Marosvásárhelyen kell javítania az Olajnak

Holnap este a Szolnoki Olaj KK Marosvásárhelyen, a BC Mures vendégeként lép pályára a EuroChallenge első csoportkörének második fordulójában. A szolnokiak egy hete komoly gödörbe kerültek, két gyenge meccset tudhatnak maguk mögött, így most idegenben kell megpróbálniuk kilábalni ebből a gyenge periódusból egy borzasztóan nehéz Adria Ligás sorozat előtt. Hogy kikkel is kell megmérkőzniük és mi várható a találkozón, azt lássuk kicsit részletesebben!

EuroChallenge, Első csoportkör, H csoport, 2. forduló
BC Mures (román, 1-0) - Szolnoki Olaj KK (magyar, 1-0)   2013.11.12, kedd, 17:30

A több magyar együttesnél is megforduló Szrecsko Szekulovics irányította gárda hat külföldi, de csak egy amerikai játékossal dolgozik - és ebben a számban nincs benne az az Andrija Csirics, aki jelenleg sérült, lassan egy hónapja játékképtelen, és a klub szurkolói honlapja szerint a holnapi, Szolnok elleni összecsapáson sem tud játékra jelentkezni.

Helyét a kezdőben a tavalyi együttesből a másik maradó alapember, Vaidotas Peciukas vette át. A palánk alá az Ivan Ivanovics, Alekszandar Mladenovics kettőst igazolták, míg külső posztokra érkezett a montenegrói Goran Martinics és az amerikai Tyrone Mitchell. Már szezon közben, Csirics sérülését követően csatlakozott a kerethez a szerb Ivan Jelenics, így teljes a hazaiak légióskontingense.

A románok közül a kiscsatár Tudor Jucan, valamint a center Dan Paltinisanu játsszák a legnagyobb szerepet - előbbi Mitchellel, Jeleniccsel, Martiniccsal és Peciukasszal a külső rotációt oldja meg, míg utóbbi Mladenovics és Ivanovics palánk alatti tehermentesítője. Mellettük még Silviu Lupusavei az, akinek reális esélye van, hogy az Olaj ellen játékidőt kapjon, de a 32 éves irányító valószínűleg csak faultgondok esetén kerül majd pályára.

Várható rotáció:
Martinics - Jelenics - Peciukas - Ivanovics - Mladenovics
(Lupusavei) - Mitchell - Jucan - Paltinisanu

A román bajnokságban mindössze 4-3-as mérleget tudnak felmutatni, ami nem túl jó teljesítmény tőlük, legutóbbi két meccsüket azonban megnyerték - előbbit a Concordia ellen tükörsimán (109-58), utóbbit a Steaua CSM ellen nagy csatában (92-89). A EuroChallenge-t egy meglepő győzelemmel kezdték, idegenben tudták ugyanis legyőzni a VTB Ligás Tsmoki-Minszk együttesét (83-79) többek között Martinics 31 pontjának köszönhetően.

A csapat egyik legnagyobb erőssége a triplázás. Az előző meccsükön, a fehéroroszok ellen is 12/23-as mutatóval zártak kintről, és a két echte centeren, Mladenovicson és Paltinisanun kívül csak az amerikai Mitchell az, aki nem nagyon vállalkozik kintről, az aktív rotáció többi tagja már emeli is a hármast, ha lehetősége van rá. Eléggé nagy a szórásuk eddig hatékonyságban, nem meglepő, hogy már három zakót is begyűjtöttek a román bajnokságban, de életveszély bármelyikük kintről, ha elkapja a fonalat.

Legjobb játékosuk idén eddig Martinics, aki a Minszk elleni győzelmet is szállította számukra. A montenegrói irányító mindent csinál, a pontszerzés mellett a társak kiszolgálását is igencsak előtérbe helyezi, míg hátvédtársa, Jelenics inkább csak tölt és tüzel, ha nála van a labda, de azt elég jó hatásfokkal teszi. Peciukas kiegészítő szerepre van kárhoztatva mellettük, de feladni őt sem szabad, a litván swingman évek óta bizonyítja, hogy egy jó, átlagos, 10-12 pont körüli szerepre tökéletes csapattársaktól és ellenféltől függetlenül.

A tripladobás mellett a két palánk alatti ember hatékonysága az, amiből leginkább élnek a marosvásárhelyiek. Mladenovics 5/8-cal nyitott mezőnyből az EC-ben, de a bajnokságban 76.1%-kal dolgozik a kétpontosokat nézve - ez a stat még akkor is tiszteletet parancsoló, ha tudjuk, a román első osztályú játékosoknál komolyabb ellenfelek ellen néz majd holnap farkasszemet. Azt is hozzá kell viszont tenni, hogy 50-55%-os büntetőző évek óta, ezzel a 80-90% között büntetőző csapattársai között az egyetlen olyan, akinek tényleg érdemes odaütni. Ivanovics alig 53%-os kettesből, cserébe viszont 33%-kal dobja a hármasokat is, ráadásul a gárda legjobb lepattanózója.

Két gyenge pontjuk van. Az egyik a pattanózás. A román bajnokságban az összes vesztes meccsükön kategóriakülönbséggel bukták el a játéknak ezt a szegmensét, nem egyszer 15-20-szal voltak lemaradva ellenfelüktől, de még a Minszk is 44-25-re verte őket ebben - az már más kérdés, hogy a beloruszok így is el tudták bukni az összecsapást. A győztes találkozóikon nagyjából egálra hozzák ezt az összevetést, de még a Concordia elleni kiütés alkalmával is csak 39-32-re nyerték ezt a párharcot, ez tűnik messze a legsebezhetőbb pontjuknak.

A másik fogódzkodó a Marosvásárhely aktív rotációjának kora lehet. Martinics a maga 26 évével messze a legfiatalabb azok közül, akik lehetőséget is kapnak rendszeresen. Rajta kívül csak Jelenics (28) és Mladenovics (29) vannak 30 év alatt, a többiek - Ivanovics (33), Peciukas (31), Mitchell (32), Paltinisanu (34), Jucan (30), Lupusavei (32) - meghaladják ezt a határt. Egy nagy iramú, hajtós találkozón ez a szolnokiak malmára hajthatja a vizet.

Az Olajnak nagyon össze kell szednie magát, a legutóbbi két találkozón, hazai környezetben messze alulmúlták azt a teljesítményt, amit eddig idén a Tiszaligetben nyújtottak - a Rilski Sportist ellen belefért, a Union Olimpija ellen viszont már nem. Most ráadásul idegenben kell pályára lépnie a szolnokiaknak, ez pedig eddig idén nem sok sikert hozott számukra - az Adria Ligában a Zadar (67-71), a Cibona (63-87) és a Crvena Zvezda (64-90) is megverte a magyarokat.

Bár utóbbi két csapat jóval erősebb a BC Muresnél, a Zadarról ez már közel sem mondható el, plusz a Rilskinél is erősebb gárdának tűnik a marosvásárhelyi alakulat, így muszáj visszatalálnia Neno Asceric csapatának a helyes útra. Az előző két mérkőzés produktuma szinte biztos vereséget jelentene, ami az Adria Ligában következő Igokea (idegenben), Buducsnoszt (otthon), Cedevita (idegenben), Partizan (otthon), egyébként sem könnyű sorozat előtt negatív alaphangot adhatna.

Ha valahol egyértelműen meg lehet nyerni ezt az ütközetet, akkor az a palánk alatt lesz: a Marosvásárhely leggyengébb pontja ellen Báder, Keller, Lóránt és Ivosev pattanózása elegendő lehet a győzelem begyűjtéséhez is. Természetesen csak a lecsorgók összeszedése még kevés, ezt megmutatta a hazaiak Minszk elleni meccse is. A Szolnoknak össze kell kapnia magát a középtávoli és távoli dobások tekintetében is, mert ebben is gyengén teljesítettek az elmúlt két találkozón, márpedig mit sem érnek a pattanók, ha még az üres tempókat sem tudjuk utána pontokra váltani.

A találkozó magyar idő szerint 17:30-kor kezdődik, és elvileg nem közvetíti egyetlen TV-csatorna sem. Amennyiben ebben változás áll be, azt természetesen közöljük.

A fibaeurope.com-on élőben lehet majd követni a meccs alakulását statisztika formájában, a pontos linket a mérkőzés előtt, holnap este közzétesszük ebben a cikkben.

A meccs statiszikáját ezen a linken követhetitek figyelemmel!

Hajrá Szolnok, hajrá magyar kosárlabda!

 

Slide - szolnokiolaj.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus