A B-csoport ötödik körének összefoglalója

A görögök nagyon magabiztos játékkal rukkoltak elő megint, már az első negyedben megszerezték azt a 12 pontos előnyt, amelyből a végéig okosan gazdálkodtak, így övék lett az Argentína elleni meccs és a csoport első helye is. A horvátok ellentmondást nem tűrően, egy 13-0-s futással kezdték a Puerto Rico elleni összecsapást, innen pedig nem is engedték vissza ellenfelüket, így ők továbbjutottak, a latin-amerikai együttes pedig kiesett. Fülöp-szigetek hősies küzdelemben, Blatche kipontozódását is elbírva, hosszabbításban szerezte meg becsületgyőzelmét - Szenegál vereséggel melegített a kieséses szakaszra.

Férfi kosárlabda világbajnokság, Spanyolország, csoportkör, B-csoport, 5. forduló:

Argentína (3-2) - Görögország (5-0) 71-79

Sevillában is a csoport-elsőség volt a tét, mind az eddig veretlenül menetelő görögök, mind ez erős kerete ellenére eddig nem túl meggyőző argentin válogatott számára. A dél-amerikaiaknak azért is fontos lett volna a győzelem, mert ők már a görögök elleni ütközet előtt tudhatták, Horvátország győzelmével (Puerto Rico ellen) és Szenegál vereségével (a Fülöp-szigetektől kaptak ki) egy esetleges ma esti vereségük biztosan a B csoport 3. helyére, és azzal már a nyolcaddöntőben Brazília „karjaiba” sodorja őket.

Mindezek ellenére pocsékul kezdték a csoportdöntőt Scoláék, védekezésük csapnivaló volt, Calathes és Printezis tetszés szerint szerezték pontjaikat, és 10 perc után már 12 ponttal ellépett Görögország. Argentína mintha talán már beletörődött volna sorsába, nem igazán tudott újítani, és az eddig a vb-n haloványan teljesítő Nick Calathes folyamatos jó játékának köszönhetően stabilizálódni látszott a két számjegyű görög előny. Sokat elmond a B csoport (elvileg) csúcs-rangadójáról, hogy az argentinok  összesen 40 másodpercig, az első negyed legelején, vezettek… Zizisék sikere szinte egyáltalán nem forgott veszélyben, a dél-amerikaiak még mindig nem szálltak le a spanyolországi hullámvasútról, és így nagyon nehéz lesz akárcsak a minimumnak meghatározott legjobb 8 elérése is.

A mai rangadó másik görög hőse (Calathes mellett) az a Giannis Bourousis volt (16 pont, 15 lepattanó), aki nagyon könnyen létszámfelettivé válhat a Real Madridnál, így „Bou” eddigi ragyogó vb-teljesítménye kiváló "állás-prezentáció” lehet szeptember második felétől. Görögország pedig a tavalyi Eb-leégés után, az Egyesült Államok és Spanyolország mellett veretlenül robog a vb-n. Persze hogy végül a nyolcaddöntőben ők jártak-e jobban a szerbekkel, vagy a gauchók a brazilokkal, az a vasárnap „zenéje”, de azt abszolválva egyelőre a hellének tűnnek az egyik legnehezebb akadálynak a továbbra is imponáló fölénnyel menetelő házigazda útjában az „álomdöntőig”.

Argentína legjobb dobói: Scola 17/3, Campazzo 10/3, Prigioni 10/6.
Görögország legjobb dobói: Calathes 18/6, Bourousis 16/3, Printezis 15/3.

 

Horvátország - Puerto Rico 103-82

A horvát együttes úgy kezdte a talákozót, ahogy egy "do or die" meccset kell, és úgy, hogy meg akarták mutatni, nincsenek belső gondok a csapaton belül: Saric 2+1-gyel - 5 másodperc alatt -, Tomic duplával, Bogdanovic 2+1-gyel, Simon triplával, majd Puerto Rico-i időkéréssel kezdődött az összecsapás első két perce (11-0). Mivel Lafayette még rátett egy duplát ezt követően, így egy 13-0-s futással nyitottak a horvátok. Bár főleg az ebben a negyedben 11 pontig jutó Barea révén megindultak a latin-amerikaiak is, közelebb nem tudtak kerülni dél-nyugati szomszédunkhoz (28-16).

A második negyed elején kisebb triplapárbaj alakult ki, de a horvátok tovább növelték előnyüket Roko Ukic vezetésével, és Ricky Sanchez pontjai is csak arra voltak elegek, hogy 15 pont környékén tartsa a távolságot Puerto Rico. A horvát kezdők pályára visszatérése után egyszerűen alig-alig tudtak támadást kivédekezni az amerikaiak, így a félidőben 52 pontot kapva 17 egységgel voltak lemaradva (52-35).

A fordulást követően Luka Zoric kezdett el hatékonyabban játszani, Saric is hozzátette a magáét, de kitűnően játszó Barea miatt nem tudtak lényegesen távolabb kerülni ellenfelüktől. A negyed közepén aztán Bogdanovic hat büntetőt értékesített 13 másodpercen belül, majd még hármat a játékrész hátralévő részében, és mivel Ukic duplája zárta a negyedet, így 27 egységgel vezettek a horvátok 30 perc játék után (84-57). A negyedik negyedben még Alex Franklin és Alexander Galindo kosaraival visszajött 20 pont környékére Puerto Rico, de ennél sokkal közelebb már nem jutottak.

Végül 103-82 arányban nyert Horvátország, amely ezzel a sikerrel bejutott a 16-ba, míg a latin-amerikaiak kiestek.

Horvátország legjobb dobói: Bogdanovic 23/3, Saric 15/6, Markota 10/3.
Puerto Rico legjobb dobói: Barea 20/15, Franklin 13/9, Sanchez 11/6, Galindo 11/3.

 

Szenegál (2-3) - Fülöp-szigetek (1-4) 79-81 - h.u.

Bár komolyabb tétje nem volt az összecsapásnak (Szenegál már továbbjutott, Blatche-ék pedig kiestek), nem mondhatni, hogy örömjátékba fulladt volna a meccs. Egyedül Mouhammad Faye-nak volt örömjáték az első tíz perc, a szenegáliak remek vb-t teljesítő erőcsatára 11 pontot dobott. Nem meglepő, hogy Diengék tartottak előrébb hat ponttal – azt se feledjük, hogy Dalmeida 5 (!) gólpasszt osztott ki ennyi idő alatt. A túloldalon nem akadt vezér, eléggé elképzelés nélkül kosaraztak a meccs előtt nagyon fogadkozó filippinók. 

A kisszünet után fordult a kocka, nem is kicsit: Blatche, Dalistan és Alapag is beindult, elkezdtek beesni a kinti dobások, ennek köszönhetően Fülöp-szigetek hét perc alatt 19-13-ról 22-35-re fordított, és a tíz pont feletti előnyét megtartotta a nagyszünetre is. Szenegál játéka teljesen összeomlott, momentumaik sem nagyon akadtak ebben a periódusban – ráadásul Gorgui Dieng eléggé érthetetlen módon összesen 4 másodpercet pihent az első félidőben. 

A harmadik negyed eleje sem a szenegáliaké volt, állandósult Fülöp-szigetek 13-15 pontos fórja. A játékrész közepén Faye adott lendületet csapatának, és Dalmeida is újra elkezdte szállítani a gólpasszokat (négyet osztott ki ebben a 10 percben), Dieng is be-betalálgatott – ez így összességében sok volt a dobásokkal egyre jobban hadilábon álló Blatche-éknek, ellenfelük a végére 44-49-re felzárkózott. 

A negyedik negyed első támadásánál, mint egy falat kenyér, úgy kellett Alapag 3+1-es játéka, de utána Dalmeida 10. gólpassza, majd duplája, végül Dieng blokkja semmisé tette a bravúrt – sőt Dieng ziccerével egy kosárnyi távolságba került ellenfelétől Szenegál. Alapag újabb triplával jelentkezett, azonban Blatche gyors egymásutánban beszedte 3. és 4. faultját, le kellett cserélni a honosított erőcsatárt. Szenegál meg is érezte a lehetőséget, gyorsan ledolgozták hátrányukat, sőt Faye (ki más) ziccerével 61-60-nál már ők álltak előrébb. Időt kért Fülöp-szigetek, és ez használt: Fajardo zsákolt, Blatche is dobott egy ziccert – majd Szenegál kért időt, és Maleye Ndoye triplájával kiegyenlített. A hátralévő időben Blatche-ék két dobást is elrontottak, jöhetett a ráadás. 

A hosszabbítást Dalmeida triplája vezette fel, azonban Blatche két duplával, Alapag pedig sportszerűtlen fault kiharcolásával fordított az álláson. Ndour egyenlítése után egy darabig nem esett pont, majd kettő perccel a vége előtt ráfújták Blatche-ra az ötödik személyi hibát. Ez inkább Diengéket zavarta meg, triplával és tempóval kísérleteztek, eközben Fajardo és Ocampo révén a filippínók zsinórban hat pontot termeltek. Az utolsó percben már csak szaladt az eredmény után Szenegál, a Fülöp-szigetek megszerezte becsületgyőzelmét, az afrikaiak pedig (a Horvátország-Puerto Rico mérkőzés eredményétől függően) a 3. vagy 4. helyen jutottak tovább  a csoportból.  

Szenegál legjobb dobói: Faye 20/9, Ndour 13/3, Dieng 13.
Fülöp-szigetek legjobb dobói: Alapag 18/9, Blatche 18/3, Fajardo 15.

 

A csoport végeredménye:

1. Görögország 5/0
2. Horvátország 3/2
3. Argentína 3/2
4. Szenegál 2/3           
5. Puerto Rico 1/4
6. Fülöp-szigetek 1/4

A többi csoport eredményeit ezen a linken, a különböző csoportoknál megtaláljátok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus