Szolnok - Partizan 18:00 (SportM)

Holnap este megkezdi szereplését a Szolnoki Olaj KK együttese az idei Adria Liga sorozatban - a magyar bajnok a Tiszaligetben fogadja a szerb Partizan Belgrádot. A vendégek a nyár folyamán jelentős átalakuláson, és papíron igen komoly gyengülésen mentek keresztül, míg a Szolnoknál kevesebb játékost kellett pótolni, de így is elég nagy a különbség a tavalyi csapathoz képest. Lássuk, mi várható az összecsapáson!

Adria Liga, alapszakasz, 1. forduló
Szolnoki Olaj KK (magyar) - Partizan (szerb)
2014.10.04., szombat, 18:00 (TV - SportM, 18:00)

A vendégek nyári játékosmozgásairól, változásairól két napja írtunk bővebben, ezt EZEN A LINKEN el tudjátok olvasni.

Dusko Vujosevics vezetőedző azt nyilatkozta az Adria Liga honlapjának, hogy még akkor sem volt könnyű dolguk Szolnokon, amikor szempontjukból jobb időket éltek, mert mindig nagyon motivált volt ellenük az Olaj. Egyébként is ezt tapasztalták, hogy mindenhol, mindenki ellenük akarta megmutatni, mennyire jó játékos, mióta az Euroligában is jól szerepeltek. Mindenki a lehető legjobb formában és állapotban volt ellenük. Azt is elmondta, hogy elégedett a felkészülési időszakkal, jól dolgoztak és nyugodt, hogy jó eredményeket fognak szállítani bizonyos idő után.

Az Olajnál a felkészülés látszólag jól sikerült, hiszen 6-3-mal zárták az előszezon Dragan Alekszics fiai, és játszottak igen erős együttesek ellen is. A Partizan 4-6-tal tudta le ezt az időszakot, ami még sokat nem jelent, hiszen ebben az időszakban nem az eredmények a legfontosabbak.

A Szolnoknál a nyáron elég sok mozgás volt, de látszólag közel sem vesztettek annyit, mint amennyit a jelenlegi ellenfél. Miljan Rakics és Tomiszlav Ivosev Kecskemétre került kölcsönbe. Utóbbi helyére Marko Brkicset szerződtették, aki igazi triplaspecialista, de a játék többi elemében a felkészülési mérkőzéseken azért nem nyújtott kiemelkedőt. Rakics szerepét Wittmann Krisztián veszi át, aki "kettes" poszton, scorerként sokkal használhatóbb, mint elődje, jóval többet is lesz valószínűleg a pályán.

Egyes és hármas poszton volt még jelentős változás. Simon Balázs visszatért Székesfehérvárra, újfent az Alba Fehérvár gárdáját irányítja, helyére Lazeric Jonest igazolta a Szolnok, aki egy tipikus amerikai hátvéd, jól bont védelmet, és elvileg az előző két szezon statisztikái alapján a keze is jó kintről, de utóbbiból még nem sokat mutatott eddig. Radenko Pilcsevics távozásával 1-gyel kevesebb a bevethető embere ezen a poszton Alekszicsnek, de ezt olyan jelentős érvágásnak nem gondolom.

Az viszont már érdekes kérdés, hogy mi lesz Justin Holiday pótlásával, aki egyelőre a Golden State Warriors edzőtáborában próbálja magának kivívni a helyet az oaklandiek alapszakaszkeretében. Az ő posztjára a kettes-hármas átmenet Stefan Sinovec érkezett, aki labdával a kezében ügyesebbnek tűnik elsőre, kifejezetten jó, dinamikus, robbanékony betörései vannak, de a keze nem olyan jó, mint Holiday-é volt - nem rossz ebben a tekintetben sem, de a távozó amerikai szintjét ebben a kategóriában hosszútávon nem hozza.

A tavalyi csapatból megmaradt a palánk alatt a Keller Ákos, Lóránt Péter, Báder Márton trió, a hármas-négyes kombó Sztrahinja Milosevics, a kisembereknél pedig Vojvoda Dávid, illetve Obie Trotter, a fontos emberek közül tehát elég sokan - a csapatkapitány, Báder, a talán legsokoldalúbb 4-5-ös a keretben, Lóránt, a két fiatalabb húzóember, Vojvoda és Keller, valamint az együttes motorja, a gyengébb meccseket szökőévente produkáló Milosevics.

Nagy kérdőjelek vannak azonban mellettük. Egyrészt Lóránt sérülten kezdi a szezont, óriási vérveszteség ez nemcsak itt, hanem a EuroCupban is. Másrészt, bár posztokra megvan az Olaj, alapvetően más felépítésű a csapat. Az "erőember" Ivosev helyett a vajkezű Brkic, a társak kiszolgálásában és a megfelelő tempó diktálásában jeleskedő Simon helyett a betörésekben, egyéni megoldásokban jó Jones, a catch-and-shoot triplakirály Holiday helyett pedig a meglepően atletikus, védelemmegbontásban jó Sinovec van most. Nem feltétlenül jobb vagy rosszabb ez, de más.

Annyi viszont biztos, hogy eddig a Partizan nem nyert Szolnokon, mióta az Olaj elindult az Adria Ligában, márpedig ennél csak jobb csapatokkal veselkedtek neki a küldetésnek. Egyértelmű esélyesnek azért nehéz mondani a magyar együttest, mert a szerb fiatalokból egészen biztosan a maximumot fogja kihozni Dusko Vujosevics, és az is biztos, hogy idén már nem néznek le senkit, ahhoz közel sem elég jó a keretük, hogy bárhova úgy utazzanak el, a győzelem már a zsebükben van.

Szerintem egy alapvetően más hozzáállású Partizant látunk majd a pályán, mint az elmúlt két évben - egyszer egy friss Euroliga-kiesés is ott volt a fejekben -, de ettől még az igaz, hogy az ellenfél állománya jócskán gyengébb, mint volt fél-egy évvel ezelőtt vagy 2012/13-ban. Kétszer sikerült már legyőzni a szerbeket, minden esély megvan arra, hogy ez harmadjára is sikerüljön.

A találkozót a SportM csatorna 18:00-s műsorkezdettel, élőben közvetíti!

Hajrá Szolnok, hajrá magyar kosárlabda!

 

Az 1. forduló többi összecsapásának beharangozóit EZEN A LINKEN olvashatjátok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus