Trentóban bravúrra készülnek Perlék

A múlt heti első győzelem után ma Trentóban az esélytelenek nyugalmával készülhet a meglepetésre Perl Zoltán Orlandina Basketje.

Első idei bajnoki sikeréért hatalmas árat fizetett az Orlandina Basket, a Torino elleni győztes ütközetben ugyanis a csapat kiscsatára, Janis Berzins részleges elülső keresztszalag-szakadást szenvedett el, így a lett válogatott kosarasra többhónapos kihagyás vár. Berzins pótlását megoldandó a szicíliai kiscsapat kénytelen a játékospiacon "mozgolódni". Az első pletykák a jelenleg a francia élvonalban pattogtató Shawn Huff (egykoron már volt Orlandina profi) esetleges megszerzéséről szólnak, de a finn játékos mellett máris felvetődött Simas Jasaitis visszatérése, a litván bedobó ugyanis a vártnál kevesebb játéklehetőséget kap Pesaróban. A következő napokban kiderül majd, végül kit választ Capo d' Orlando, a dél-tiroli Trentóba azonban még igencsak tartalékosan (Berzins mellett a kisebb sérüléséből még csak lábadozó veterán csapatkapitány, Sandro Nicevic sem lesz ma a keretben) utaztak el Perlék.

Ilyen előzmények és egy majd ezer kilométeres utazás után Perlék ahhoz a Trentóhoz látogatnak, akik alig 3 év alatt szinte a semmiből a Serie A  egyik élcsapatává váltak, és az elmúlt évadban egészen az elődöntőig meneteltek Európa második számú klubsorozatában, a EuroCupban. Az alig 20 éve alapított egyesület eddigi történelme igazi sikersztori, egy alpesi városban, ahol korábban a röplabda uralta a sportot (a város férfi röplabdásai jelenleg is meghatározó szereplői Európa legszűkebb elitjének), közönséget és teret nyert a kosárlabda.

A trentói sasok tavalyi sikercsapatából mindössze 4 olasz játékos (Flaccadori, Forray, Baldi Rossi és Lechtaler) maradt meg, így Enrico Buscagliának új csapatot kellett építenie, és az első jelek azt mutatják, hogy a jelenleg 2 győzelem - 1 vereség mutatóval álló trentóiak nem is járnak rossz úton ezzel az építkezéssel. Kapaszkodjunk meg, idei trentói gárda egyik fundamentuma az az Aaron Craft, aki rövidre szabott szolnoki légióskodása alatt nem sok emlékezetes momentumot hagyott maga mögött, Trentóban azonban eddig ragyogóan teljesít, igazi karmester, aki itt sem a pontgyártásban remekel, azonban a védekezése elsőrangú, és kiválóan mozgatja a csapatát. A tavalyi Trentóhoz képest jelentős különbség, hogy míg akkor elsősorban két magasemberének (Davide Pascolo és Julian Wright) eredményességére és hasznosságára alapozhatott Buscaglia, addig az idei keretben a két rendkívül gyors kosárlabdára képes hátvédjére, az amerikai David Lighty-ra (francia bajnok volt a Nanterre-rel, tavaly az Asvel játékosaként Körmenden is megfordult) és az olasz új generáció egyik jeles képviselőjére, a mindössze 20 éves Diego Flaccadorira is komolyan építhet. Mellettük a center, Johndre Jefferson is kiemelkedő, de ő is a mozgékonyabb középjátékosok közé tartozik, sokkal kevésbé statikus, mint a tavalyi gárdából Julian Wright. Már a Trento kötelékébe tartozik a jelenlegi legjobb portugál kosárlabdázó, Joao Gomes, aki szintén remekül illeszkedik Buscaglia játékrendszerébe. A trentóiak 5. légiósa az a Dustin Hogue, aki amolyan "Kyle Hines klónként" (nemcsak külső fizikai paramétereiben, hanem játékában is erősen hasonlít a CSZKA Moszkva sztárjátékosára) 198 centijével bizony a 4-es és 5-ös poszton tud övéi erőssége lenni.

Nicevic és Berzins nélkül, mindössze 8 felnőtt játékossal a PalaTrentóban kisebb csoda lenne Perl Zoliék győzelme, de eddig a lovagok mindig akkor teljesítettek a legjobban, amikor azt a legkevésbé várták tőlük. Berzins kényszerű hiányzása miatt fiatal honfitársunk ma is sokat játszhat, várhatóan Sztojanoviccsal közösen oldják majd meg a 3-as posztot, és ha erőben és gyorsaságban bírni fogják a hazaiak tempóját, akkor talán még az óriási bravúrra is esély nyílhat.

A vasárnap 18.15-től kezdődő Dolimiti Energia Trentino - Betaland Capo d' Orlando olasz bajnoki mérkőzést a szicíliai Antenna del Mediterraneo közvetíti élőben, a csatorna élő adása sajnos nem elérhető az interneten, így csak a mérkőzés élő statisztikáját tudjuk ajánlani, ami  ide kattintva elérhető.

Forza Capo! Hajrá Perl Zoli        

                              A Serie A 4. fordulójának teljes programja:

                     A  SERIE A aktuális tabellája itt (katt a linkre!) elérhető

 

fotó: Betaland Capo d' Orlando/Facebook

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus