Mission impossibile Milánóban Hangával (Élőképpel!)

Hanga Ádám avellinói társaival ma este Milánóban, az esélytelen nyugalmával készülhet a csodára, a bajnok idegenbeli legyőzésére.

 
 

A héten Hanga Ádám Milánóba költözik. Előbb hétfő este a Serie A 19. fordulójában, a 12 ezres milánói Mediolanum Forum 7-8 ezer és a RaiSport többszázezer nézője előtt bajnoki mérkőzésen próbálja meg csapatával a lehetetlent, hazai pályán legyőzni a bajnoki címvédő, Euroliga Top 16-os sztárcsapatot, az Olimpia Milanót, majd pénteken, immáron az olasz kupa nyolcas döntőjének negyeddöntőjében, innen alig 25-30 km-re, Desióban csapnak össze a csapatok ugyanebben a felállásban.

Most azonban maradjunk csak a két gárda hétfői Serie A-s ütközeténél. 2007 decembere óta nem nyert bajnoki mérkőzést a Scandone Milánóban, akkor a 19 éves Danilo Gallinari által vezetett Milanót verték el egy nagyon sima meccsen a zöld-fehérek, és az akkori diadal egyik hőse ma is ott lesz Milánóban. A csapatkapitány Daniele Cavaliero több mint 7 évvel ezelőtt 15 ponttal járult hozzá a fényes idegenbeli győzelemhez. Ami még ennél is fontosabb, Cavaliero mai társai is ismerik már a rekordbajnok elleni siker receptjét: Hangáék 2014 novemberében, Avellinóban legyőzték a milánóiakat - azóta is csak a Reggio Emiliának sikerült ez a bravúr.

Az elmúlt héten nem játszottak jól a farkasok, de káprázatos 3. negyedbeli rohamuknak köszönhetően (25-0-ás kezdés a nagyszünet után) megnyerték a Serie A magyar-derbijét Lóránt Péterék csarnokában. Ma egy negyednyi villogás biztosan nem lesz elég, ugyanis hiába bukdácsol és szerepel a várakozások alatt az Euroliga Top 16-os csoportkörében Luca Banchi alakulata, az olasz bajnokságban kíméletlen hatékonysággal végzi ki ellenfeleit és magabiztosan vezeti a liga tabelláját. A hazaiaknál az influenzájából kilábaló Shawn James (2014-ben Euroliga-győztes a Maccabival) és az izomsérüléssel bajlódó helyi kedvenc, Alessandro Gentile játéka még kérdéses lehet, míg a 3. számú irányítójuk, az amerikai Trenton Meacham a mai összecsapáson búcsúzik el a milánói közönségtől, a kupadöntőt követően a francia Villeurbanne játékosa lesz. Persze még nélkülük is marad elég ász Banchi paklijában, Joe Ragland, Daniel Hackett, David Moss, Marshon Brooks a mezőnyposztokon, Linas Kleiza, Nicolo Melli, Samardo Samuels és Angelo Gigli pedig a palánk alatt képvisel majd minőséget.

A népes publikumon és az illusztris látogatókon (a világhírű divatcézár, Giorgio Armani és a milánói futballklubok sztárjai) túl egy kisebb magyar különítmény is tiszteletét teszi majd az impozáns milánói arénában: a régi cimbora, a vasárnap még a Pesaro bravúros győzelmében aktív részt vállaló Lóránt Péter, bátyja és édesanyja kíséretében, a helyszínen szurkol majd Ádám sikeréért.

A hétfő este 20.00-tól kezdődő EA7 Emporio Armani Milano - Sidigas Avellino olasz bajnoki mérkőzést a RaiSport 1 élőben közvetíti. A RaiSport csatornái Magyarországról, egyéni műholdvevővel, a Hotbird műholdról szabadon foghatóak. A Raisport internetes streamen is közzé teszi élő adását, azonban ez csak olasz IP címmel megnyitható.

A mérkőzés élőképpel ide kattintva megtekinthető! (az élőképes link kora délután még folyamatosan működőképes volt, hogy ez estére is így marad, abban mi is csak reménykedni tudunk)

A mérkőzés élő statisztikája ide kattintva elérhető! (a link csak közvetlenül a mérkőzés előtt válik "élővé")

Forza Avellino! Hajrá Hanga Ádám!

A BEKO Serie A 19.. fordulójának további programja:

Dolomiti Energia Trento   -  Enel Brindisi 95-83
Openjobmetis Varese -  Umana Venezia   53-67
Dinamo Sassari -  Acea Roma 72-61
Tesi Group Pistoia - JuveCaserta 87-76
Consultinvest Pesaro - Reggio Emilia 75-74
Capo d'Orlando - Vanoli Cremona 57-74
Virtus Bologna - Vitasnella Cantù  

108-96

A BEKO SERIE A aktuális tabellája itt (katt a linkre!) elérhető!

 
 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus