Rosco Allenék a Real Madridhoz látogatnak

Ma délben, 12:30-tól a listavezető Real Madrid otthonában játszik Rosco Allen és csapata, az Obradoiro a spanyol bajnokság alapszakaszának 13. fordulójában.

Real Madrid (10-1) - Rio Natura Monbus Obradoiro (4-7)   12:30

Azt nem nagyon kell ecsetelni, hogy teljesen egyértelmű esélyes a hazai alakulat, legnehezebb meccsére készül az Obradoiro a 10-1-es mérlegével listavezető Real Madrid otthonában. A királyi gárda összesen egy vereséget szenvedett el idén hazai pályán, még az Euroliga harmadik fordulójában győztek itt Hanga Ádámék, az azóta begyűjtött 4 zakójuk (1 a bajnokságban, 3 az Euroligában) mind idegenben született - a Barcelona verte őket a spanyol élvonalban, de már másfél hónapja, november 6-án, az első számú nemzetközi kupasorozatban pedig a CSZKA Moszkva és a Baskonia mellett az utóbbi három körben gyűjtöttek be két vereséget Törökországban, a Fenerbahce és legutóbb a Darüssafaka vendégeként. Az Obradoiro önmagához képest kezd kifejezetten jó formában lendülni, hiszen legutóbbi 5 meccséből hármat megnyert a Zaragoza, a Murcia és utoljára a Joventut ellen, illetve a két nehezebb ellenfél, a Gran Canaria és az Andorra ellen is szoros mérkőzést játszottak, 3, illetve 4 ponttal kaptak csak ki, de azért ez egy más szint.

A vendégek játéka kezd nagyon szépen összeállni Deividas Dulkys leigazolása után, most már Shayne Whittington is kezdi visszanyerni az idény elején mutatott formáját, így pedig a kiegészítők is rendszeresen nagyon hasznosak, hogy nem kell több mindent csinálniuk, mint amit tudnak. Ettől függetlenül a tisztes helytálláson kívül sok mindent nem lehet elvárni egy olyan csapat ellen, ahol Luka Doncic már nemcsak 17 éves szupertehetség, de lassan az egyik húzóember is, és ahol Európa egyik legjobb hátvédje, Sergio Llull, vagy az öreg kontinens talán legatletikusabb magasembere, Anthony Randolph játszik - és akkor itt gyakorlatilag az egész keretet fel lehet sorolni Rudy Fernandeztől kezdve a FIBA Americas győztes és MVP Gustavo Ayonon át a triplakirály Jaycee Carrollig, de a magasember részlegben Othello Hunter és Felipe Reyes is ott van. Ez messze nem ugyanaz a szint, mint amiből az Obradoiro gazdálkodhat, és bár a Realnak nincs megállás (jövő héten duplaforduló van az Euroligában még karácsony előtt, a karácsony utáni héten pedig duplaforduló a spanyol bajnokságban az Euroliga mellett), emiatt kicsit tartalékolhat is a hazai csapat, ettől függetlenül egy szorosabb eredmény már komoly meglepetés lenne ezen az estén.

Azt is meg lehet itt említeni, hogy a hétvégén ez lesz az egyetlen magyar érdekeltségű mérkőzés a spanyol első osztályban, miután Hanga Ádámnak és a Baskoniának most van pihenőnapja.

Közvetlen link a találkozó élőképes streamjéhez 

Az élő statisztika linkje

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus