Perléknek végül nem jött össze a bravúr Trentóban

Fiatal honfitársunk csapata sokáig közel állt a bravúrhoz az olasz élvonalban, ám végül kikapott a Capo d'Orlando Trentóban

Dolomiti Energia Trento - Betaland Capo d'Orlando 74 - 63

Perl Zoltán kezdőként 31 percnyi játéklehetőséget kapott, amit 7 ponttal, 3 lepattanóval, 2 gólpasszal, 2 szerzett labdával és 3 kiharcolt faulttal hálált meg, mezőnyből pedig 3/8-cal zárt (0/2 triplából), valamint 1/2-es büntetőzéssel zárt, s a negatív oldalon 3 labda eladás került még fel a neve mellé.

Nem sikerült a csoda, Perl Zoltánék üres kézzel térhetnek haza Trentóból, pedig három negyeden keresztül remekül tartotta magát a rendkívül tartalékos, több alapjátékosát is nélkülöző vendég-alakulat. Különösen az első két negyedre lehetnek büszkék a lovagoknál, akkor a szicíliaiak teljesen egyenrangú partnerei voltak mind játékban, mind eredményességben a ma is stabil házigazdának. Azonban hiába a lelkesedés, hiába megalkuvás nélküli küzdőszellem, ma nagyon kevés pont volt az Orlandina Basketben.

A vendégek amerikai centere Laurence Bowers ugyan parádés teljesítményt (30 pont) nyújtott, de az sok mindent elárul csapata támadójátékáról, hogy egymaga szerezte övéi  pontjainak majdnem felét. Perl Zoli még megpróbálta a lehetetlent, és a záró negyedben, az ő vezérletével indultak egy utolsó rohamra a kék-fehérek, de ma nagyon kevesen voltak, és a hiányzók nélkül nem volt esély a bravúrra, és végül tulajdonképpen simán nyerte az összecsapást a jóval esélyesebb Trento. A Betaland Capo d’Orlando pedig már zsinórban 5. vereségénél tart, és mivel több közvetlen riválisa is nyerni tudott ebben a fordulóban, Zoliék már csak a 15.-ek, egyetlen hellyel, és egyetlen győzelemmel megelőzve a sereghajtó Torinót.

Perl Zoltán és társulata legközelebb, december 27-én vasárnap, 18.15-ös kezdéssel a Sidigas Avellinót fogadja hazai pályán.

A Trento legjobb dobói: J. Sanders 16/15, Lockett 14/6, Baldi Rossi, Pascolo, J. Wright 10-10
Az Orlandina legjobb dobói: Bowers 30/6, Oriakhi 14, Perl 7

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus