Trotterék idegenben is verték a Nymburkot

A mai nappal elkezdődött egyes csapatok számára a VTB Liga alapszakaszának második fele, 10. meccsét játszotta ugyanis a Nyizsnyij Novgorod és mostani ellenfele, a cseh CEZ Nymburk is. Az "odavágón" 82-66-ra diadalmaskodó orosz együttes - természetesen Obie Trotterrel a kezdőjében - végig jobban játszott ellenfelénél, már az első negyedben kialakította győzelmét megalapozó előnyét és két kisebb megingástól eltekintve kezében tartotta a találkozót, végül mondhatni simán nyertek.

 

 

 

VTB Liga, B csoport, 10. forduló
CEZ Nymburk (cseh, 4-6) - Nyizsnyij Novgorod (orosz, 5-5) 73-81 (16-28, 26-18, 17-16, 14-19)

Az orosz együttes jóval jobban kosárlabdázott, már az első negyedben kiépített egy nagyobb előnyt (28-16). A második negyed folyamán is szinte végig tartották a különbséget, csak a félidő vége előtt tudott közelebb jönni hozzájuk a Nymburk (42-46). A fordulást követően megint meglépett a vendég gárda, de a harmadik negyed záró percei jobban sikerültek a hazaiaknak, így tovább csökkent a különbség összességében (59-62). A záró játékrészben aztán egy triplával egyenlítettek is a csehek a negyed legelején, de innen megint egyértelműen jobbnak mutatkoztak Trotterék, izgalmak nélküli volt a végjáték, összességében simán verték ellenfelüket idegenben is.

A magyar-amerikai irányító majdnem végigjátszotta a teljes meccset, 39:29-et töltött a pályán. A dobás ma sem ment neki, de összességében így is nagyon hasznosan játszott. 12 pontját 3/8-as kettes-, 1/1-es hármas- és 3/5-ös büntetőmutatóval érte el, emellett kiosztott 4 gólpasszt, leszedett 6 lepattanót és kiharcolt 4 faultot is. Ami fontos még nála, hogy mindössze egy eladott labdája volt, ez nagyon jónak számít. 14 VAL pontjával a negyedik legjobb lett a csapatban, 12 dobott pontjával pedig holtversenyben a második - a 22 pontos Brezec mögött hárman is 12 egységet termeltek.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus