Simán nyertek Trotterék

Ma délután lejátszotta ötödik mérkőzését is a VTB Ligában a Nyizsnyij Novgorod csapata, soraiban a magyar válogatott Obie Trotterrel. Az összecsapás az előzetes várakozásoknak megfelelően alakult. Bár a második negyed során egy kisebb hullámvölgybe kerültek az oroszok, ettől függetlenül nagyon simán gyűrték le litván vetélytársukat, a Neptunas Kleipeda csapatát.

VTB Liga

Nyizsnyij Novgorod (orosz, 3-2) - Neptunas Kleipeda (litván, 1-5) 84-63 (26-16, 18-16, 20-16, 20-15)

Már rögtön az elején érzékeltette az orosz gárda, hogy itt ma a vendégeknek nem terem sok babár, a litván csapat ugyanis egyetlen másodpercre sem birtokolta a vezetést, a hazaiak pedig szépen fokozatosan építették ki előnyüket Dragan Labovics, Primoz Brezec, Szemjon Antonov és Vagyim Panin vezérletével. Két és fél perccel az első negyed vége előtt volt először meg a 10 pontos differencia a két együttes között (21-10), de nem először, és nem utoljára sikerült így elhúznia a Novgorodnak ellenfelétől. Az első 10 perc végén pont 10 egységgel vezettek Trotterék (26-16). A második felvonásban aztán még nagyobbá kezdett válni a különbség, ám 35-23-at követően jött egy kis hazai rövidzárlat, egészen 35-30-ig engedték ellenfelüket a jóval esélyesebbnek számító oroszok. Itt volt vége a gyereknapnak a Neptunas számára, a negyed második felében ugyanis mindössze két pontot sikerült elérniük, míg a Novgorodnak 9-et, úgyhogy még nőtt is a differencia a két fél között a nagyszünetre (44-32).

Trotter majdnem 16 percet töltött parketten a lehetséges 20-ból. A pontgyártás nem ment neki, de nem is erőltette, két triplakísérletéből egy sem talált célba, két büntetőjéből pedig egyet rakott a helyére, ám kiosztott 4 gólpasszt, mindössze egy labdát adott el és szerzett is egyet cserébe.

A fordulást követően még egyértelműbb lett a helyzet. A Neptunas teljesen elvesztette a fonalat támadásban, nem is nagyon tudták kijátszani figuráikat, de amikor ezt megtették, akkor is általában elhibázták a befejezést. A hazaiak közben pontosan kosárlabdáztak, újra csak a Panin-Brezec-Labovics-Antonov kvartettre támaszkodtak, erőlködés nélkül duzzasztották 20 pont fölé a különbséget a harmadik játékrész közepére (58-37). A negyed második felében kicsit fellazult a védekezés mindkét oldalon, ezt pedig leginkább az eddig a pontig csak szenvedő vendégek használták ki, feljebb zárkóztak, de ez is csak annyit jelentett, hogy 16 ponttal égtek a záró 10 perc előtt (érdekesség, hogy pont 16-ot dobtak az első három negyed mindegyikében). A negyedik negyed igen lassan csordogált. A Novgorod többször is elhúzott 20 ponttal, de túlzottan már nem idegesítették magukat, így a Neptunas nagyon nem szakadt le, de feljebb zárkózniuk sem sikerült a litvánoknak. A vége 84-63 lett az oroszok javára, akik ezzel 3-2-re javították mérlegüket a B csoportban, ideiglenesen az ötödikek.

Obie ezúttal abszolút háttérbe szorult a korábban említett négyes mellett, akik 69 egységet vállaltak ezúttal a 84 hazai pontból. A 7 gólpasszt kiosztó Ivan Szaveljevvel együtt a társak kiszolgálásában jeleskedett. Végül 3 ponttal, 1 pattanóval és 6 gólpasszal zárt. Egy labdaszerzése mellett 3-szor adta el a játékszert. A második félidőben egyetlen dobáskísérlete volt mindössze (az sikeres volt), igaz, alig több mint 7 percet töltött parketten a második 20 perc alatt (összesen 23:10-zel zárt ebből a szempontból).

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus