Másodikként zárta csoportját a Körmend

Kikapott a Keravnostól a vasi alakulat - a folytatásban az Albával kerül egy csoportba Gasper Potocnik együttese. 

FIBA Europe Cup, Csoportkör, D csoport, 6. forduló
Keravnos - Egis Körmend 75-65 (19-13, 13-20, 27-21, 16-11)

Körmend: Wright 5/3, Hollins 12/3, Németh 2, Davis 6/3, Tuoyo 7/3.
cserék: Horti 6, Fanning 4, Csorvási 10, Ferencz 13/9, Halász -, Koch -.

A kezdőbe kerülő Németh és az egy perc után Tuoyo helyett beálló Horti kosaraival indult a mérkőzés, de hamar egyértelmű fölénybe került a Keravnos, a körmendi támadójáték nem igazán működött - a következő percekben egy 17-2-t (!) futottak a hazaiak, átgázoltak a vasiakon. Az első negyed hajrájában kezdett el ismét éledezni az MTE és bár a közel hatperces pontcsend után volt mit ledolgozni, a Halász-Ferencz-Fanning-Tuoyo-Csorvási ötös megtette, amit lehetett - a második játékrészt egy 13-0-val kezdte a gárda és meg is fordította a találkozót, igaz, ebben már Hollinsnak és Hortinak is volt szerepe. A nagyszünetig azonban nem tartott ki ez a lendület, a hétpontos előny elfogyott, bár a végén Hollins kétszer is villant, így egy egység megvolt a fórból két negyed után - a vasiak nem harcoltak ki egyetlen büntetőt sem eddig, a Keravnos viszont 10/10-nél járt a vonalról. 

A fordulás után azonban elsősorban a védekezéssel akart gondjuk Wrightéknak, Abukart nem tudták lelassítani, a hazaiak pedig ismét fordítottak, innentől gyakorlatilag végig futott az eredmény a Körmend. Később már Hollinsék inkább csak lőttek, mint találtak, ellenben a Keravnos egyre magabiztosabbá vált, a záró etapban pedig abszolút fölénybe került: hét perc alatt összesen két pontot dobtak a vendégek, itt végleg elment számukra az összecsapás. Gasper Potocnik alakulata 40% alatt dobott mezőnyből, 30% alatt kintről, eladott 16 labdát, kipontozódás miatt 13 játékperc alatt elvesztette Davist és egyelőre Fanning (4 pont, 1/6 mezőnyből) sem tudott segíteni - ezek miatt a második helyen zárt, így az Albával kerülhet egy csoportba a folytatásban. 

fotó: Jene Sándor / FIBA

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus