A D-csoport ötödik körének összefoglalója

Litvánia szinte végig hátrányban kosarazott, az utolsó negyedben azonban mindössze 2(!!!) pontot engedélyeztek a szlovéneknek, így végül megnyerték a meccset és a D csoportot is. Mexikó a második negyed végén, illetve a harmadik felvonás elején biztosította Dél-Korea elleni győzelmét, így 16 közé jutását is. Hiába múlta tehát felül Moreira brutális egyéni teljesítményével Angola Ausztráliát a D-csoport utolsó napjának első mérkőzésén, az afrikaiak kiestek.

Férfi kosárlabda világbajnokság, Spanyolország, csoportkör, D-csoport, 5. forduló

Litvánia (4-1) - Szlovénia (4-1) 67-64

Az európai mini-államok (a legutóbbi két Eb rendezőinek) rangos kosárlabda-rangadójának  a csoportelsőség mellett az is a tétje volt, hogy melyikük számára nyílhat járható út ezzel a vb legjobb négy csapata közé: a csoportgyőztes ugyanis az elődöntőig biztosan elkerüli a bivalyerős csúcsfavoritot, az USA válogatottját. Az egykori remek irányító, és immáron a kispadon is bizonyító Jure Zdovc egy kisebb csodát készül végrehajtani délnyugati szomszédunk legjobbjaival. Dragicék pedig a litvánok ellen is a (világbajnokságon) tőlük megszokott stabil és kiegyensúlyozott csapatjátékot hozták.

A mester „bizalmi embere”, Dormen Lorbek (klubcsapatában, a török Gaziantepnél is Zdovc a mestere) volt ekkor a szlovén gépezet motorja. A litvánokat az első két negyedben az a Jonas Valanciunas tartotta (valamennyire) életben, aki a tavalyi Eb-n látványosan csődöt mondott, és aki az idei klubszezonban egyre inkább beilleszkedett a Toronto Raptors-ba. De hiába minden litván igyekezet, Lorbek mellé a szlovének extraklasszisa, Goran Dragic és az idei vb egyik nagy felfedezettje, Alen Omic is felnőtt, így Szlovénia 8 pontos előnnyel (36-44) mehetett pihenőre.

A folytatásban sem sokat változott a játék képe, a litván akarás egyre inkább erőlködésbe ment át, a rendkívül higgadt Szlovénia stabilan tartotta előnyét, és haladt a csoport első helye felé. A baltiak azonban nem adták ilyen könnyen fel, a csereként beálló Darjus Lavrinovic 34 éve minden rutinjával állt ekkor az övéi élére, és az olasz Reggio Emilia újdonsült szerzeményének hasznos játékával 51-62-ről, egy 15-0-s rohammal nemcsak egyenlített, hanem a vezetést is átvette Litvánia! Elképesztő végjátékba futottak bele a felek, és szinte hihetetlen, Szlovénia a záró dudaszó előtt 47 másodperccel (egy Zoran Dragic duplával) szerezte első pontjait(!!!) az utolsó negyedben! Végül Litvánia kihasználta a zöldek teljes 4. negyedes összeomlását, és 67-64-re megnyerte a találkozót.

Ez azt is jelenti, hogy a csoport első helyén végeztek az északiak, így a C csoport negyedikjével, Új-Zélanddal kell majd megmérkőzniük a legjobb 16 között - és az USA-val nem találkozhatnak az elődöntőig. A szlovének hiába voltak eddig jók a vb-n, nyerték meg minden mérkőzésüket, és vezettek itt is sokáig, ezzel a vereséggel lecsúsztak a második helyre, így a Dominikai Köztársasággal játszanak a nyolcaddöntőben - ha pedig továbblépnek, akkor a mexikóiakat valószínűleg legyőző amerikai válogatott jön majd szembe velük

Litvánia legjobb dobói: Valanciunas 12, D.Lavrinovic 11/3, Pocius 7/3.
Szlovénia legjobb dobói: Lorbek 14/6, Zupan 13/3, G.Dragic 12.

 

Dél-Korea (0-5) - Mexikó (2-3) 71-87

Az már biztos volt, hogy Dél-Korea nem juthat be a legjobb 16 közé, Mexikónak pedig nyernie kell a nyolcaddöntőhöz. Váltott vezetéssel haladtak a csapatok az első negyed első felében, majd egy többperces pontnélküli periódust követően a dél-koreaiak még vezettek is a 8. perc végén (11-9), itt azonban megváltozott a mérkőzés képe. Marco Ramos és Jorge Gutierrez pontjaival állva hagyta ellenfelét a közép-amerikai együttes, és 7 ponttal vezetett 10 perc játék után (11-18).

Sekeun Oh vezetésével egy pontra visszajöttek az ázsiaiak, Taejong Moon segítségével pedig egész egyszerűen nem akartak leszakadni ellenfelükről, Oh duplájával a negyed utolsó két és fél percére még két pontos dél-koreai vezetéssel fordultak a csapatok (30-28). Ez a szakasz azonban sokkal jobban sikerült Mexikónak, Ramos két triplát is elsüllyesztett, és a dudaszó előtt, egy szerzett labda után még Roman Martinez is betalált kintről, így 10 egységgel mentek a félidőben a közép-amerikaiak (30-40).

A fordulást követően 7-0-val indítottak a mexikóiak, így gyakorlatilag a 22. percre eldőlt a találkozó (30-47), Cruz, Ramos és Gutierrez jó játéka eddig a pontig el is döntötte az összecsapást és a továbbjutást. Adrian Zamora volt még kiemelhető a harmadik negyedben a mexikóiaknál, így Moon minden kísérlete ellenére sem sikerült közelebb kerülnie Dél-Koreának (47-61). A záró 10 perc már gyakorlatilag csak formalitás volt. Az ázsiai együttesben Oh, a túloldalon pedig Hector Hernandez volt még kiemelhető ekkor - utóbbi dupla-duplázott -, de a végeredmény szempontjából ez már lényegetelen volt.

Mexikó győzelmével a 16 közé jutott, Angola és Dél-Korea búcsúzott ebből a csoportból.

Dél-Korea legjobb dobói: Moon 16/9, Oh 13, Jongkyu Kim, Lee 10-10, D.Yang 10/6.
Mexikó legjobb dobói: Hernández 16/6, Ramos 14/9, Cruz 13/3.

 

Ausztrália (3-2) - Angola (2-3) 83-91

Az afrikaiak kezdték jobban a találkozót, az első bő két percben két triplát is elsüllyesztettek, vezettek 10-5-re, de tempókból tudta tartani a lépést az ausztrál válogatott. A Utah Jazz idei elsőkörös választottja, Dante Exum gyors négy pontjával kiegyenlített a negyed közepén, majd faulttal együtt is betalált - ebben a periódusban tarthatatlannak bizonyult. Ez aztán elindította Ausztráliát és egy 10-3-as futással előbb fordítottak, majd meg is léptek öt ponttal, így 22-17-re vezettek a játékrészt követően. A második negyedben aztán bármit csinált Angola, arra hárompontossal válaszolt Goulding, így a játékrész felénél már tíz fölé nőtt az ausztrál előny. A hajrában aztán az afrikaiak is betaláltak kétszer kintről, de az utolsó másodpercen Gibson szintén a vonal mögül válaszolt, így a nagy dobások negyede után 42-29-re vezetett Ausztrália.

A harmadik negyedet Moreira vezérletével nagyon harapósan kezdte Angola, majd a negyed közepén zsinórban beizmozott hat pontjával 50-45-ig sikerült zárkózniuk az afrikaiaknak. A rohamot aztán eláztatta az újabb ausztrál triplazuhany, Motum kétszer is betalált középről, majd ismét Goulding következett kintről, így nagyjából két perc alatt ismét tizenöt pontos fórral gazdálkodhattak az óceániaiak. Moreira és Mingas azonban nem adta fel, azonnal két atletikus kosárral válaszolt előbbi, majd a festékbeli elképesztő dominanciájukat érvényesítve egy parádés 18-5-ös rohanást produkáltak és bár három perccel korábban még borzasztóan messze voltak, egykosárnyi hátránnyal kezdhették a záró etapot.

Ez rögtön Moreira kosarával kezdődött, amivel kiegyenlítettek az angolaiak, de Motum egy újabb hármassal jelezte, még korai leírni Ausztráliát. Mindesetre egyik nagy egyéni teljesítmény ütötte a másikat, Goulding bepörkölte hatodik hármasát is, amire Moreira két büntetővel válaszolt, elérve ezzel a harminc pontot. Kevesebb, mint öt perc volt hátra, amikor ismét ő szólt hozzá egy tempóval és megfordította a meccset Angola. Sőt, három perccel a vége előtt MIngas tett vissza egy támadópattanót, majd Fortes is betalált, miközben Goulding „lefagyott”, három triplát is mellélőtt, plusz eladott két labdát, így végül remek meccsen Angola szerezte meg a győzelmet - a dudaszó pillanatában stílusosan még jött egy Moreira-kosár…

Az angolai ász 38 ponttal (!!) és 15 lepattanóval terhelte meg az ausztrál csapatot ma, 24 dobásából 17 jó volt és a legfontosabb pillanatokban talált be.

Ausztrália legjobb dobói: Goulding 22/18, Motum 13/9, Exum 12/3.
Angola legjobb dobói: Moreira 38, Mingas 16, Fortes 12/6.

 

A csoport végeredménye:

1. Litvánia 4/1
2. Szlovénia 4/1
3. Ausztrália 3/2
4. Mexikó 2/3       
5. Angola 2/3
6. Dél-Korea 0/5

A többi csoport eredményeit ezen a linken, a különböző csoportoknál megtaláljátok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus