Trotterék hihetetlen végjátékban nyertek

A VTB Liga alapszakaszának utolsó előtti, 17. fordulójában a magyar válogatott irányítója, Obie Trotter és csapata, az orosz Nyiznyij Novgorod Lettországba látogatott, hogy megmérkőzzön a VEF Riga együttesével a sorozat B csoportjának negyedik helyéért. Kiváló első félidőt követően a harmadik negyedben nagyon rosszul játszottak Trotterék, hátrányba is kerültek, a végjátékban azonban óriási csatában diadalmaskodni tudtak - igaz, valószínűleg nem elég nagy különbséggel ahhoz, hogy a negyedik pozíciót megkaparintsák a végelszámolásnál.

VEF Riga (lett, 10-7) - Nyizsnyij Novgorod (orosz, 10-7) 87-89 (23-24, 14-21, 27-16, 23-28)

A meccs első félideje az oroszoké volt. Az első negyedben még jórészt fej-fej mellett haladtak a felek, a vendégek csak a felvonás utolsó három percében kezdtek ellépni a lettektől, de 4-5 pontos fórjukat nem sikerült megtartaniuk, így az első 10 perc végén minimális volt csak az oroszok előnye (23-24). A második játékrész első felében sem történt semmi különös, aztán 27-27-et követően kezdett megnyílni az olló, és bár 4-5 pontnál jobban megint nem sikerült meglépnie a Novgorodnak, az utolsó percben Panin 2+1-ével ez a távolság már nyolc egységre nőtt, ekkora fórral mehettek Trotterék a nagyszünetre (37-45).

Fordulás után már 12 pontra is megnőtt a differencia a csapatok között, de 39-51-et követően egy 7-0-át futottak a hazaiak, így a harmadik negyed közepére újra felzárkóztak ellenfelükre (46-51). Itt történt egy kis pihenő, maradt a távolság egészen a 27. perc legelejéig, ahol egy újabb 7-0-ás Riga-szakasz következett, így a 28. perc elején egált mutatott az eredményjelző (57-57). Látszólag felvették a ritmust az oroszok, de az utolsó másfél perc is a vendéglátóké volt, három ponttal már ők vezettek a záró negyed előtt (64-61).

A negyedik felvonás elején az egyébként hetek óta bombaformában játszó Dijon Thompson tartotta a lelket csapatában, sőt, négy perccel a vége előtt vezetésével fordítottak is a novgorodiak, szinte a semmiből, előzmények nélkül (72-75). Óriási adok-kapok kezdődött ezután, kosárra kosár volt a válasz mindkét oldalról, de rendes fogást nem találtak a felek a másikon, így az utolsó percre egyenlő állással fordult a két alakulat (82-82). Trotter triplájával a vendégek kerültek előnybe, Janicenoks azonban azonnal válaszolt, szintén egy hármassal. Earl Rowland faultolt Thompsonon, aki csak a második egy pontost tudta értékesíteni, a túloldalon viszont Rowland bedobta a ziccert 10 másodperccel a vége előtt (87-86), úgy tűnt, hogy hazai győzelem születik. Egy vendég időkérést követően viszont volt még egy csavar a történetben, ugyanis Trotter passzából Szemjon Antonov beverte a hármast két másodperccel a vége előtt, ezzel győzött is a Novgorod (87-89).

A siker ellenére valószínűleg maradnak ötödikek a végén a vendégek, ugyanis Oroszországban négy egységgel kaptak ki most legyőzött ellenfelüktől, egy esetleges pontazonosság esetén nem az övék a tie-breaker. Feljebb lépni úgy van esélyük, ha az utolsó körben nyernek a Zalgiris ellen idegenben, míg a Riga kikap a Kubany otthonában, minden más esetben ötödikek maradnak - hogy visszacsússzanak, ahhoz pedig az utolsó fordulóbeli vereségük mellett az kellene, hogy a Triumph most a Neptunast, egy hét múlva pedig hazai pályán a CSZKA Mozskvát verje meg, ez utóbbi erősen papírforma-borító eredmény lenne.

A magyar válogatott amerikai származású irányítójának, Obie Trotternek nem ment a játék. Mindössze 21 és fél percet játszott, ezalatt hét pontot szerzett úgy, hogy két hármasa volt jó hét kísérletből és egy büntetője két próbálkozásból, emellett kiosztott két gólpasszt és leszedett egy pattanót, ráadásul az ellenfélnél Rowland óriásit játszott, őt nem igazán sikerült limitálni sem, nemhogy megfogni. Trotter legutolsó asszisztja azonban győzelmet ért, úgyhogy jó szájízzel vonulhatott le a győzelem ténye mellett is.

A meccs teljes statisztikáját itt megtaláljátok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus