állókhoz ma este, ugyanis a fővárosi együttes ezúttal nem túl jól működő támadójátéka miatt elbukott a listavezető Varese otthonában. Megszakadt tehát Lóránték ötös győzelmi szériája, de maradt a harmadik helyen honfitársunk csodálatos idényt produkáló klubja.

A magyar nagyember csereként pályára lépve összesen 8 percet kapott a bizonyításra, ami alatt pontot nem szerzett, ám volt 2 lepattanója és 1 szerzett labdája. Mezőnyből összesen 4 dobását vállalt, ezek közül 2 a triplavonalon túlról érkezett, ám egyik sem ért célba a 81 - 58-as hazai sikerrel végződő rangadón. 

A fővárosiak öt megnyert derbi után ma már azért léphettek pályára az általuk hazai környezetben már legyőzött Varese otthonában, hogy a második helyezett Sassarit befogják a táblázaton, s "ütőtávon" belülre érjenek a ligaelső mögé, ám sajnos annyira rossz dobóformát fogott ki a Calvani-legénység (58-ból 21 mezőnyből, ezen belül 17-ből 4 tripla), hogy gyakorlatilag csak kulloghatott az Ebi Ere (13 pont) húzta hazaiak után.

A hajrában már nagyon kinyílt az olló, s az érdekesen rotáló római mester nem tudta megfogni a Varesét, mely is az egymás elleni eredményt illetően is fölényesen diadalmaskodott, a listavezető pedig elég jó eséllyel meg is nyeri az alapszakaszt, melyből csupán öt forduló maradt hátra, míg Lóránték ezzel a vereségükkel az első hely megszerzéséről lemondhatnak, ám a második pozícióért folytatott küzdelemben érdemben nem kerültek rosszabb szituációba, ugyanis még utaznak a Sassarihoz két hét múlva.

Lóránt Péter és a Virtus Roma legközelebb vasárnap 18:15-től fogadják az Avellinót.

További részletek hamarosan!

Cimberio Varese - Virtus Acea Roma 81 - 58 (18-17, 15-11, 21-10, 27-20)

Olasz bajnokság, alapszakasz, 25. forduló, Varese

Varese: Mi. Green 8, Banks 8, Ere 13/9, Sakota 8/6, Dunston 5. Csere: Polonara 9/3, De Nicolao 6/3, Rush 10/3, Talts 8, Cerella 4, Bertoglio 2, Balanzoni -.

Roma: J. Taylor 13/6, Goss 9/3, Datome 19, B. Jones 4, Lawal 8. Csere: Lóránt -, Czyz -, D'Ercole -, Aden 5/3.

A mérkőzés teljes statisztikája erre a linkre kattintva érhető el!

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus