Szolnok - Besiktas 19:00 (Sport2)

Holnap este 19:00-tól a Besiktas együttesét fogadja a Szolnoki Olaj KK a EuroCup 5. fordulójában. Lássuk a találkozó felvezetőjét!

EuroCup, Első csoportkör, 5. forduló
Szolnoki Olaj KK (magyar, 1-3) - Besiktas (török, 3-1)
2014.11.11., kedd, 19:00 (TV - Sport2, 18:45)

Az ellenfelet szeptember végén részletesen is bemutattuk, ezt EZEN A LINKEN elolvashatjátok. Azóta két változás történt. Egyrészt Patrick Millertől megvált a csapat, helyére az ősszel a San Antonio Spurs edzőtáborában járó John Hollandet igazolták le. A 26 esztendős, 196 centi magas, Puerto Rico-i állampolgársággal is rendelkező amerikai dobóhátvéd 2011-ben végzett az egyetemen, azóta két évet a francia, egyet pedig a spanyol élvonalban töltött. Másrészt Tyler Stone-tól is elköszönt a török gárda, helyére a volt bosnyák válogatott Kenan Bajramovic "érkezett" - a 206 centi magas, 33 esztendős erőcsatár februárban csatlakozott a Besiktashoz, de csak október 25-én kötöttek vele újabb egyéves kontraktust.

Gyengén kezdték az idényt, hiszen a török bajnokság első fordulójában kikaptak a nem túl ismert Darussafaka otthonában (74-71) - igaz, akkori ellenfelük azóta is a tabella harmadikja 3-1-es mutatóval -, ezt követően pedig a EuroCup nyitókörében a Union Olimpija verte őket hazai pályán (68-70). Ekkor jött Holland, és azonnal stabilabbá is váltak. A TBL-ben három győzelmet arattak zsinórban - a tabellautolsó Türk Telekom (76-59), a Royal Hali Gaziantep (81-88) és a tabella utolsó előtti helyezettje, a Trabzonspor (68-58) ellen -, és ugyanilyen sorozatuk következett a EuroCupban is. Előbb a Zenitet verték hosszabbítás után Szentpétervárott (86-90), majd óriási meglepetésre a Himki Moszkvát Isztambulban (66-64), az előző héten pedig a VEF Rigát, szintén hazai környezetben (88-71). A hétvégén a Tofas vendégeként megszakadt hatos győzelmi sorozatuk (91-83).

Várható rotáció:
Lofton - Holland - Broekhoff - Johnson - Armstrong
Tunceri - Taskiran - Güler - Atsür - Senli - Bajramovic

Kis túlzással, vagy talán túlzás nélkül is állítható, hogy egyetlen egyszer nem játszottak még ugyanazzal a kezdőötössel, amivel az azt megelőző meccsen, az eddigi 4 EuroCup-találkozón mindig más felállással álltak fel. Annyi látszik, hogy a három húzóemberük Chris Lofton, a gárda elsőszámú hátvédje, Ryan Broekhoff, az ausztrál kiscsatár, illetve JaJuan Johnson, az ex-NBA-s erőcsatár - ők hárman hatékonyságban kiemelkednek a többiek közül (19, 18.5 és 20 a három játékos mutatója ebben a statisztikában).

A 20.8 pontot átlagoló Lofton és a meccsenként 17 egységet szóró Johnson mellett Broekhoff 12.8 ponttal járul hozzá találkozónként a sikerhez, és az idő közben érkező Holland is 10 pont fölött átlagol, kereken 12-t eddigi három összecsapásán. A pattanózásban Johnson (6.8) és Broekhoff (6.0) mellett a másik ex-NBA-s magasember, Hilton Armstrong (6.3) jeleskedik még, míg igazi játékmestert nem lehet náluk megnevezni, nagyon szépen eloszlanak a gólpasszok, képesek a magasemberek is az extra passzokra a még üresebb, tisztább helyzet érdekében.

Érdekesség, hogy az említett öt ember mellett a többiek teljesen marginális szerepre vannak egyelőre kárhoztatva, nem is véletlen, hogy általában csak Broekhoff és Johnson biztosan a kezdőcsapat tagjai, így forgatja a ténylegesen használható embereit Ahmet Kandemir mester. A cserék közül a nagynevű, de a kosárlabdából már inkább kifelé vonuló Kerem Tunceri, illetve Engin Atsür szerepelnek rendszeresen és elég sokat is, mindketten 15 perc fölött átlagolnak. A többiek nagyon elszórtan vagy keveset vannak a pályán, ami főleg a magasembereknél meglepő, hiszen Bajramovic és Dogan Senli is szinte csak mutatóba kerülnek fel a parkettre, akár kezdők, akár nem.

Mivel igazi hármasa Broekhoffon kívül nem nagyon van a csapatnak - ráadásul Bajramovic és Senli 6-6 perces átlagai miatt az ausztrálnak elég sokat kell négyesben is játszania -, így elég sokszor használják a small-ballt, állnak fel három alacsonyabb, kisebb, 190 centi körüli emberrel, illetve Hollandnek kell sokszor kiscsatárként játszania, ami neki azért nem a legideálisabb.

Az Olaj a Besiktassal szemben épp a szezon elején volt jó, hiszen 50% fölött álltak sokáig a szolnokiak az Adria Ligában, míg a EuroCupban az első körben legyőzték a Zenitet is. A legutóbbi hat meccsükből azonban ötöt elvesztették, így nehéz lelki helyzetből kell megpróbálniuk nagynevű ellenfelük ellen sikert aratni. A tegnap elszenvedett súlyos zakó a Crvena Zvezda ellen, és főleg a másik félidőben látható különbség valószínűleg szintén nem használt a csapatmorálnak.

Nem nagyon van viszont hibázási lehetősége a Szolnoknak, ha még szeretnének továbbjutni, hiszen a "visszavágó-körben" a Riga mellett a Himki érkezik majd Debrecenbe, egyébként három idegenbeli mérkőzést kell megvívniuk, úgyhogy 1-4 után szinte már csak matematikai esély maradna a továbblépésre - a szituáció ezúttal más, mint a korábbiakban. A törököknek jó csapatuk van, az önbizalmuk egészen biztosan rendben lesz a zsinórban aratott 6 siker után, legutóbbi vereségük pedig valószínűleg feltüzelte őket.

Azt sem tudni pontosan, mi a helyzet Parrish Pettyvel, akit még nem is biztos, hogy pályára küldhet az Olaj. A sportando.com európai hírportál szerint ugyanis a Virtus Roma már nevezte őt az idei EuroCupra - ott is van a hivatalos csapatlistában a EuroCup honlapján -, és bár nem lépett pályára az olaszoknál egyetlen mérkőzés erejéig sem, a regisztrálásával eldőlt, hogy a második körig nem léphet pályára ebben a sorozatban más csapatban.

Tőle függetlenül a tisztes helytállásnál azért ezen a találkozón többet is ki lehet tűzni - ami a Himki és a Zvezda elleni meccsekről reálisan nem nagyon volt elmondható -, és a továbbjutás miatt bizonyos szintű győzelmi kényszer is van Dragan Alekszicséken. A korábbiakban, főleg a tavalyi szezonban nem volt gondjuk az ilyen "sorsdöntő" összecsapásokkal, mindig sikerült egy fokozattal feljebb kapcsolni, végig koncentrálni, és remélhetőleg ez most is kihozza belőlük a legjobbat.

A találkozót 18:45-ös műsorkezdettel közvetíti a Sport2 csatorna!

Hajrá Szolnok, hajrá magyar kosárlabda!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus