Szolnok - Zenit 19:00 (Sport2)

Holnap este megkezdi szereplését a magyar bajnok és kupagyőztes Szolnoki Olaj KK együttese a EuroCupban - az első fordulóban a szolnokiak Debrecenben fogadják a Zenit Szentpétervár együttesét. Az egykori Triumph Ljubercivel nem is olyan régen, az előző EuroChallenge-kiírás elődöntőjében találkoztak legutóbb a magyarok, lássuk, azóta mi történt az oroszokkal, hogyan játszottak eddig idén és kikre kell leginkább figyelni tőlük!

EuroCup, Első csoportkör, 1. forduló
Szolnoki Olaj KK (magyar) - Zenit Szentpétervár (orosz)
2014.10.15., szerda, 19:00 (TV - Sport2, 18:45)

Az ellenfelet két héttel ezelőtt, szeptember végén részletesen is bemutattuk, ezt EZEN A LINKEN elolvashatjátok. Két fontosabb maradójuk van még, akiknek a sorsa azóta tisztázódott. Az egyik a 205 centis, 24 éves magasember, Jevgenyij Valijev, a másik pedig a 22 éves, 196 centis irányító, Artyom Vihrov. Mindketten saját nevelésű kosarasok, és mindketten elég fontos szerepet is játszanak a csapatban, legalábbis az eddigi két mérkőzés alapján.

Várható rotáció:
Hodge - Komolov - Kulagin - Koscsejev - Landry
Vihrov - Jones - Kuzjakin - Valijev - Borovnjak

Elég érdekes felállásban játszanak eddig. Két VTB-találkozón vannak túl: múlt hét hétfőn a cseh CEZ Nymburkot verték hosszabbításban, 95-91 arányban, míg vasárnap az orosz Jenyiszej Krasznojarszkot 89-73-ra - mindkét mérkőzést otthon játszották.

Mindkét találkozón volt két meglepetés kezdő: a négyes poszton Koscsejev, kettesben pedig az elsőn Kuzjakin, a másodikon pedig Komolov indította a mérkőzést. Az nem lenne meglepő, hogy ha a viszonylag rövid, ténylegesen produktív aktív rotációt így próbálná egyensúlyban tartani Vaszilij Karaszev, hogy a padról is érkezzen elég mennyiségű pont, de Koscsejev összesen 14 percet vállalt a két mérkőzésen, kezdőként Kuzjakin és Komolov pedig még ennyit sem, összesen csak 9 percet - tehát nagyjából elkezdték a meccset, és az első csere után vissza sem mentek többet.

Ami világos az első két találkozó után, hogy Walter Hodge az, akire leginkább figyelnie kell Dragan Alekszicséknek, 21 pontot átlagolt a két meccsen 8.5 gólpasszal (ehhez azért hozzájött 3.5 eladott labda) és kiegyensúlyozott dobóteljesítménnyel kintről és bentről is. Nagyon jól bont védelmet és kintről is eredményes tud lenni, gyakorlatilag ő a támadások motorja a Zenitnél. Az általában padon kezdő Cameron Jones az, aki még ki kell emelni a kicsik közül: kitűnő kinti dobó - Hodge kiosztásaiból nagyon szépen él meg -, de az első két meccsen a mezőnymunkából is elég rendesen kivette a részét (átlag 6.0 pattanó, 3.0 gólpassz), és meglepően sok faultot is harcolt ki (összesen 11-et a két meccsen, 10/11 büntető) annak ellenére, hogy őt egydimenziós shooterként ismerik még a tengerentúlon is.

A Hodge-Jones kettős mellett a Kyle Landry - Dejan Borovnjak - Valijev belső trió okozhatja a legnagyobb fejtörést a Szolnok számára, egyikőjüket sem nagyon kell bemutatni, hiszen Landryvel és Valijevvel 2012-ben és tavaly is találkozhattunk - a kanadai egészen kiváló kinti dobó magasember létére (mindkét idei meccsen 2/3-as tripla mutatója volt) -, Borovnjak pedig a Royal Hali Gaziantep húzóembereként oroszlánrészt vállalt abból, hogy lecsússzon a bronzéremről az Olaj a tavalyi négyesdöntőben. Valijev mellettük egy jó munkásember, viszont 4-5. opciónak nagyon veszélyes a pályára, általában nem rá összpontosul a figyelem az ellenfél védői által, ezt pedig nagyon hatékony pontszerzéssel és támadópattanózással használja ki.

Két fontos ember van még. Az egyik a már említett Vihrov, aki a csereirányítója az együttesnek, de minimális időt Hodge-dzsal is szokott a pályán lenni. Nála valamivel markánsabb a szerepe Dmitrij Kulaginnak, aki a csodagyerek szerepkört azért már elbukta, viszont az eddigi két szezonbeli találkozón eléggé produktív volt - nála azonban tudjuk, hogy nem nagyon létezik olyan, hogy forma, ahogyan adott napon felkel, olyan meccse lesz, a korábbi teljesítményeitől szinte teljesen függetlenül.

Összességében szerintem messze az idei legnehezebb ellenfele jön most az Olajnak. Nem lenézve a Partizant, jelenlegi állapotukban messze vannak attól a szinttől, amire a Zenit legjobb 5-6 játékosa képes, a Metalac és az Igokea pedig szerintem meg sem közelíti ezt a nívót. Szintén nem lesz túl nagy segítség, hogy bár pályaválasztóként játszik a Szolnok, Debrecenben fogadja majd az oroszokat - nagyobb, ismeretlen csarnok, és várhatóan kevesebb hazai drukker. Az önbizalommal nem lehet probléma, hiszen az előző három meccsen a védekezés jól ment, 2-1-gyel áll a magyar bajnok az Adria Ligában, és ezzel negyedik a tabellán, ez viszont egy komoly kihívás lesz most, az eddigi legkomolyabb.

A találkozót 18:45-ös műsorkezdettel közvetíti a Sport2 csatorna!

Hajrá Szolnok, hajrá magyar kosárlabda!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus