Újra győztek Trotterék

Ma délután lépett pályára először a Nyizsnyij Novgorod az idei VTB United Ligában. Az Obie Trottert is soraiban tudó orosz gárda a cseh CEZ Nymburkot fogadta, és egy viszonylag szoros első negyedet követően kiütötte ellenfelét a második 10 perc során, az ekkor kiharcolt különbséggel pedig simán meg is nyerték a mérkőzést!

 

Nyizsnyij Novgorod (orosz) - CEZ Nymburk (cseh) 82-66 (19-15, 25-8, 21-16, 17-29)

A találkozót természetesen Trotterrel a soraiban kezdte a Novgorod, és azonnal magukhoz is ragadták a kezdeményezést, pont a magyar-amerikai hátvéd triplájával szereztek vezetést a második támadásukból, és gyakorlatilag a teljes első negyedben náluk volt az előny. A Nymburk még nagyon idén eleji formát mutatott, mindössze egyszer, 8-11-nél vezettek négy perccel a kezdést követően, ezután viszont kisebb rövidzárlat következett támadásban, eladott labdák, gyengén kijátszott akciók és rossz dobások jellemezték őket, így a hazaiak simán visszavették a vezetést annak ellenére is, hogy ekkor még nem játszottak olyan kimagaslóan. A második negyed eleje hasonló mederben folyt, mint az első 10 perc első fele, a 13. percben 27-23 volt az állás, ekkor azonban a kisebb rövidzárlat óriási blackouttá nőtt a vendégek oldalán, a hátralévő hét percben ugyanis egyetlen pontot sem tudtak szerezni! Dobásaikat kiszorított helyzetből kellett általában elvállalniuk, és egyre több akciót tudtak gyors indításból befejezni az oroszok, ennek megfelelően 44-23-ra vezettek már a nagyszünet előtt. Trotter már ekkor 11 pontnál, 4 pattanónál és 5 gólpassznál állt.

Fordulás után sem változott semmi, kettő perc sem telt el, és már 9-0-át futottak a hazaiak, ezzel megvolt a 30 pontos különbség a két együttes között (53-23). Trotter ezt követően le is ült a kispadra, a koncentráció is alább hagyott a hazai oldalon, de az eredmény tudatában ez nem volt megbocsájthatatlan bűn. Hiába csökkent azonban a vendéglátók hatékonysága, a teljesen indiszponált csehek ellen ez is elég volt arra, hogy állandósuljon a differencia 25-30 pont között. A harmadik negyedet követően 65-39-et mutatott az eredményjelező. Az utolsó negyedben már mindkét csapat tudta, mi lesz a vége. A vendégek még feljöttek 20 pont körülre, de semmiféle veszély nem fenyegette a közben újra pályára kerülő Trotterék győzelmét, a vége 82-66 lett. A magyar válogatott irányítója szinte tökéletes teljesítményt nyújtott. 14 pontja mellett kiosztott 10 gólpasszt és leszedett 8 lepattanót is. Mindössze 3 eladott labdája volt 33 perc játék alatt, és triplából 4/7-es mutatót tudott felmutatni!

Nyizsnyij Novgorod: Trotter 14/12, Videnov 2, Saskov 10/3, Ivlev 5, Brezec 10.
Cserék: Labovics 2, Antonov 13/3, Zibirov 12/9, Panin 12/6, Jucsik -, Golovin 2.

CEZ Nymburk: Taylor 1, Abrams 7/6, Necas 5, Tatoupos 3/3, Benda 10.
Cserék: Coleman 20, Pavkovics 3/3, Hruban 4, Houska 2, Palyza 2, Naymick 4, Pomikalek 3/3.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus