A belgrádi "belháború" következményei

Eltiltások, komoly pénzbüntetések, csarnokbezárás. Komoly szankciókat hozott a szerb szövetség Fegyelmi Bizottsága a Partizan - Crvena Zvezda bajnoki döntőn történt verekedés kapcsán.

Tegnap beszámoltunk róla, hogy milyen balhéval végződött a szerb bajnokság döntőjének első felvonása. Az ország kosárlabda szövetségének fegyelmi bizottsága nagyon hamar döntést hozott a pályára nem illő jelenetek kapcsán, komoly büntetési tételeket osztottak ki.

Szasa Pavlovics, Nikola Milutinov és DeMarcus Nelson egy-egy mérkőzésre szóló eltiltást és 1500 eurós pénzbüntetést kapott. Rosszabbul járt a Zvezda magasembere, Marko Tejics, aki két találkozót lesz kénytelen kihagyni, az 1500 eurós pénzbírság mellett.

Az első mérkőzés első számú játékvezetője, Ilija Belosevics is kényszerpihenőre vonul, egy mérkőzés erejéig.

A Partizannak rendezői hiányosság miatt 1300 eurót kell fizetnie, valamint a soron következő két hazai mérkőzését zárt kapuk mögött kell megrendeznie. A két együttes játékosai, edzői összesen több mint 18 ezer eurót fizetnek majd a be a szövetségnek a technikai hibák, kispadról való engedély nélkül pályára lépés és a médiában tett sportszerűtlen nyilatkozatok miatt.

A döntő második felvonását ma este rendezik a Crvena Zvezda otthonában.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus