Pongó Marcell kiválóan játszott a Bayern München ellen

Pongó Marcell majdnem 20 percet kapott a ratiopharm Ulmban a Bayern München elleni EuroCup meccsen, és megszerezte első pontjait a német listavezető felnőtt keretében - 6 ponttal és 6 gólpasszal, nagyon hasznosan segítette csapatát a magyar utánpótlás-válogatott kosaras.

Tegnap este, a Bayern München elleni találkozón az idei EuroCup sorozatban ötödjére fordult elő, hogy a ratiopharm Ulm csapatában pályára lépett a magyar utánpótlás-válogatott Pongó Marcell. A fiatal hátvéd debütálásáról írtunk már november legvégén - azóta három találkozón kapott szerepet, a második csoportkör második fordulójában, a Lietkabelis Panezevys, majd az előző két körben a Himki Moszkva ellenében, és összesen 15 percet töltött a pályán.

Most jóval nagyobb szerep hárult rá, hiszen 19 percnyi lehetőséget kapott, amit meg is hálált. 6 pontot szórt (0/1 dupla, 1/3 tripla, 3/4 büntető), kiosztott 6 gólpasszt, volt 3 pattanója, 1 szerzett labdája és 1 blokkja is, emellett mindössze 2 eladott labdát írhattak fel mellé a statisztikusok. 4 beütött és 2 kiharcolt faultjával összesen 9 VAL-lal zárt, ami kiváló teljesítmény egy erős ellenféllel szemben. Mivel a német bajnokságban még nem mutatkozott be Pongó, a EuroCupban pedig még nem szerzett pontot korábban, így elmondható, hogy ezek voltak a magyar fiú első pontjai a német bajnokságot 18-0-s mérleggel vezető Ulm felnőtt csapatában.

Az ex-fehérvári Braydon Hobbs egyébként 12 ponttal és 5 gólpasszal (16 VAL) az Ulm egyik legjobbja volt, de hosszabbítás után 101-98-ra kikapott a ratiopharm. A csapat a továbbjutás szempontjából elszállt, mivel 5 kör után 0-5-tel állnak, igaz, borzasztóan szoros meccseket veszítettek eddig - 11 ponttal kaptak ki először a Bayerntől, aztán a többi zakójuk 2, 5, 1 és most ráadás után 3 pontos volt.

Foto - ratiopharmulm.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus