Trentóban véget érhet Hangáék vesszőfutása (Élőképpel!)

Egyre csak mélyülő hullámvölgyéből egy dél-tiroli győzelemmel indulna el felfelé Hanga Ádám Avellinója.

Tíz bajnoki mérkőzés, egyetlen győzelem, ez a mérlege tavaly (!!) december óta a Sidigas Avellinónak. Nem túl fényes eredménysor, különösen annak tükrében, hogy Hanga Ádámék nem titkolt célja a bajnoki rájátszás. A legjobb nyolc azonban egyre csak távolodik a zöld-fehérektől, és március vége felé közeledve sajnos már ott tartunk, hogy az őszi szezon végén még reális célnak tűnő "felsőház" mára már inkább szép álommá halványult, és hogy a play-off újra realitás legyen, sorozatban nyernie kell a Scandonénak. Nem könnyíti Ádámék helyzetét az sem, hogy egyre reménytelenebbül mérgesedik el a viszony az avellinói szurkolók és a csapat vezetőedzője, Francesco Vitucci között, a helyi ultrák a csapat legutóbbi, Sassari elleni (vesztes) hazai bajnokija előtt egy méretes drapérián (ez látható lentebb a basketinside.com fotóján) egyértelműen jelezték véleményüket: "Vitucci vattene!" - ezt pedig a legdiplomatikusabban sem tudjuk másként fordítani: Vitucci takarodj!

Ne szépítsük, mélypont ez a "javából", és innen kellene bravúrok sorozatával elérni legalább a 8. helyet. Azt a 8. helyet, amely ugyan még csak 4 pontra, azaz két győzelemre van Hangáéktól, ám többek közt olyan vetélytársakkal kell ezért megküzdeni, mint az a Cantú, amely pontszámát tekintve is lépéselőnyben van, amely oda-vissza legyőzte az Avellinót, és amely napokon belül Damian Hollis helyére az ex-NBA sztár Metta World Peace-szel erősíti sorait... Azt nem állítjuk, hogy reménytelen feladat lenne ez a Scandone számára, de hogy a huszáros bajnoki hajrá minimum követelmény Ádáméktól, az nem is kérdés.

Ehhez első lépésként győzni kell, győzni kéne a dél-tiroli Trento modern sportcsarnokában, az európai röplabdasport egyik szentélyének (többszörös BL-győztes a helyi férfi röplabdás alakulat)  tartott Palatrentóban. A Serie A újonca a Trento, ám az 1995-ben (!) alapított kosaras klub (3 éve még a harmadosztályban szerepeltek!) egészen bámulatos újoncszezont produkál, a Serie A 5. helyén állva már szinte biztos play-off résztvevő. A másodosztályú bajnokságot is meglepő magabiztossággal nyerték meg, és az ott remeklő olasz sorhoz (Davide Pascolo - már az olasz válogatottban is bemutatkozott -, Marco Spanghero, Andres "Toto" Forray - "magyaros" neve ellenére argentin születésű olasz irányító -, Baldi-Rossi) a Serie A-ba felkerülve 5 amerikai játékost igazoltak (Mitchell, Owens, Grant, Sanders, Armwood), és közülük 4 abszolút telitalálat volt.

Közülük is kiemelkedik Tony Mitchell, aki jelenleg az olasz élvonal elsőszámú "nehézbombázója" 20.4-es pontátlagával. A trentóiak amerikai dobógépének megregulázása nélkül aligha lesz esélye a győzelemre a vendégeknek, és talán mondanunk sem kell, ez a feladat szinte biztosan Hanga Ádám reszortja lesz, honfitársunk a két gárda késő őszi odavágóján is féken tartotta az akkor bombaformában játsszó Mitchellt. A  trentói sasok ásza a hétközi, pistoiai elbukott bajnokin (elmaradt mérkőzést pótoltak be) is hallatott magáról, igaz, ezúttal nem a játékával: a találkozó hajrájában (akkor már eldőlt a meccs) gyakorlatilag megtagadta a pályára lépést... Az Aquila Basket közleménye szerint Buscaglia mester és Mitchell azóta már tisztázták a "félreértést".

Szóval nincs mese, nyerni kell, és ahogy Vitucci mester fogalmazott: a farkasoknak együtt, küzdve kell kijönni egy hosszú sötét alagútból. Az amerikai erőcsatár, Justin Harper és a kanadai csereirányító, Junior Cadougan nincs 100%-os állapotban, de várhatóan mindketten ott lesznek majd az esti, dél-tiroli ütközetben. Hogy miben vagy pontosabban kiben bízhatnak még az ezúttal sem esélyes Hangáék? Marques Greenben mindenképp, az apró (mindössze 165 cm magas) amerikai játékszervező visszatérésével biztosan változik majd a Sidigas Avellino játéka, megint Vitucci edzőt idéznénk: vasárnap Trentóban Greennel már egy teljesen új Avellinót láthatunk majd. Meglátjuk, és hogy miként, íme:

A vasárnap 18.15-től kezdődő Dolomiti Energia Trento - Sidigas Avellino olasz bajnoki mérkőzést erre a linkre kattintva élőképes közvetítéssel lehet majd követni.

Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy az olasz liga a www.legabasketv.it oldalon élő web tv szolgáltatást működtet, ez a forduló valamennyi mérkőzéséről beszámol és közvetít, a szolgáltatás csak (egyszerű és ingyenes) regisztráció után nézhető.

A mérkőzés élő statisztikája ide kattintva elérhető! (a link csak közvetlenül a mérkőzés előtt válik "élővé")

Forza Avellino! Hajrá Hanga Ádám!

A BEKO Serie A 23. fordulójának további programja:

Reggio Emilia -  Virtus Bologna 66-56
Dinamo Sassari -  Capo d'Orlando  22/03 18:15
Acea Roma -  Tesi Group Pistoia  22/03 18:15
Varese  -  Vanoli Cremona  22/03 18:15
Enel Brindisi -  Vitasnella Cantù  22/03 18:15
JuveCaserta -  Umana Venezia  22/03 20:30
Vuelle Pesaro -  EA7 Milano  23/03 20:00

 

A BEKO SERIE A aktuális tabellája itt (katt a linkre!) elérhető

 

fotók: Flick/Basketinside.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus