Union Olimpija - Szolnok 17:00 (SportM)

Ma este 17:00-tól a Szolnoki Olaj KK újfent a Union Olimpija vendége lesz, de ezúttal az Adria Ligában.

 

Adria Liga, alapszakasz, 11. forduló
Union Olimpija (szlovén, 6-4) - Szolnoki Olaj KK (magyar, 5-5)
2014.12.06., szombat, 17:00 (TV - SportM, 17:00)

Három nappal ezelőtt már bemutattuk a Union Olimpiját:

"Az ellenfelet az öt héttel ezelőtti mérkőzésre hangolódva részletesen is bemutattuk már, ezt EZEN A LINKEN elolvashatjátok. Az akkori állapotokhoz képest egy komoly változás van náluk: Mirza Begic az euroligás Laboral Kutxához szerződött, de ő a debreceni összecsapáson sem lépett pályára.

A ljubljanai együttes a Szolnok elleni győzelem után az Adria Ligában hatalmas meglepetésre kikapott az akkor még nyeretlen Metalactól - akkor még nem lehetett tudni, hogy a Tiszaligetben kilátástalan játékot nyújtó szerbek egy négymeccses győzelmi szériát kezdenek meg ott -, az előző négy mérkőzésükből azonban hármat hoztak. A kötelezőket behúzták, hiszen a Zadart idegenben, az MZT-t és az Igokeát hazai pályán múlták felül, míg idegenben, a Buducsnoszt ellen kikaptak, így 6-4-gyel a tabella negyedik helyén állnak.

A EuroCup negyedik fordulójában a Zenitet verték (89-84), majd idegenben a VEF Rigát is (74-83), 4-1-gyel fordultak tehát az első csoportkör második felére. Itt még sok babér nem termett nekik, hiszen a Besiktas (57-80) és a Himki (105-77) is kiütötte őket, erősen tartalékos üzemmódba kapcsoltak - talán túl korán is, de a nyerhetőbb meccseik most következnek majd. 4-3-mal a csoport harmadik helyén állnak, de olyan rettenetesen nagy gondban még nincsenek, tekintve hogy a 10. fordulóban majd a Rigát fogadják.

Várható rotáció:
Marinovics - Prepelic - Mahkovic - Kanacevic - Omic
Rupnik - Marinelli - Hrovat - Muric

Begic távozásával és egyelőre új center igazolása nélkül ugyanaz a helyzet, mint a debreceni meccs előtt: a palánk alatt vékony ez a gárda. Omic mögött nincs igazi center, Kanacevic még épphogy el tud ötöst játszani, de 203 centijével azért oda nem életbiztosítás, Dino Muric pedig egy 2 méter magas, echte négyes posztos játékos, ő hármast sem szokott játszani. Mivel Hristo Nikolovnak a vádlijával vannak gondok, és kéthetes pihenőre kényszerül, így valószínűleg Mahkovic kezd majd a helyén - vagy valamelyik hátvéd, és azonnal alacsony szerkezettel nyitnak a házigazdák, 1-2-es poszton ugyanis öt bevethető emberük is van. A csapatkapitány, Muric egyébként most tér vissza, ahogy elvileg több mint kéthetes kihagyás után Rupnik is - darabra tehát többen vannak, mint voltak Debrecenben, de a szerkezetük még mindig nagyon messze van az ideálistól."

És a Szolnokot is:

"Az Olaj kezd kijönni a gödörből, hiszen elmúlt öt meccséből hármat megnyert a magyar bajnok, ráadásul a Buducsnoszt elleni idegenbeli összecsapáson is jól tartották magukat Vojvoda Dávidék, szinte végig pariban voltak ellenfelükkel. Vojvoda pazar formát mutat gyakorlatilag az egész szezonban, Teddy Gipson érkezése pedig jót tett a többieknek is - az amerikai kifejezetten jól szervezi a játékot, betörései után forintos passzokkal látja el a társakat, így mintha kezdene elindulni az Olaj felfelé játékban is, még Jones és Keller sérülése és kiválása ellenére is."

A szerdai meccsen a hazaiak nagyon jól dobtak kintről, az Olaj pedig talán túlságosan is a kinti dobásokra helyezte a hangsúlyt. Ma mindenképpen kiegyensúlyozottabb külső-belső játék kell a sikerhez, mert bár benne van, hogy a ljubljanai együttes nem tud hasonló formát kifogni, ez a támadásbeli problémákat még nem fogja megoldani.

A találkozót 17:00-s műsorkezdettel közvetíti a SportM csatorna!

Hajrá Szolnok, hajrá magyar kosárlabda!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus