Trotterék ezúttal kikaptak a PBL-ben

Obie Trotterék számára egy időre befejeződtek a VTB idei küzdelmei - a negyeddöntőkre csak május legelején kerül majd sor -, a Nyizsnyij Novgorod számára azonban a PBL így is folytatódott, mai ellenfelük a Krasznaja Krilja együttese volt. Az otthon játszó novgorodiak nem tudták megismételni az elmúlt hetekben mutatott kitűnő teljesítményüket, a EuroChallenge Final Fourba jutó vendégek az első félidőben megszerzett 10 pontos előnyükkel jól gazdálkodtak és megverték Trotteréket.

Nyizsnyij Novgorod (6-10) - Krasznaja Krilja (7-6) 73-79 (15-19, 17-23, 25-20, 16-17)

Az első negyed elég hullámzóan alakult: 6-0-ás rohammal indítottak a vendégek, de a negyed felére fordítottak a hazaiak, aztán az utolsó másfél percben kaptak öt pontot, így négy egységnyi hátrányba kerültek (15-19). A második felvonás elején sem volt semmi probléma még részükről, végig ott loholtak ellenfelük nyakán, gyakorlatilag 2-4 pontot belül mozgott a különbség végig, aztán 29-31-et követően két és fél perc alatt futott a Krilja egy 11-0-át, és itt ki is alakult félidei előnyük (32-42).

A második félidő elején nem úgy tűnt, hogy közelebb tud jönni a Novgorod, nőtt is picit a differencia a két együttes között, aztán a harmadik negyed felétől kezdve kezdett egyre inkább csökkenni a távolság, egészen öt pontra feljött a hazai gárda (57-62). A záró játékrész első két percét követően már csak egyetlen egység volt a két fél között, 63-64-et követően viszont egy 8-0-ás vendég szakasz érkezett a 35. perc végéig, innen pedig már nem volt visszaút a magyar válogatott irányítójának csapata számára (73-79).

Trotter majdnem 25 percet töltött a parketten, de nem nagyon ment neki a játék. 7 pontot szerzett 1/1-es dupla-, 1/4-es tripla- és 2/3-as büntetőmutatóval. 3 eladott labdája mellett csak egy gólpasszt és egy labdaszerzést jegyzett, volt viszont öt kiharcolt faultja.

A meccs teljes statisztikáját itt megtaláljátok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus