Remek játékkal, de vesztes mérkőzésen debütált Lóránt

Bár derekasan küzdött a Pesaro, Ross, Wright és Lóránt mellé senki nem tudott felnőni, így alulmaradtak az erősebb Brindisi ellenében.

Consultinvest Pesaro - Enel Brindisi  93 - 101

Lóránt Péter korai fault-problémái (már az első negyed közepére 2 beütött hibánál járt) ellenére is nagyon sok játékidőt kapott (30 percet tölthetett a parketten), bemutatkozó teljesítményére nem lehetett panasz: 12 ponttal (1/3 a duplákból, 2/6 a triplavonalon túlról, 4/6 a büntetővonalról) 7 lepattanóval (4 védő, 3 támadó), 3 kiharcolt faulttal, míg a negatív oldalon 2 eladott labdával és 4 beütött faulttal zárta a mérkőzést. Csapatával óriásit küzdött egy erősebb és esélyesebb ellenfél ellen, és hiába voltak már 20 pont hátrányban is, egy pillanatig nem adták fel, ám végül meg kellett, hogy hajoljanak a nagyobb tudás előtt.

Bár Laquinton Ross és az egyik új szerzemény, Chris Wright kosaraival 5-2-vel nyitott a Pesaro, innentől egy jó ideig meg is állt a hazaiak tudománya. A Brindisi eredményes távoli dobásainak köszönhetően lassan, de biztosan húzott el a házigazdáktól, Lóránt triplái ekkor még nem ültek, ellenben az első negyed 6. percére már két hiba állt a neve mellett, le kellett, hogy cserélje őt mestere. A második játékrészben tovább mélyült a hazaiak "válsága", a támadójáték dadogott, a védekezésük pedig semmit nem tudott kezdeni Pullen távoli dobásaival, a vajkezű amerikai hol üresen, hol zárásból, hol emberével a nyakán hintette a hármasokat, 5/5-nél járt ekkor a 6.75-ös vonalon túlról. 19-39-nél Lóránt triplája jelentette az első ébresztő jelzést: a Pesaro nem adja fel! Hiába az ex-pesaroi Turner vagy Delroy James egyre eredményesebb játéka, egy újabb "Lóri-trojka", és az egész találkozó folyamán extázisban kosarazó Ross pontzuhataga révén már versenyben volt a Vuelle!

A folytatásban sem változott a játék képe, de az első két negyed hátrányát sziszifuszi feladat volt ledolgozni. Hiába közelítette meg a 3. negyedben 8 pontra ellenfelét a Pesaro, 50-58 után Lórántra már a negyedik faultot fújták rá, így a 27. percben újra le kellett, hogy ültesse őt Riccardo Paolini. A záró negyedet 44-61-el kezdték a felek, úgy tűnt, innen már nincs visszaút, ám Lórántot, hiába volt 4 hibája, már a negyedik negyed elejétől bevetette szakvezetője. A csapatából egyedül pozitív +/- mutatóval (+5) záró magyar magasember pályára küldésének meg is lett az eredménye, egy őrült utolsó negyedben újra egyre jobban zárkozott fel a Pesaro. 91-96-nál már csak 5 pont volt a két gárda közt, ám ekkor már nagyon kevés idő maradt, nem is sikerült a csoda, de a Pesaro mai küzdőszelleme még sokat érhet a Brindisinél gyengébb ellenfelek ellen.

A találkozó hőse a 37 pontig és 15 lepattanóig (48-as VAL!) jutó Laquinton Ross volt, de nem feledkezhetünk meg az utolsó 10 percben 18 pontot szerző (összesen 26-ig jutott) Chris Wrightról, és persze az eredményesen bemutatkozó Lóránt Péterről sem, Csak így tovább! A mai este kevésbé jó híre, hogy a Caserta óriási csatában 54-53-ra legyűrte a Virtus Romát, így már csak 2 pont hátrányban követi a Pesarót a tabella végén.

A Consultinvest Pesaro legközelebb jövő hét vasárnap 18.15-ös kezdéssel az Openjobmetis Varese vendége lesz.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus